Kereskedelmi jog, 1909 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1909 / 2. szám - A czég egységessége

2. sz czéget is megszerzi s azután a két üzletet egyesíti, nem vitatható el, hogy a kereskedőnek ez esetben is fontos érdeke fűződik ahhoz* hogy ugy saját régi czégét, mint az átvett czéget tovább folytassa, mert különben, ha arra köteleznék őt, hogy a két czég között válaszszon, akkor könnyen előállhat vele szemben a veszély, hogy elveszíti a többé nem használt czég alatt folytatott üzlethez kapcsolt közönséget, ami különösen abban az esetben, ha az újonnan szerzett czégről kellene lemondania, az ennek átvétele alkalmával szem előtt tartott minden előnyt illuzóriussá tenne; ha pedig azt kivánnók meg tőle, hogy a szerzett czéget a sajátjával egyesítse, ez eljárás, tekintettel a czég szövegének jelentékeny megváltozására, szintén nem mozdítaná elő a régi czéghez fűződő bizalom és hitel megerősödését. Ezek alapján kétségtelennek látszik, hogy a czégegység elve még egy és ugyanazon üzletre nézve sem áil feltétlenül. Természetes azonban, hogy az egymás mellett használt czégek egyike sem ütközhetik bele a czégvalódiság elvébe, legfeljebb csak akkor, ha az attól való eltérést maga a törvény megengedi, azaz, ha czégátvételről van szó. A czégegység megvalósítására irányuló törekvés másodsorban akként érvényesül, hogy a mig a fentiek szerint, legalább az egyes kereskedőnél bizonyos feltételek mellett, tehát a telepek többsége esetén a czégek többségének helye lehet, addig ugyanazok szerint, a kik a czégegység elvét hangsúlyozzák, a kereskedelmi társaságok minden alakjánál minden esetben, tehát még á telepek többsége esetén is érvényesülnie kell a czégegység elvének. így pl. Staub, ki azelőtt csupán a részvénytársaságokra nézve kívánta meg a czég egységét, ujabban hangsúlyozza azt, hogy a közkereseti és betéti társaságok is csak egyetlen czéget használhatnak s ha e társaságok a czég használásának jogával fennálló üzleteket szereznek meg, a szerzett czéget csak abban az esetben használhatják, ha saját eredeti czégük használatával felhagynak. Eltekintve azonban attól, hogy e vélemény sincs másra alapítva, mint a részvénytársaságokat kötelező czégegységre vonatkozó nézet, hogy t. i. a törvény e társaságoknál is mindenütt csak azok czégéről szól s kifejezetten a czégek többségének lehetőségét sehol sem emliti, a közkereseti és betéti társaságokra nézve a több czég használásának lehetősége már a 31 fennebb előadott általános szempontokból következik s annak megengedése a gyakorlati élet szükségleteivel is megegyezik. Azokkal szemben pedig, a kik a részvénytársaságokra nézve kötelező czégegység elvét vélik megállapítani s ez álláspontjukat azzal indokolják, hogy a törvény a czég többségének lehetőségét nem emliti, elég utalnunk arra, hogy a czég többsége e társaságokra vonatkozólag sem áll a törvény szellemével ellentétben s hogy az a körülmény, hogy a törvény e társaságok czégét csupán a grammatikai egyes számban emliti, a czégegységre következtetni nem lehet. A mi végül a czégegység indokolásául Keyssner által felhozott azt a szempontot illeti, hogy a czég választása, megállapítása a részvénytársaságok megalakulásának, létesülésének egyik föltétele s hogy ekként, a mint az egyes embert is születése pillanatában csupán egyetlen név illeti meg, ugy e társaságok már e szempontból sem használhatnak még kezdettől fogva sem egynél több nevet, czéget: ezzel szemben csak arra kell utalnunk, hogy e lehetőség kizárása a törvény szövegéből nem következik; egyenesen tiltó rendelkezés hiányában pedig mi sem áll útjában annak, hogy a társaság már alakulása alkalmával több czéget válasszon magának s igy annak a Staub és követői által kizárt lehetőségnek sem, hogy a társaság később, alapszabályainak megváltoztatása utján, azokba első eredeti czége mellé további czégeket vegyen föl. Igaz ugyan, hogy a társaság csak az alakulási föltételek betartása, tehát a czég megállapítása mellett válik létezővé, de ezzel azután jogképességét, a jogi személyiséget azonnal meg is szerezte s attól kezdve azonnal ugy megilleti őt a cselekvési képesség s épen ugy vállalhat kötelezettségeket, mint az egyes kereskedő. És ha az egyes kereskedőnek megengedi a törvény azt, hogy saját eredetileg választott czégétől eltérő, más, utóbb szerzett czég alatt magának jogokat szerezzen és kötelezettségeket alapítson, akkor indokolatlannak kell tekintenünk minden oly felfogást, a mely a részvénytársaságok jogés cselekvőképességét épen a czégjog tekintetében akarja korlátozni. Az utat, a melyen haladva a kereskedő két vagy több czéget használhat, egyebek közt a K. T. 12. §-a (német ált. K. T. 22. cz. és 1897. évi német K. T. 22. §) mutatja meg s ennek szövege oly általánosságban van megállapítva, hogy abból arra köEereskedelmi Jog