Kereskedelmi jog, 1914 (11. évfolyam, 1-24. szám)
1914 / 23-24. szám - A háboru nemzetközi magánjogi kihatásai
geri haderő megsemmisítése mellett az ellenséges tengeri kereskedelem megsemmisítésére, az ellenséges tengeri kereskedelmi hajók és rakományok zsákmányolására irányul. Ez nem az angolok találmánya. Ők is ugy tanulták ezt az ő mestereiktől, a portugáloktól és hollandoktól. A kalózkodást is. Meg kell hagyni, hogy a tanítványok felülhaladják mestereiket. A felháborodás, amelyet az első napokban eljárásuk keltett, azóta bizonyos fokig mérséklődött, mert kitűnt, hogy az angolok ezen a téren részben nem mentek sokkal tovább, mint ameddig, adva lévén a háborús helyzet, minden nemzetnek saját érdekei védelmében el kell mennie. A háború nem lovagias torna, hanem valamely nemzet akaratának erőszakkal rákényszeritése más nemzetre, és a moltkei axióma szerint minden módon ártani kell az ellenségnek. A czivilizált társadalom minden esetre ismerni fogja még ennek is a határát1;, az emberiesség és a magántulajdon sérthetetlenségnek szempontjait.2) Azonban elvileg nem igen lehet megdönteni azt, hogy az ellenséges külfölddel való kereskedelem folytatásának, az ellenséges külfölddel szemben való kötelezettségek teljesitésének megtiltása olyan eszközök, amelyek a háborúban érthetők, megengedhetők és a czivilizácziónak korunkban érvényes alapelveit nem érintik. A háború nemzetközi magánjogi kihatásait két irányban fogjuk vizsgálni. Először anyagi, másodszor alaki irányban, a magyar jogviszonyok szempontjából. I. Az összes hadviselő nemzetek egyformán állították fel a gyakorlatban azt a jogtételt, hogy az ellenséges külfölddel szemben fennálló kötelezettségek teljesítése tilos. Ez annyit jelent, hogy az ellenséges külfölddel szemben fennálló szerződések hatálya fel van függesztve. Ez tehát ma érvényes nemzetközi magánjogi tétel. Ez nem angol insularitás. Ha Anglia nem járt volna elől ilyen törvénynyel, akkor nekünk kellett volna azt kitalálnunk. Mert nem szabad szem elől téveszteni, hogy nekünk és mindazoknak az államoknak, a melyeknek a nyugati államokkal szemben lényeges fizetési kötelezettségeik vannak, első >) A hágai II. Békekonferenczián elfogadott szárazföldi háborús szabályzat 22. §-ában ugyan kimondja, hogy a felek nem korlátlanul állapítják meg az ellenségnek ártó eszközöket. 2) H. E. szárazf. szab. 46. §. és 47. §. sorban érdekünk, hogy a háború alatt ezek a fizetések ne teljesíttessenek, hogy ne erősítsük ezekkel ezeknek az államoknak segélyforrásait. A dolog ugy áll, hogy ez az intézkedés inkább a mi érdekeinket szolgálja. Ezen nemzetközi jogtételnek uralkodóvá válta feltétlenül a mi javunkra billenti a mérleget ebben a gazdasági harczban. Abból az egyszerű okból, mert feltétlenül bizonyos, hogy Németország és mi, többel tartozunk Angol- és Francziaországnak, mint ők nekünk. Én azt hiszem, hogy annak, hogy Angolországban szükségesnek látták, azonnal szigorúbb büntető rendelkezésekkel biztosítani azt, hogy fizetések a külföldre ne történjenek,az oka az volt, hogy tekintettel a nagy angol tőkebőségre és az angol pénzszervezetnek az egész világon elágazó voltára, továbbá arra, hogy a tőkék néha nem hajlandók a politikai helyzet összes konzequencziáit levonni, sürgősen intézkedni kellett, nehogy a nemzetközi tőkék hajszálcsövessége mellett az ellenséges hatalmak angol tőkékkel alimentáltassanak. Továbbá az angol intézkedések az által is voltak indokolva, hogy mig az angol bankoknak Németországban és nálunk nincsenek fiókjai, addig a német és más országbeli intézeteknek Angliában igen is vannak, amelyek nekik az angol hitelvilágban rendkívül előnyös pozicziót biztosítanak, végül angol biztositóknál lévén főkép a tengeri biztosítás konczentrálva, meg kellett akadályozni, hogy ami kárt az angol haderő okoz, megtérítse az angol biztosító, mint ezt egy nagy angol biró mondá. Azok ellen az angol intézkedések ellen tehát, amelyek az ellenséges külfölddel szemben fennálló kötelezettségek teljesitésének megtiltására és a Londonban lévő idegen intézetek felügyelet alá helyezésére vonatkoznak, nem igen lehet kifogást tenni, amivel természetesen nem akarjuk megvédeni az angol atrocitásokat a szabadalmi jog, valamint a külföldiekkel és kül földi vállalatokkal szemben való bánásmód terén3) Meg akarjuk állapítani, hogy az ellenséges külfölddel szemben való kötelezettségek teljesitésének megtiltása s az ellenséges külföldi befolyás alatt lévő vállalatok feletti felügyelet természetes és szükséges védekezési eszköz, 3) Az angolok hír szerint, idegen tulajdont liquidálnak, az eredményt zár alá veszik és mint az angol koronaügyész mondá: „az ellenséges alattvalók jogai ez értékekre a háború után föléledhetnek "