Kereskedelmi jog, 1905 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 2. szám

Betéti társaság. 30. Az a körülmény, hogy az üzlet tulajdonosának kölcsön adott összeg után kamatként az üzleti nyereségnek egy hányada köttetett ki és a kölcsönadónak biztosítékul czégjegyzési jogosultság engedélyeztetett, még nein állapítja meg, hogy az illető betéti társasági tagként lépett be az üzletbe. Ezen jogi álláspont következménye az alábbi határozat. (M. kir. Curia. 1193/904. — 1904. nov. 30.) A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék, mint kereskedelmi bíróság: Felperest keresetével elutasítja. (4247/1904. sz.) A budapesti kir. Ítélőtábla: Az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: Felperes azt adta elő, hogy az alperes czégnek 1899-ik évben üzlete folytatásának czéljaira 32.000 koronát adott kölcsön, ennek lejében a czég nyereségéből való 20%-os részesedést kötvén ki magának, s hogy ebből a kölcsönösszegből, hozzászámítva az arra a D. a., 1902. márczius 31-éről készített mérleg szerint eső 10.000 korona nyereség jutalékot, még a kereseti összeg kifizetetlen; majd pedig az alperesnek ama védekezésével szemben, miszerint felperes nem ugyan a keresetben megjelölt, hanem annál csekélyebb összegnek, mint vagyonbetétnek befizetése mellett az alperes czégbe a veszteségben is osztozó társul lépett be és hogy az alperes felszámolása még folyamatban lévén, a felperesre esendő vagyonilletmény összege ezidő szerint meg nem határozható, arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alperes védekezésének való volta esetén is, — minthogy arról, hogy felperes a veszteségben is osztozkodjék, soha szó sem volt s minthogy e szerint a kölcsönösszegnek 10.108 kor. 10 fill.-t tevő hátraléka, valamint a D. a. mérlegben kimutatott nyereségösszeg nem csorbulhat, a kereseti összeg őt minden esetre megilleti, bármi legyen is a felszámolás eredménye. A peres felek közt vitás, ama kérdés eldöntésére, hogy az alperes rendelkezésére bocsátott összeg kölcsön vagy társtagi hozzájárulás volt-e, az elsőbiróság ítéletében kiemelt körülmények feltétlenül megbízható, az ellenbizonyítást kizáró alapot nem nyújtanak. Ugyanis abból, hogy felperes részére nem kamat, hanem az üzleti haszonban való részesedés köttetett ki és hogy czégvezetői jogosultsága bejegyeztetett, feltétlenül nem következik, hogy a kérdéses összeg nem kölcsön kéretett, mert a kölcsön ellenértéke haszonrész alakjában is kiköthető és mert nincs kizárva, hogy az üzletmenetben jelentékeny kölcsön adása által érdekelt hitelező, mint czégvezetői jogosultsággal biró, az üzletmenetet ellenőrizni kívánja; az pedig, hogy felperes a D. a. mérleghez hozzájárult, amellett szól ugyan, hogy a kérdéses összeg nem kölcsön volt, mert ebből nem csak az tűnik ki, hogy részére tőkeszámla nyittatott, de az is, hogy a hitelezők közé felvéve nincs; mindazonáltal ez az adat sem zárja ki az ellenkezőnek, vagyis ama döntő körülménynek bizonyítását, hogy a felek czélzata mégis más volt s hogy nem társasági, hanem kölcsönszerződés létesítésére irányult. A kiemelt körülményekkel szemben azonban a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az alperes társasezégnek kölcsönt nyújtott s a felperes ez irányban tanú- és eskübizonyitékot ajánlott is, de a bizonyítékok egyike sem alkalmazható. A tényállás ama részletei, melyek alapján megállapítható, hogy az egyik fél által a másik félnek rendelkezésére bocsátott összeg kölcsönként, vagy egyéb czimen adatott-e, tanú és eskü által bizonyíthatók ugyan, azonban felperes nem a tényállásnak ilyen részleteire kívánta a tanút kihallgattatni, a főesküt sem a tényállásnak ilyen adataira kínálta s a periratokban sem adta elő, hogy a kölcsönadásra vonatkozólag az alperes czéggel állítólag kötött megállapodás mely időpontban és kivel köttetett, hanem a tanút a 2 7. alatti kérdőpontra csupán arra kívánta kihallgattatni s főesküt is arra kínált, — igaz-e, hogy az alperesnek 1899-ben 32000 korona kölcsönt adott; már pedig a ténybeli előadás ilyen határozatlansága és hiányossága mellett a kérdőpontok és az esküszöveg bíróilag sem egészíthetők ki s a felperes ténybeli előadásainak eme hiányossága folytán sem a tanubizonyitást, sem az esküvel való bizonyítást elrendelni nem lehet. Ami pedig felperesnek azt az álláspontját illeti, hogy a veszteségben való részesedéséről soha szó nem lévén, a kereseti összeg neki akkor is megítélendő, ha való, hogy felperes, mint csendestárs, e minőségéből folyó társtagi hozzájárulása czimén adta az alperesnek 1899-ben rendelkezésére bocsátott összeget: ez az álláspont téves. Ugyanis felperesnek a válasziratban foglalt s a per folyamán ismételt előadása szerint az alperes czéggel való állítólagos megállapodás az volt, hogy az alperesnek átadott összeg fejében utóbbi neki, az évi üzleti nyereség 20%-át fizeti, de a veszteségről szó nem volt, már pedig, ha ez igy történt, ha a felek megállapodása felperesnek a veszteségben való osztozkodását kifejezetten, ki nem zárta s csupán a nyereségben való részesülés arányát szabta meg, akkor annál az általános szabálynál fogva, miszerint olyan esetben, ha társulásra szerződők között csupán a haszonban, vagy csupán a veszteségben való részesülés állapittatik meg, a részesülés arányára vonatkozó rendelkezés — minthogy a társasági czél közösségéből a társasági czél elérésére irányuló érdekeltségnek egyenlősége természetszerűleg folyik — ugy a közös vállalkozás hasznára, mint veszteségére vonatkozónak tekintendő: a felperes által előadott tartalmú megállapodásból az folyik, hogy felperes nemcsak a nyereségben, hanem a veszteségben is 20%-os arányban részes. Minthogy ezek szerint felperesnek bizonyítania, hogy az alperes czégnek rendelkezésére bocsátott összeget kölcsönként nyújtotta, nem sikerült, minthogy továbbá abban az esetben, ha a kér-