Kereskedelmi jog, 1909 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1909 / 2. szám - A hamis utalvány veszélye

26 Kereskedelmi Jog dési megállapodás, amelynek értelmében a hamis utalvány minden veszélye, tekintet nélkül a hamisítás körülményeire, az utalványozót terhelik, voltaképen milyen jogi helyzetet is idéz elő az utalványozó és az utalványozott mint szerződő felek között? Minden jogszabálynak elengedhetetlen erkölcsi alapja az: hogy az a felek kölcsönös jogait és kötelezettségeit egyaránt és egyenlő mértékben részesítse megfelelő oltalomban. A mely tételes intézkedés ettől eltérően csupán csak az egyik fél jogait biztosítja vagy csupán csak az egyik félre hárít kötelezettséget, annál tehát hiányzik ez az erkölcsi alap és igy az kötelező jogszabályul el sem fogadható. Ebből a felfogásból indult ki a minden idők és minden országok törvényhozása, a mikor tételes intézkedéseiben mellőzött minden oly jogi szabályozást, a mely valamely jogi viszonylatban az egyik félre nézve előnyös helyzetet teremt. Ez a felfogás volt inditó oka a chequetörvény fentidézett 23. §-a rendelkezésének, a mikor expressis verbis kimondandónak találták, hogy a törvényben foglalt rendelkezéstől eltérő megállapodás, ha az az utalványozottra előnyösebb, jogi hatálylyal nem bir — és ezzel a felfogással találkozunk már a római jogban, a mikor az úgynevezett contractus leonis megállapodá. sait hatálytalanoknak jelentette ki abból az okból, mert abban az egyik szerződő fél előnyösebb helyzetben van annak folytán, hogy ezek a megállapodások egy és ugyanazon jogviszonyban csakis az egyik szerződő fél érdekeit védik. Ugyanezt a felfogást juttatta érvényre eddig is hazai joggyakorlatunk, igy egyebek között abban az esetben is, a melyben a bíróságok kimondották, hogy ha valamely pénzintézettől felvett úgynevezett törlesztéses kölcsönről kiállított kötelezvényben kiköttetett, hogy a pénzintézet jogosítva van a kölcsönt annak lejárata előtt is félévre feltétlenül felmondani, ellenben ez a kötelezvény azt a kikötést, hogy a lejárat előtti felmondáshoz az adósnak is joga legyen, nem tartalmazta, sőt még az is kiköttetett, hogy az adós a törlesztési terv szerinti hányadnál nagyobb összeg fizetését vagy az egész tőkének a lejárat előtti visszafizetését csak a pénzintézet beleegyezésével eszközölheti, — akkor az ilyen megállapodások, a melyek egy és ugyanazon jogviszonyban kizárólag csak az egyik szerződő fél, a hitelező érdekét védik, ellenben az adós anyagi érdekeinek jogos érvényesítési, sz. sét teljesen kizárják, jogi hatálylyal nem bírhatnak.*) A jelen esetben tehát a kir. Curia csak ugyanebből a felfogásból indult ki, a mikor a felek közötti utalványozási szerződésnek azt a megállapodását hatálytalannak jelentette ki, a mely szerint kiköttetett, hogy az utalványozott pénzintézet minden oly károkért, a melyek az utalvány hamis vagy hamisított voltából eredhetnek felelősségre nem vonható és hogy az ily károk egyedül az utalványozó számlatulajdonost terhelik. A szerződési szabadságnak is határt kell szabni ott, ahol az egyik fél a másik félnek a helyzetével visszaélhet, az pedig egyenes visszaélés, hogy az utalványozott elhárítsa magáról és az utalványozóra tolja a kárviselést olyan esetben is, a melyben az utalványozónak egyáltalában nem állott módjában a kárt okozó cselekményt meghiúsítani, mig az utalványozott a megfelelő gondosság alkalmazása mellett a kár bekövetkeztét megakadályozhatta volna. Mert ilyen helyzet áll elő rendszerint az utalvány hamisítása esetében. Az utalványozó ugyanis emberi lehetőség szerint képtelen megakadályozni azt, hogy akár valamelyik alkalmazottja, akár idegen személy tudomást ne szerezzen arról, hogy neki utalványozási szerződése van egy pénzintézettel és hogy ezt felhasználva meg ne szerezzen magának az utalványozó czégfeliratával ellátott levélpapírt és ne csináltathasson magának az utalványozóval teljesen hasonló czéglenyomatot és a czégalárását ne utánozhassa — mig az utalványozott pénzintézetnek módjában van akár személyes, akár levélbeni érintkezés utján meggyőződést szerezni arról, hogy a kifizetés végett bemutatott utalvány hamis-e vagy valódi. Nem szolgálhat mentségül e köteles gondosság elmulasztására az a körülmény sem, hogy a kereskedelmi utalvány kifizetése körüli eljárás természete kizárná az e részbeni vizsgálódásnak természetét, a mennyiben az ilyen eljárás folytán az utalványozott pénzintézet az utalvány beváltása körül annyira nehézkes eljárásra volna utalva, hogy az a kereskedelmi utalvány czéljának és rendeltetésének meg nem felelne. Mert a kereskedelmi utalvány nem fizetési eszköz, mint például a cheque, hanem az utalványozási szerződésből folyó utasítás, melyet az utalványozott csak *) Lásd Kereskedelmi Jog II. évfolyamában a 138. lapon közölt jogesetet.