Kereskedelmi jog, 1909 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1909 / 22. szám - Bosnyák jogélet

474 volt: Egy kereskedő az alperesi társaságnál baleset ellen volt biztositva. Egy alkalommal lábszárával egy kocsiba ütődött. Heves fájdalmakat érzett, mindazonáltal még két napig mozogni tudott. Csak négy nappal később az eset után fordult orvoshoz és ennek utána kórházban többszörösen megoperáltatott ós körülbelül másfél hónappal a baleset után meghalt. Alperes a biztosítási összegnek a kifizetését az örökösökkel szemben megtagadta, mert a feltételekkel ellentétben azonnal nem hivatott orvost és igy alperes még az elhunyt életében az előbb emiitett okból a kártalanítási kötelezettség alul szabadult és mert a kereset nem lett előirás szerint három hónapon belül megindítva és végül azért, mert a haláleset alperessel nem 24 órán belül táviratilag — miként oz elő van irva — hanem a halál bekövetkezte utáni napon kelt levéllej lett közölve. Az elsőfokú biróság alperest elmarasztalta. Az indokok szerint a biztosítottat az orvosi segély igénybevétele tekintetében mulasztás nem terhelte, mert nem lehetett a baleset után azonnal annak tudatában, hogy ez ránézve mily következményekkel járhat. De különben is, mihelyt a baj nagyobb mérvet öltött, az orvosi segélyt azonnal igénybe vette. Ami a kereset beadásának elkésettségére vonatkozó alperesi kifogást illeti, ez sem áll meg, mivel alperes a felperesi ügyvéd által bejelen tett igény elutasításakor nem hivatkozott előbbi elutasító határozatára, a második határozatot teljesen uj s önálló okok alapján hozta, ugy hogy felperesek jóhiszemüleg azt hitték, hogy a kereset beadásának határideje az ujabbi határozat keltétől számítandó. Végül nem áll meg alperesnek ama kifogása sem, mely szerint a haláleset vele későn lett közölve. Méltánytalan szigorúság volna ugyanis a hátramaradottakat arra kényszeríteni, hogy a halál után a biztosítási kötvény paragrafusaival azonnal foglalkozzanak ; az özvegy, aki nyilván fel volt indulva és más fontos kötelezettség teljesítésével volt elfoglalva, teljesen mentve van, miután a halálesetet annak bekövetkezte utáni napon levélileg közölte. A Reichsgericht ezen ítéletet feloldotta és az elsőbiróságot uj tárgyalásra és határozathozatalra utasította azért, mert nem találta elfogadhatónak az elsőfokú bíróságnak a haláleset kellő időbeni bejelentésére vonatkozó érvelését. A felebbezési biróság szerint ugyanis a távirati értesítésnek elmaradása csakis különös, az egyes esetekre nézve sajátságos ténykörülményeknek beigazolásával volna menthető. Ha általános okok alapján akarnók vizsgálni a mentesülés fenforgását, ugy a kötvény feltótelek vonatkozó intézkedése hatálytalanná volna téve. Megvizsgálandó tehát, vájjon nem forogtak-e fenn valamely a mentesülésre vonatkozó különös körülmények és ama kérdésben is állást kell foglalni, vájjon a biztosított a kötvény kérdéses kikötésének czélja értelmében nem tekintetik-e kötelezettnek arra nézve, hogy hozzátartozóival a távirati közlésre vonatkozó kötelezettséget közölje és vájjon ezen kötelezettség megsértése esetén a hátramadottak jogosítva vannak-e a szerződési feltótelek nem tudására hivatkozni. Megvizsgálandó továbbá, vájjon az igény elvesztését tárgyazó záradékra való hivatkozás talán azért nem vehető-e figyelembe, mert alperes a levélbeli értesítés folytán is abban helyzetben volt, hogy a szükséges intézkedéseket — hullaszemlét vagy hullabonczolást — indiványozhassa. A biztosítási kötvény elzálogosítása tárgyában német biztosítási jogi körökben egy szaklap hasábjain érdekes vita folyt le, melynek eredménye a következő volt: Egy kereskedő a biztosítási kötvényét hitelezőjénél elzálogosította; az elzálogosítás a törvényes követelményeknek megfelelően eszközöltetett, t. i. a biztosítási kötvény a záloghitelezőnek átadatott. A zálogadós ennekutána csődbe jutott, a dijakat többé fizetni nem tudta s a biztosítás érvény vesztésének elhárítására a hitelező fizette azokat. A biztosító társaság ebbe beleegyezett s őt a jövőre nézve mint díjfizetőt előjegyezte. Az összes érdekelt felek közt felmerült vita folyamán a hitelező azon véleményt képviselte, hogy a biztosítás a biztosítottra nézve megszűnt és ő reá nézve mint kedvezményezettre nézve tovább folyik. Ezen nézet azonban helytelen, mert az alapját képező azon feltevés, hogy a fennállott biztosítási követelés a díjfizetésnek a biztosított részéről való beszüntetése folytán megszűnt és hogy a záloghitelező díjfizetése folytán egy uj biztositásjogi követelés keletkezett, téves. Ellenkezőleg, fenmaradt az eredeti kötvény szerinti követelés és a záloghitelező csupán a biztosítottat terhelő kötelezettséget teljesítette, épen a követelés elvesztésének elhárítása végett. Ilynemű fáradozásaiért kártérítési igénye áll fenn az elzálogositóval szemben és az elzálogosított követelés mint zálog a kártérítési igény tekintetében biztositókul szolgál. Zálogkövetelése a befizetett dijak összegével és ezeknek törvényes kamatával nagyobbodik ugyan, de egyéb jogot a díjfizetések által nem szerez. A biztosított csődjében tehát a csődtömeggondnoknak kötelessége volna a záloghitelezőtől a kötvény kiadását követelni, ezt a biztosító társaság által visszavásároltatni és a záloghitelezőnek a kötvény visszavásárlási árat követelése erejéig rendelkezésére bocsátani. Ez azonban nagyon gyakran nem történik meg, miután a kötvény visszavásárlásával jelentékeny veszteség van összekötve és a záloghitelező követelése gyakran magasabb a kötvény visszavásárlási értékénél. IRODALOM. Mittelstein, Dr. M. Die Miete nach dem Rechte des deutschen Reichs. 2. ganzl. umgearb. Aufl. Gr. 80 IV., 612 S. Berlin 1909. (F. Vahlen) 11. Adressbuch der privátén Versicherungsunternehmungen in Deutschland. Erste Ausgabe 1909/10. Gr. 8° 160 S. Stuttgart 1909. (Verlag des Adressbuches der privátén Versicherungsunternehmungeni Kötve 650.