Kereskedelmi jog, 1915 (12. évfolyam, 1-24. szám)
1915 / 7-8. szám - A csődelháritó kényszeregyezség intézményének jogi szerkezete és a bíróság jogkörének meghatározása. [5. r.]
103 hatalmi tekintélylyel felruháztassák akkor is, amikor a maga autonomikus formai alapon nyugvó korlátlan uralma nem szolgálja azt a nagy czélt, amit az államhatalom ural, az igazságosságot, a hasznosságnak és czélszerüség nek bölcs belátását. A csőd elhárító kényszeregyezségi eljárásban foglalt jogviszony ép ugy, mint, a perbeli viszony, ha ennek a jogintézménynek sajátos belső világát megvilágítva, annak jelenségeit az alkotó részmozzanatokra bonczoljuk, egy összetett jogi jelenség, amelyben az objektív magánjog utján szabályozott viszonyok nemcsak közjogi tartalommal jelennek meg, hanem amely jelenségcsoportban a közjogi vonatkozás túlsúlyba jutván az egész jogviszony jellegét, nem mint a törvénytervezet tartalmazza, magánjogi, hanem közjogi viszonynyá alakítja. A csődelháritó kényszeregyezségi jogintézményben megnyilvánuló közérdek elől a magánjog fegyvereivel körülbástyázott magánjogi érdek kitér és ha a közérdek megköveteli, a magánérdek háttérbe szorul, sőt részben meg is semmisül. A magánjogi viszonyban szereplő felek, az adós és a hitelező, egyenrangú szerepkörét, a koordinált kapcsolatot átfogja a harmadik tényező, a biró személyében megjelenő államhatalom. Az államhatalom szuverénitása a csődelháritó kényszeregyezségi eljárásban szereplő alanyok subordinált helyzetét megvalósítja. Az érdekelteknek az államhoz való közjogi viszonya a jogviszony alanyainak, az adósnak és a hitelezőnek, azt az alárendeltségét vonja maga után, amely szerint ezek mint egyesek, esetleg a saját akaratukkal szemben is az állam akaratának alávetve vannak. A csődelháritó kényszeregyezségben érdekelt személyek akaratainak egymásra való ható ereje nem ezeknek az akaratnyilvánításoknak intenzivitása, hanem az államhatalom, a közhatalom utján nyer megnyilvánulást, ugy. hogy az ekként megjelenő akarat már többé nem is ügyfél akarat, hanem a subjektiv magánjogok módosítását, megszűnését, esetleg létesítését és az ekként változott jogviszonyok kikényszerítését maga után vonó állami szuverén akarat, az érdekeltek cselekvését meghatározó konkrét alakban megjelenő állami parancs. Ennélfogva a biró szerepköre a csődelháritó kényszeregyezségi eljárásban nemcsak forma, hanem tartalom. A feleknek, az adósnak és a hitelezőnek, a bíróval szemben való kötelezettsége és magatartása, a megjelenési és nyilatkozattételi kötelesség, nem magánjogi, hanem közjogi kötelem, a formákhoz való kötöttség és az eljárásban szabályozott egyéb kötelezettségek j nem egyebek, mint közjogi szolgáltatások, közjogi jogok és kötelezettségek. Nem fogadható el a törvénytervezet álláspontja, amely ezt a tartalmat a birói működési körtől elvonja, azt minden esetben az akaratkijelentések legnagyobb dissonancziájában is a hitelezői autonóm jogkörre ruházza, ugy, hogy ismét külön válik egymástól a tartalom és a foglalat. Az igazságosság elvének biztosítása czéljából itt sem lehet elvonni a bírótól a tárgyalási elv épségben tartása mellett a hármas hatáskört, az észlelést, a következtetést és határozást akkor, amikor felette nagy az érdekelt felek közt az akarat-különbség és tulalacsony quota megállapítása mellett felette nagy a fennálló magánjogi jogosultságok és kötelezettségek megsemmisítésére, ezek megszüntetésére irányuló törekvés. Az igazságosság követelménye, hogy a birónak módjában legyen intenzivebb pervezetési hatalmánál fogva a tényállítások valódiságát és ezek terjedelmét, belső tartalmát, az egész eljárás ténybeli mozzanatait megvilágittatni, a kisebbségi akarat jogorvoslati felfolyamodására a tényekből folyó jogi és gazdasági elvek hatásait vizsgálni és a törvényszabta kereteken belül határozni abban a tekintetben, hogy az érdekeltek cselekvését meghatározó akaratnak mi a valóságos belső tartalma, nem pedig csak azt deklarálni, hogy mi a formai többség formai alapon nyugvó akaratkijelentésének külső alakja. A tervezet ezt czélozza. Álláspontom a belső akaratot kutatja. A tervezet holt, rideg, számszerű többségi I formába önti és abból származtatja a lényeget, álláspontom élő organizmust teremt. A tervezet szerint a jog formákba burkolódzó merev alakulat, álláspontom szerint a csőd elhárító kényszeregyezség intézménye élő jog, minden esetnek egyenkint és egyénenkint való elbírálását követeli és amint a való élet fejlődik és halad, a biró létével