Kereskedelmi jog, 1912 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 2. szám - A külföldi részvénytársaságok belföldi fiók intézetei és a magyar kereskedelmi törvény. [2. r.]

rinti czéget, vagy külön-külön is, arra határozott gyakorlatot nem ismerek. Az ismertetett felfogásnak adott a kir. Curia 988/909. sz. határozatában (Jogt. Közi. Hiteljogi döntvénytár 910. évf. 41. sz.) kifejezést, kimondván, hogy „a magyar bíróságok hivatalos nyelve a magyar lévén, a bíróság által vezetett nyilvános könyvekbe és ekként a czégjegyzékbe is minden bejegyzés magyar nyelven és amennyiben a czég szövegének más nyelven való bejegyeztetése is megengedtetik, elsősorban és hiteles szöveg gyanánt az állam hivatalos nyelvén esz. közlendő". A budapesti tábla 509/1903. sz. határozatában (Dárday-Tury Igazs. törv. IV/B. 101.) pedig kimondotta, hogy „a szerb czégszövegnél a cirill betűk használatát a tv. k nem zárja, de az idegen nyelvű czégszöveget hiteles alakban latin betűkkel is kiirva és hivatalos magyar fordítással is ellátva kell bemutatni." Nézetem szerint ugyan helytelen a czégszöveg nyelvét a bíróságok hivatalos nyelvével és az állami szuverenitással kapcsolatba hozni, amint azt az első helyen idézett határozat indokolása megteszi. Ha már azonban bíróságaink a belföldi czégeket illetőleg ezt az álláspontot tették magukává, akkor konform módon kellene eljárniok a külföldi r.-t.-ok belföldön való czégbejegyzése esetén is. Vagyis a külföldi r.-t. czégét ugy kellene bejegyezni, hogy a szószerinti idegen nyelvű szöveg mellett annak hü fordítása volna felveendő és együttesen az idegen nyelvű szöveg és a magyar fordítás képeznék a czéget, vagy esetleg külön lenne a két szöveg használható. Annak azután már másodrendű fontossága van, hogy együttes használat esetén a magyar szöveg, avagy az eredeti idegen czégszöveg kerüljön az első helyre. A czég kérdésénél még egy körülményre kívánok rámutatni. A K. T. 14. §-a szerint „a részvénytársaságok czégükben határozottan mint ilyenek jelölendök meg.' Kérdés, hogy a külföldi r.-t.-okra mennyiben kötelező e §. rendelkezése? Helyesnek tartom e tekintetben a gyakorlatot, amely a külföldi r.-t.-ra a törvénynek ezt a rendelkezését nem terjeszti ki. Minthogy a 210. §. szerint a külföldi czég jegyzendő be, a r.-t. kifejezett kitétele a czégben csak akkor szükséges, ha e szó az idegen nyelvű czégszövegben is előfordul. Persze ezáltal kissé furcsa helyzet áll elő. Nevezetesen, mig a hazai czégek alá vannak vetve a 14. §. rendelkezésének, addig a külföldi r.-t.-ok a tv. e rendelkezése alól fel vannak mentve. Ez pedig a külföldi r.-t.-ok favorizálása. Ha azonban végig nézzük a nemzetközi szerződések nagy seregét, azt látjuk mindenütt, hogy a legkülönbözőbb rendelkezések között is előfordul az a stereotyp passzus, hogy a külföldiek a belföldieknél kedvezőbb elbírálásban nem részesülhetnek. Hogy magyarázható mégis, hogy ép a czég tekintetében van ily kivételes helyzetük. A külföldi r.-t.-ok favorizálása e tekintetben formális jelentőségű és egyenes folyománya annak a favorizálásnak, amely a külföldi r.-t.-ok javára a materiális jog szempontjából fennáll. Amint a IV. fejezetben még rá fogok mutatni, a nemzetközi forgalom elkerülhetetlen követelménye, hogy ne csak azok a külföldi társaságok bocsájtassanak be az országba és telepedhessenek itt meg, amelyek a magyar K. T. 61 §-ában meghatározott typusokban alakultak meg, hanem oly társaságok is, amelyeknek alakzatait a magyar K. T. nem ismeri, azonban a külföldi jogokban ismeretesek. A kérdés részleteit illetőleg utalok a fent megjelölt fejezetre, és e helyütt a mondott kijelentés helyességét elfogadottnak tekintem. Ha tehát a materiális jog terén meg van adva annak lehetősége, sőt a forgalom szabadsága érdekében egyenesen szükséges, hogy a külföldi társaságokat a materiális jog szempontjából a magyar társaságokkal szemben az alakulás tekintetében előnyben részesítsük, akkor csak ennek természetes következményeként fog jelentkezni, ha a létesítéssel kapcsolatos és másodrangú fontosságú kérdésekben is érvényt adunk a külföldi jogok álláspontjának. Habár a czég, azaz a név fontos kérdés, mindamellett az alakulás, a létezés kérdése mellett másodrendű jelentősége van. Ha azonban a hazai törvény létezőnek ismeri el a külföldi jog szerint alakult oly társaságokat, amelyek az országban nem létesíthetők közvetlenül, s ily módon előnyösebb helyzetet teremt a külföldi tőkeegyesülések számára, mint amilyet a hazaiaknak adott, akkor semmiféle ráczió sem szólna amellett, hogy ne engedje meg, hogy a létezőnek elismert külföldi társaság eredeti nevét, czégét a belföldön is megtartsa, habár ezáltal a hazai társaságokkal szemben előnyösebb helyzetbe is kerül, oly nevet viselhetvén, melyet hazai tőkeegyesülés fel nem vehetett volna. (Folyt, köv.)