Kereskedelmi jog, 1905 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 1. szám

1. 8Z. Kereskedelmi Jog hogy a felek szándéka a tényleges szolgáltatás kizárásával már eleve a felmerülhető különbözetre irányult. (Bpesti tábla 1899. február 16. II. G. 5. Márkus-Térfi I. 140.) Kártérítési követelés tekintetében felperes személyi bíróságának helyi illetőségét meg nem állapítja azon körülmény, hogy felperes a követelést kereskedelmi könyvébí bevezette. (Bpesti kir. tábla 1882. évi 3671. Döntvénytár uj folyam III. 314. 1.) A kereskedelmi könyvekbe való bevezetés tárgyát egyedül a már valamelyik fél részéről teljesített cselekedetek, tehát csupán hitelezések és törlések képezik s nem a csak jövőben foganatosítandó cselekedetek iránti megállapodások is. (C. 1890. 1080. Döntvény tár uj folyam XXV. 162. 1.) A kereskedőnek azon egyoldalú cselekménye, hogy valaki elleni kái térítési igényét még a bírói megállapítás és megítélés előtt üzleti könyveibe bevezette, a követelést könyvkivonati követeléssé nem minősiti és ennélfogva nem eredményezheti annak perelhetöségét azon hely bírósága előtt, hol a könyvek vitetnek (Pécsi kir. tábla 1893/1484. Döntvénytár uj folyam XXXVII. 218. 1.) Nagy különbség van aközt, mikép egészíttessék ki ezen nem teljes bizonyíték ? Egyik irányzat a kereskedelmi könyv helyes vezetését szabja meg mint kiegészítő bizonyítékot, mert a könyv bizonyító erejét az azt vezető személy hitelességére alapítja. Ezen nézet szerint a bizonyíték teljessé csakis a könyvvezető esküje által válhatott, mely eskü a könyvelés helyességére tétetik le. A másik a könyvekbe bevezetett tények valódiságára fektetvén fősúlyt, azok bizonyító erejének kiegészítését kívánja, tehát a pótesküvel. Érvényre ezen utóbbi rendszer emelkedett. E szerint maga a könyv tartalma tekintetett bizonyítéknak, ha nem is teljes bizonyítéknak, amely bármely más bizonyítási eszközzel kiegészíthető, tehát pótesküvel is, csakhogy itt a póteskü azon ténykörülményekre Ítéltetik meg, melyek a könyvben foglaltatnak. A gyakorlatban azért mégis előfordulnak ellentétes határozatok, így például: A kereskedelmi könyvek bizonyító ereje nem attól függ, hogy a könyvvezető mindazon tényekről és adatokról, melyeket bevezet, közvetlen tudomással bírjon, hanem ezen bizonyító erő a könyvben rejlik, a mennyiben annak szabályszerű vezetése biztosítja a feljegyzések viszonylagos hitelességét, mi kitűnik az 1868. évi LIV. t.-cz.-ből, melynek 174. §. szerint a póteskü az iránt teendő le, hogy az esküvő tudtával a számvitelben megjelenő tételek helyesek, mely szerint tehát a törvény a könyv tulajdonosától, vagy könyvvezetőjétől nem közvetlen tudomást, hanem alapos meggyőződést követel (C. 1885. évi november 3. 471. sz. Dtár uj folyam XIII. 170. lap.) Az 1840: XVI. t.-cz. és az 1868. évi perrendtartás a kereskedelmi könyv hitelességére fektették a fősúlyt; kitűnik ez az 1840 : XVI. t.-cz. 17. és 18. szakaszaiból és az 1868 : LIV. t.-cz. 174. §-ának azon rendelkezéséből, hogy csakis pótesküvel engedi a könyvek általi bizonyítást kiegészíteni és hogy ezen esküt a könyvvezető tartozik letenni arra, hogy a számvitelben előforduló tételek mind jogczimökre, mind mennyiségökre nézve helyesek. Ezen póteskü tehát kétségtelenül a könyvvezetés helyességére s nem azon ténykörülményekre vonatkozik, melyek a könyvek által bizonyittatni kívántatnak. A könyv hitelét azonban az emiitett póteskü daczára az 1868. évi perrend nem tekintette elégségesnek, mert a 174. §. szerint a leteendő póteskü meg van még toldva azzal, hogy a számvitelben megjelenő tételek ára nincsen kifizetve, pedig ha a tartozás lerovása a könyvbe bevezetve nincs, a könyv hitelességére és az abban előforduló tételek helyességére tett eskü magában foglalja azt is, hogy azok ára kifizetve nincs. Ezen póteskü, a mely az elvek teljes félreismerésén alapszik, adta meg a lökést az átmenethez a kereskedelmi könyvek hitelessége dogmájáról az abban foglalt vitás nyilatkozatok és tételek tényleges bizonyítására. A kereskedelmi törvény 31. §-a szerint a könyvek rendszerint nem teljes, eskü, vagy más bizonyítási eszköz által kiegészíthető bizonyítékot képeznek. Nem lehet vitás az, hogy a 31. §. nem a könyvek vezetőjének pótesküjével, de bármely más bizonyítási eszközzel engedi meg a bizonyítás kiegészítését. Hogy a 31. §-ban említett eskü alatt nem lehet és nem szabad érteni az 1868: LIV. t.-cz. 174. §. szerinti juramentum credulitatist, az kétségtelen abból, hogy a kereskedelmi törvény 31. és 541. §§-aiban emiitett eskü kivételére a sommás törvény 75. §-a, a 98. §. alkalmazását, a 215. §. pedig az 1868 : LIV. törvényczikkben, illetőleg az 1881: LIX. t.-cz.-ben foglalt szabályokat irja elő. Ha ezek szeiint a perrendtartásnak csak az esküről szóló fejezetei alkalmazandók, akkor az 1868 : LIV. t.-cz. 174. §-ában körülirt póteskü nem lehet irányadó, mert ez nem a perben vitás döntő ténykörülményekre irányul, hanem csak a könyvek vitelének helyességét igazolja. Jogpolitikai feladataink az ipari szellemi tulajdon terén. Irta: Dr. Fazekas Oszkár budapesti ügyvéd. Az ipari szellemi tulajdon elnevezése alatt ismert javak a modern államgazdaságnak legbecsesebb vagyoniárgyai. Gondoljuk csak el, hogy mennyire rug pl. a villamos erőforrásoknak, a kerékpároknak, a benzin- és gázmotoroknak, az ivlámpáknak és izzólámpáknak, az Auer-égőknek, az automobiloknak slb. stb. az értéke, — hogy az utolsó évtizedeknek csak némely népszerű és elterjedt találmányát em-