Kereskedelmi jog, 1914 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 21-22. szám - Gazdasági lehetetlenülés

köteles megtéríteni, amennyiben ezt a fenforgó körülményekre, különösen az érdekelt felek vagyoni viszonyaira való tekintettel a méltányosság megkívánja." Eltekintve attól, hogy ez a §. még nem élő jog, nem is vonatkozik a szerződésszegésre, hanem csak a szerződésen kivüli magatartásra, mint azt elhelyezése a javaslat 15. czimében (Tiltott cselekmény és vétlen károkozás) is mutatja. Másrészt a vitatott esetekben tulajdonképen nem vétlen kár okozásáról, hanem haszonszerzésről van szó. Ha az adós által szerzett hasznot hajlandók volnánk is a hitelező kárának tekinteni, ugy az mindenesetre a háború, vagyis előreláthatlan körülmény közrehatásából előállott rendkívüli kár, melyre nézve a javaslat 882. §-a irányadó. Kimondja pedig ez a §. azt az elvet, hogy oly rendkívüli kárra, mely valamely előreláthatlan körülmény közrehatásából áll elő, a kártérítés kötelezettsége csak ugy terjed ki, ha az adóst szándékosság vagy vétkes gondatlanság terheli. Ez előfeltételek pedig a teljesítés gazdasági lehetetlenülése esetében természetszerűleg hiányzanak. A vétlen kár megosztásának elmélete tehát nem vezet megoldásra. Szóba jöhet a polgári törvénykönyv javaslatának 914. §-ában statuált surrogatió elve is. („Ha az adós a szolgáltatást lehetetlenné tevő körülmény alapján azért a tárgyért, a melyet köteles volt szolgáltatni, kárpótlást kapott vagy követelhet, a hitelező a kapott kárpótlás kiadását vagy a kárpótlási követelés átruházását követelheti.") Azonban ez a tétel egyrészt ma még szintén nem érvényes, másrészt „a dologért járó kárpótlás" fogalma az adósnak a nem teljesítés által jutott konjunkturális nyereséget nem fedi. Alkalmasabb remedium az alaptalan gazdagodás fogalmának segítségül hívása. „Aki másnak rovására jogalap nélkül jut vagyoni előnyhöz, az köteles ezt az előnyt a másiknak visszaiériieni." (Polg. törvk. jav. 1502. §.) Ez a tétel mai jogunkban is él. Csakhogy az alaptalan gazdagodás, mint a fenti szöveg is mutatja, csak visszatérítési igénynél szerepel, tehát csak olyasmire vonatkozik, ami valakinek vagyonából elvonatott. Fönnforog-e ez a konjunkturális nyereségnél, melyhez az adós egyes esetekben a nem teljesítés utján jutott? Lehet-e azt mondani, hogy ezt az adós a hitelezőtől vonta el? Meg lehet-e állapítani azt, hogy az adósnak eme gazdagodása a hitelező rovására történt és ennélfogva az vissza jár a hitelezőnek? Én azt hiszem, hogy igen, mert hiszen a szerződés a hitelezőnek erre a nyereményre, sőt még az ennél nagyobb összes konjunkturális nyereményre már jogot adott, a nem teljesítés által a nyereményt az adós a hitelezőtől vonta el. Az adós méltán megelégedhet azzal, hogy a gazdasági lehetetlenülés által szabadul a teljesítés kötelezettségétől; haszonra a nem teljesítésből igénye nem lehet, tehát gazdagodása alaptalannak méltán tekinthető. A megoldás tehát nézetünk szerint de lege lata is, mindenesetre azonban de lege ferenda a létező joghoz való legnagyobb simulás és az attól való legkisebb eltérés árán, — tehát a gazdaságossági elv, a legkisebb akadály elve, helyes követése mellett, — a gazdasági lehetetlenülés fogalmának alkalmazásában és az alaptalan gazdagodás fogalmának némi kiterjesztésében áll. Hogy a bírói gyakorlatnak meg lesz-e a bátorsága erre a kiterjesztésre, azt nem lehet előre tudni. A bíró nem ok nélkül hajlik a konzervativizmusra ; az ő konzervativizmusa érthető és tiszteletre méltó, sőt sokszor szükséges. A biró nem csupán azoknak az eseteknek eldöntéseért van, amelyek eléje kerülnek. Az adott eset igazságos eldöntése mellett épp oly fontos funkczióa tételes jogrend fennmaradásán, a jogegységen és a jogbiztonságon való őrködés. A biróra kell bízni az egyesritkán fölmerülő kivételes esettel szemben a jog fejlesztését. A rendkívüli körülmények által előidézett nagy tömegű ily eset eldöntését nem czélszerü attól a lassú proczesszustól várni, amely az uj jogot a bírósági gyakorlatban több száz alsóbiróság eltérő felfogásából a felebbezési rendszer utjain lassanként alakítja ki; sokkal czélszerübb irott jogot alkotni, a mire a hadiállapot folytán nemcsak a törvényhozás, hanem a minisztérium is jogosult. Szükséges vagy legalább is czélszerü volna tehát az, hogy a minisztérium a kérdést rendeletileg szabályozza; akár akként, hogy a háború által okozott gazdasági lehetetlenülést kifejezetten jogilag releváns lehetetlenülésnek minősítse, egyben azonban azt is kimondja, hogy az adós által a nem teljesítés utján szerzett nyereményt a hitelező alaptalan gazdagodásként követelheti, a mely igény elbirálásá-