Kereskedelmi jog, 1911 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 8. szám - A biztosítási szerződés idöelötti megszüntetése. [5. r.]

146 illeti, én azt a napilapokban és a szaksajtóban, valamint felolvasásokban ismételten kifejtettem. Ezekben a dolgozataimban kifejtettem és bizonyítani igyekeztem, hogy a kereskedelmi törvény 485. §-ának 4. pontja és az 505. §. 3. pontja a lex commissoria jellegével bir, vagyis biztositott fél késedelme esetén csakis a biztositónak, mint a szerződéshü félnek van joga a biztosítást megszüntetni, hogy továbbá a 486. §. értelmében a késedelmes biztositott fél a lejárt dijat megfizetni köteles, már pedig a biztosítási dij előre lévén fizetendő, a biztositott fél késedelme esetén lejárt és mint ilyen megítélendő. Rámutattam a 485. §. 4. pontjának és az 505. §. 3. pontjának utolsó mondatára, mely meg nem engedi, hogy vétlen mulasztás esetében is levonassanak a késedelmes biztosítottra nézve a késedelemnek hátrányos jogkövetkezményei. Rámutattam továbbá a biztosítási dij oszthatlanságának elvéből kifolyó jogkövetkezményekre és arra a dekomponáló hatásra, melyet a magyar joggyakorlat a magyar biztosítási üzletre nézve létrehozott. Ezekhez most még hozzátehetem, hogy a kereskedelmi törvény 460. §-a szerint az üzletszerzési költségek kár- es baleset biztosításoknál a biztosítási időre, életbiztosításoknál pedig 15 évre oszthatók fel, tehát a visszatérő dijak megterhelhetők a szerzési költségekkel, ami azt bizonyítja, hogy a törvény a többéves biztosítási szerződéseket respektálni kívánta. Mielőtt tárgyamat befejezném, még utalnom kell a biztosítási szerződést tárgyazó ujabbi külföldi törvényjavaslatokra. A Roelliféle 1896-iki svájczi javaslat 24., 25. és 26. §-ai kérdésünket következőképen oldják meg: Ha a dij lejáratkor vagy a szerződésben megengedett halasztási idő alatt meg nem fizettetik, ez esetben a biztosítást vevő saját költségére, a mulasztás következményeinek terhe alatt felhívandó, hogy az intés napjától számított 10 nap alatt a fizetést eszközölje. Amennyiben a fél ezen felszólításnak meg nem felel, az esetben a szerződés a biztositóra nézve kötelező erejét elveszti ugy, hogy a biztositónak jogában áll a szerződéstől visszalépni, vagy a biztositásvevőt a teljesítésre kötelezni. Amennyiben azonban a hátralékos dij a megintéstől számitott négy hét alatt sem pereltetik, a biztosító elveszti jogát teljesítést követelni. Amenynyiben a dij behajtatik, vagy utólag elfogadtatik, ez esetben a szerződés azon időpontban, amint a hátralékos költséggel megfizettetik, újból hatályba lép. Az időközben törvénynyé vált 1903-iki német törvényjavaslat 31., 23. és 34. §-ai szerint olyan esetekben, midőn a biztositott fél a díjfizetéssel késedelemben van, a biztositónak jogában áll a biztosítást folytatni vagy felmondani. Előbbi esetben természetesen a dijakat a szerzői1 és egész tartama alatt korlátlanul követelheti, utóbbi esetben pedig a biztositót a folyó biztosítási időszakra (laufende Versicherungsperiode) illetik meg a biztosítási dijak. Az 1905 ki osztrák törvényjavaslat, melynek pedig a bevallott czélja az, hogy a biztositott felek helyzetét a biztositókkal szemben erősítse és e czélból a leglesujtóbb kritika tárgyát képező kényszerintézkedéseket létesít, 23. § ában mégis megállapítja a visszatérő dijak perköltségét és arra nézve csak azon korlátot szabja, hogy a keresetet a dij lejáratától számitott három hónap alatt kell beadni, mert ellenkező esetben a szerződés felmondottnak tekintendő. Ezen törvényjavaslatok mind olyan időben készültek, amidőn a magyar kereskedelmi törvény 485. és 505. §-ai és az azok^folytán kifejlődött magyar birói joggyakorlat már rég ismeretes voltak, azok mégis mind tartózkodtak attól, hogy azok álláspontját mérvadóul elfogadják. Az előadottak, azt hiszem, minden elfogulatlan jogászt meggyőződhetnek arról, hogy a Curia ál* ál a polg. 26 sz. döntvény nyél inaugurált birói joggyakorlat jogi szempontból téves alapokon mozog, gyakorlati közgazdasági szempontból pedig igen kártékony kihatással van ugy a biztosítási üzlet szolidságára, mint a biztositott felek érdekeire is. Hogy a birói joggyakorlat még nagyobb közgazdasági károkat elő nem idéz, annak oka abban rejlik, hogy a biztositott feleknek csak kisebbik része az, mely a birói gyakorlat alapján biztosítását idő előtt megszünteti, mig a túlnyomó rész az általa megkötött biztosítási szerződést minden birói gyakorlat daczára betartja és az aláírásával ellátott dijkötvényeket beváltja. Jelen dolgozatom.megírásában az a remény vezetett, hogy kereskedelmi törvényünknek a biztosítási ügyleteket tárgyazó részének revíziójánál ezen nemcsak elméleti kutatásokra, hanem évtizedeken át szerzett gyakorlaton alapuló fejtegetések méltánylásra fognak találni.