Kereskedelmi jog, 1914 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 4. szám - A csődelháritó kényszeregyezség intézményének jogi szerkezete és a biróság jogkörének meghatározása 1. [r.]

ságok, a formák betartása vizsgálatára szorítkozott. Hazánkban a középkorban a csődjogra vonatkozólag tételes törvényhozási intézkedés nem mutatható ki. Ezután a XVIII-ik századig a törvényhozás azzal nem is foglalkozhatott, mert az alkotmányos élet biztosítása, a jogi önállóság és az önálló magyar államkormányzat megvédése körül felmerült harczok és küzdelmek, a hóditások és nemzetközi erőszakok ellen kifejtett védelem annyira lefoglalta ennek a kornak államférfiait, hogy a szokásjog alapján bizonyára létezett csődjogi elveknek érintetlen hagyása mellett ezeknek kizárólag csak egyes büntetőjogi vonatkozásait vonhatta a törvényhozás a tételes jogalkotás keretébe. A többi jogelv tételes meghatározását az ipar és a kereskedelem, valamint a hitelélet pangása különben sem tette halasztást nem tűrő létkérdéssé. A XVIII. század végén a német csődjogi irányelveket követve törvényhozási javaslatok alkottattak, csődjogunk rendszere azonban csak 1840. évben (XXII. t.-cz.) nyert tételes szabályozást. Ebben a törvényben is túlsúlyra jutott a hitelezők autonóm hatásköre. A tömeget a csődválasztmány kezelte. A „csődületi" hitelezők választják a tömeggondnokot és „vele jövendő bére iránt megalkusznak." Hatályos bírói ellenérzésről azonban ebben a csődtörvényben gondoskodás nem történt. Némi módosítást tartalmazott ugyan az 1844. VII. t.-cz. De lényeges rendszerváltozást csak a német birodalmi csődtörvényjavaslat irányelveit követő és az 1867-ik évi újjászervezés után több javaslat átdolgozása mellett alkotott 1881. évi jelenlegi csődtörvényünk jelentett. Ez a törvény a maga általánosságában, tekintve a már megnyitott csőd eseteiben megfelelő alkalmazás mellett a rendszerbe beilleszthető módositások és kiegészítések kapcsán az ipari, a kereskedelmi és hitelélet követelményei kielégítésére alkalmas. Ennek a törvénynek hiányai a most említett kiegészítések és módositások után nem oly nagy jelentőségűek, hogy megfelelő gyakorlati alkalmazás mellett a már megnyitott csőd szerkezeti rendszerére vonatkozó uj csődtörvény hozatalát halaszthatIan létszükséggé tennék. Azonban azok az okok, amelyek a csődelhárito kényszeregyezség intézményének alapjául szolgálnak, oly nagy jelentőségűek és oly nagy érdekek kielégítésére szolgálnak, hogyha a csődtörvény általános egységes reformja ez időszerint késedelmet szenvedhet is, ezt az intézményt külön novalláris törvényhozási akarattal a való életbe már most kell átvinni. A csődelháritó kényszeregyezség létrejövetelének alapjául szolgáló eljárást azonban más szerkezet mellett vélném megvalósitandónak, amint ezt a dr. Schreyer-féle törvénytervezet javasolja. Súlyt helyeznék arra, hogy ez az eljárás — különösen azokban az esetekben, amely esetekről a dr. Schreyer-féle törvénytervezet nem rendelkezik és amely esetek szükségnemüségét más alkalommal fogom részletesen kifejteni — a jogi consrtuctiójánál fogva a peres eljárás körébe tartozó eljárás jellegét tünteti fel a csődnyitási érdekkapcsolatok különleges és kivételes jogi természetének megfelelő kivételes és különleges szabályokkal. A bíróságnak érdemben döntő hatáskört kell juttatni. Csődelháritó kényszeregyezség intézményét birói határozat alapján meg kell valósítani akkor is, ha a hitelezők szavazati többsége nincs is mellette, de indokolttá teszi azt az a czél, hogy adott esetekben az adós, vagy a jóhiszemű hitelező megvásárolt vagy koholt követelések alapján előálló szavazatok következtében a hitelezői szvazati többség áldozata ne legyen. Ezeknél az eseteknél, de egyébként sincs szükség arra, hogy érvényben maradjon a javaslat tervezte hitelezői szavazati többségi korlátlan autonómia és a bíróságnak a jogvédelem szempontjából érdemleges szerepköre ne legyen. A javaslatbeli eljárás szerkezete szerint a biró — éppúgy, mint a büntető perekben az esküdtbirósági intézménynél, megfosztva az érdemleges döntés jogától csak azt a szerepkört nyerné, hogy a hitelezői szavazati többségi elv alapján nyugvó hitelező autonómiával körülbástyázott és kizárólag néhány hitelezői csoport kezében összpontosuló érdekczélokat szolgáló eljárást a birói palástot illető tekintéllyel ruházná fel, anélkül, hogy biztosíték lenne arra nézve is, hogy ne csak a külső kép, hanem az illető határozat belső lényegében is benne legyen a birói tekintélynek mindenkori alapjául szolgáló tartalom, a tulajdonképeni birói hatalom.