Kereskedelmi jog, 1913 (10. évfolyam, 1-24. szám)
1913 / 11. szám - A belga uj részvényjogi törvény
224 Kereskedelmi Jog 11. BZ. a jogkövetkezményt köti, hogy a védjegy törlésére irányuló kérelem felett a védjegy tulajdonosának meghallgatása nélkül is hozható határozat; valamint a kereskedelemügyi m. kir. miniszter által 1907. évi deczember hó 31-én 108.152. szám alatt kibocsátott rendelet 8. pontjából, mely hivatkozással az lb95 : XLI. t ez. 5. §-ra azt rendeli, hogy külfö'diek védjegyei mindaddig be nem lajstromozhatók, mig tulajdonosaik hazánkban igazolt képviselőt nem neveznek. A jelen esetben a magánvádlóként fellépett külföldi czégnek Magyarországon lakó meghatalmazott képviselője az Ítéletek megállapítása szerint a védjegylajstromba már a féljekntések tételekor be volt jegyezve ; az pedig, hogy a feljelentéseken és a bünpeiben nem a bejegyzett meghatalmazott szerepelt, mint a magánvádló képviselője, annál kevésbé szolgálhatott indokul a fellépési jogosultság megtagadására, mert a bünperben eljáró képviselőnek a védjegylajstromba bejegyzett meghatalmazottal való azonosságát a törvény nem kívánja. Ezek szerint a magánvádlóként fellépett külföldi czég, mint sértett (BP. 13. § a) a Btk. 113. §-a értelmében jogosítva volt a magánindítvány előterjesztésére, valamint a BP. 41. és 47. § aihoz képest jogosítva volt arra is, hogy az eljárás tárgyává tett védjegybitorlás kihágása miatt, mint főmagánvádló fellépjen és hogy magát ultala választott ügyvédekkel képviseltesse ; nyilvánvaló tehát, hogy a vádlottak a törvényszék ítéletében felhozott indokokból csak a törvény megsértésével voltak a vád alól felmenthetők. Mindezeknél fogva a koronaügyész perorvoslatát alaposnak felismeri és a törvénysértést megállapítani kellett. Annak kimondása, hogy a jelen határozat a felekre nézve nem bír hatálylyal, a BP. 442. §-ának utolsó bekezdésén ulapul. II. KÜLFÖLDI JOGGYAKORLAT. Betéti társaság. 164. Betéti társaságnál a kültag részére fiktív nyereség fizetése (amely nem más, mint részben vagy egészben való visszafizetése a kültsg által behozott és a hitelezőket illető betétnek) a code civil 1376. és köv. §-ai értelmébsn a kültag visszatérítési kötelezettségét (payement de l'indu) állapítja meg; tehát a társaság csődje esetében a kültag kötelezhető a neki ily módon visszafizetett betét megtérítésére még akkor is, ha a társasági szerződés kimondja, hogy „az osztalék semmiféle esetben sem térítendő vissza;" mert ez a rendelkezés csakis a törvényszerű nyereségre, osztalékra vonatkoztatható. (Gour de cass. 1910. nov. 15. Dalloz: 1912. 4 f. 97. 1.) Tanulságos lesz, ha ezzel a bírói kijelentéssel egybe vetjük a mi K. T.-ünk 139. §-ának ut. bekezdését ós 167. §-ának 1. bekezdését, amelyek a jóhiszeműen felvett osztalék visszafizetésére nem tartják kötelezhetőknek sem a betéti társaság kültagját, sem a részvényest. A K. T. felhitt rendelkezései mellett a hitelezők ki vannak téve annak, hogy a társaságok tőlük fiktív osztalék adással elvonják (különösen rtságnál) egyetlen biztosítékukat. Különösen szembetűnő a szóbanforgó §-okban felvett és az általános magánjogi elveket (alaptalan gazdagodás) figyelmen kívül hagyó rendelkezésekben rejlő veszedelem nagysága, ha arra gondolunk, hogy minő nehéz a hitelezőknek a kültagok, illetve a részvényesek rosszhiszeműségét bizonyítani. Felosztott társaság csődje. 165. A feloszlott társaság ellen — amely mint jogi személy mindaddig létezik, amíg a felszámolás czélját nem éri — megnyitható a csőd. (Tribunal comm. de Poitiers. 1908. április 27. Dalloz: 1912. 18. f. 314. 1. és Bordeaux. 1911. ápr. 3. Dalloz: 1912. 9. f. 153 1) Biztosítási jog. 166. Harmadik javára kötött biztosítási szerződés esetében (a férj nejét jelölte meg kedvezményezettnek) a biztosítási összeg sohasem mehet át a biztosított tulajdonába, hanem közvetlen és személyes jog czimén egyedül a kedvezményezettet illeti. Ellenben a biztosítottat fogja illetni a bizto itási összeg, ha a kedvezményezett megjelölése később visszavonatik anélkül, hogy helyébe más kedvezményezett jelöltetett volna ki; különösen olyan esetben, ha a biztosított akként rendelkezett, hogy a biztosítási összeg annak jár, akit ő végrendeletében majd kijelöl és a biztosított végrendelet nélkül hal meg. (Besangon 1911. Itt. 10; Rennes. 1912. II. 1. Dalloz: 1912. 18 f. 2. 321.1.)