Kereskedelmi jog, 1910 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 3. szám - A szabadalmi törvény tervezetéről

66 3. sz. tatván el a takarékpénztár helyiségéből, a szóban forgó pénzekre nem állott módjában elszámolni s hogy az elmozdítás után S. P.-t A. J. uj vezérigazgatóhoz azzal küldte, hogy a k) a. alapján vele elszámolni akar s hogy a szóban forgó pénzekre ekkor akart elszámolni, mert mint emlitve volt, nem volt jogában a határozott rendeltetésű pénzeket éveken át visszatartani s utólagosan támadt követelésének — ha ilyen is volt — kielégítésére fordítani, nem állott jogában semminemű, a részvénytársaságot illető pénzt annak üzleti helyiségéből magával vinni és magánál tartani. Egyébként is S. P. tanú vallomása szerint elszámolni csak azért akart, hogy pénzt kapjon s nem hogy visszaadjon; továbbá az 1907. évi április hó 7-iki közgyűlés közzétett és előtte is ismert tárgysorozatába elmozdittatása tárgyként fel lévén véve, elmozdításának eshetőségét tudhatta előre s igy a szóban forgó pénzek irományszerü elszámolását előkészíthette volna s illetőleg rendezhette volna, különben is S. P.-t, amint nevezett tanuként való kihallgatása alkalmával vallotta, azért küldte A. J. uj vezérigazgatóhoz, hogy tőle a biztosító társaság részére küldött pénz fejében 190 K 93 f.-t kérjen s csak az r) alattiban foglaltakra kivánt elszámolni, melynek tartalma a felperes által vitatott elszámolásra, különösen az illeték pénzek elszámolására épen nem mutat. Az előadottak alapján felperes kártérítési igényét alaptalannak tekinteni s keresetének vonatkozó részével elutasítani kellett. A kereset 3. tétele szerint követelésbe vett 400 K-ra vonatkozólag felperes ugyan azt is előadta, hogy ezen összeg neki az alperestől birt kertnek szőllövel való beültetésért, tehát hasznos beruházás czimén is jár, azonban felperes a 400 K-t a kert 2 évi használatáért kártérítés czimén vette keresetbe, amennyiben későbbi perirataiban terjesztett volna is elő határozott kérelmet a hasznos beruházás czimen való megítélés iránt, ez a kereseti jogalap megváltoztatását jelentené, mely okból a prts. 68. §-a értelmében figyelembe vehető nem volna; tényleg azonban határozott kérelmet oly irányban elő sem terjesztett. De kártérítési igényén kívül el kellett felperest keresetének azon részével is utasítani, melylyel az 1906/1907. évben kiérdemelt napidijak fejében 200 K-t vett követelésbe. Az nem volt vitás ugyanis felek között, hogy felperest a részvénytársaság ügyeiben tett utazásai idején 4 K napidíj illette ; azonban felperes alperes tagadásával szemben az alperes ügyeiben tett utazásai, kiszállásai bizonyítására alperes könyveire hivatkozott, hogy azokban a tett utak feljegyezve vannak; a 13.488/ker. 1908 sz. a. elfekvő szakértői vélemény 4. p. alatti megállapítás szerint alperesnél az utazások nyilvántartására szolgáló könyv egyáltalán nincs és az utazások jegyzőkönyvekből sem ns tatálhatók. Ekként felperes semminemű bizonyítékot nem szolgáltatott arra, hogy alperes ügyeiben tett-e és mennyi és minő utakat. Ennek hiányában pedig a 200 K iránti igényét megállapítani nem lehet. A megállapításra nem szolgálhat alapul a szakártő által konstatált azon ténykörülmény sem, hogy felperes az előző 1905. évben 22 utazásért vett fel egyenként 5 K 60 f.-t, mert ha ezzel valószinüsittetik is, hogy az 1906. évben és 1907. évben elmozdittatásáig szintén tett felperes utakat, ezen egy évi adat nem szolgálhat elegendő támpontul felperes igényének körülbelül való megállapítására sem, másrészről felperes igényének természete szerint csak annyi utért számithat napidijat, amennyit tényleg kimutat, „körülbelül" való megállapításnak már kiérdemelt napidijakra nézve helye nem lehet. És ha tett is felperes alperes ügyeiben utazásokat, azt, hogy ezen utaiért járó napidijakra nézve magát ki nem elégítette, valószínűtlenné tette maga az észrevételeiben tett azon előadásával, hogy az 1906. évben tett utazásai költségeit a kezelése alatt álló kézi pénztárból fedezte; kézi pénztár alatt pedig maga felperes is, előadása szerint érti a vezérigazgatói minőségében külön kezelt részvényátruházási illeték pénzeket és biztosítási dijakat, melyekből a „kézi pénztárban" M. J. tanú vallomása szerint felperes elmozdittatásakor nem volt meg semmi. Felperes ezek szerint keresetével egészen elutasítandó. (70/1909.) A szegedi kir. Ítélőtábla: Az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: Az elsőbiróság helyesen állapította meg, hogy felperes a részvénytársaság pénztárából 1903. decz. hó 29-én egyszerű elismervény ellenében 4420 K készpénzt kivett anélkül, hogy az igazgatóság ezt határozatilag engedélyezte volna s a kivett összeg biztosítására néhány nap múlva 34 drb M. M. nevére szóló intézeti (alperesi czég által kibocsájtott) részvényt helyezett el a pénztárban. E tényállás mellett közömbös az a kérdés, hogy a pénzt a maga részére vagy más részére vette-e ki, mert ha az utóbbi eset állana is, ez a szabálytalanságot meg nem szünteti. Közömbös az a körülmény is, hogy a kölcsön és zálogügylet a részvénytársaság könyveiben keresztülvezetve nem lett, mert a pénz a részvénytársaság pénztárából vétetvén ki, hitelezővé kétségtelenül a társaság vált, mire való tekintettel a szabályszerű elkönyvelés mellőzése a felperes vétkességét súlyosbítja. S mivel felperes nem állítja, hogy a kivett pénzösszeg után kamatot fizetett volna, nyilvánvaló, hogy az alperesnek a be nem fizetett kamatok erejéig kárt okozott. Hogy a részvények az alperesnek saját intézeti részvényei voltak, az elsőbiróság Ítéletében felhozottakkal bizonyítva van. M. P. tanú vallomása e ténymegállapítással nem ellentétes, mert e tanú azt adta elő, hogy a részvényeket 1904. ápr. hó 20-án látta, vagyis mielőtt azok a felperes nevére átírattak, azok intézeti saját