Kereskedelmi jog, 1904 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1904 / 3. szám - A kartellek és a magyar törvénytervezet 3. [r.]
3. sz. Kereskedelmi Jog 63 nem kell-e külön törvény arra a czélra, hogy az állam a praeventio és repressio törvénybe iktatott eszközeivel határt szabhasson a kartellek esetleges túlkapásainak és önkényszerü garázdálkodásainak ? Habár már első czikkemben hivatkoztam arra, hogy ily vádak a hazai kartelleket jogosan és alaposan nem érhetik, még is ezeknek abstract lehetőségéből kiindulva, foglalkoznunk kell azzal a kérdéssel, vájjon ebből a szempontból nem czélszerii és szükséges-e egy specziális törvény alkotása ? Lényegileg e vádak két főcsoportban foglalhatók össze a szerint, a mint a kartelleknek a fogyasztó közönséghez vagy az illető iparágak egyes művelőihez való viszonyából származnak. Az első viszonylatban a kartell monopolistikus helyzetének uzsoraszerü kizsákmányolásáig, a másodikban a szaktársak szabad akaratának zsarolásszerü kényszereszközökkel való megkötéséig mehet el. Mindkét véglet első pillanatra nem puszta rémlátásnak, hanem komoly veszedelemnek tűnik fel, melylyel szemben már jó eleve fel kell állítani sorompókat és tilalomfákat. Különösen közel fekszik az a feltevés, hogy az összes szakmabeli termelőket magában foglaló kartell eladási árait oly magasra fogja felcsigázni, hogy szolgáltatás és ellenszolgáltatás értéke közölt szembeszökő jelentékeny aránytalanság fog mutatkozni, mely egyenesen a kartellnek a versenynélküliség állapotából merített absolut hatalmára lesz visszavezethető. Ily állapot nemcsak az utolsó fogyasztót, hanem a tovább feldolgozó ipart és a közvetítő kereskedelmet is érzékenyen sújtaná és károsítaná, sőt utóbbiakat esetleg anyagi romlásukkal is fenyegetné, mert hiszen mindezek a kizárólagosság előnyeit á ourance kiaknázó kartell kénye-kedvének volnának kiszolgáltatva. Ámde a látszat ezúttal is csal és valamint tévesnek bizonyult az a nézet, hogy a szabad verseny soha sem fajulhat el a kereskedelem és ipar romlását előidéző féktelen hajszává, mert az eladó létérdekeinek figyelmen kívül hagyása nélkül nem mehet le azon az áron alul, mely önköltségén kívül legalább megélhetését biztosítja, — ugy téves viszont az a nézet is, hogy a kartellek nem ismernének határt az árak emelésében és hogy az egyöntetű eljárásuk által teremtett kiváltságos helyzetüket aránytalanul messze menő módon kihasználnák és kihasználhatnák. Mindenek előtt nem kell feledni azt, hogy az akár szerződésileg, akár a testület szilárdabb alakjában szervezett kartell, mely rendszerint a szakma legjobbjainak vezetése alatt áll, már ezen körülménynél fogva is az egyéni felfogás átlagánál tágabb látkört fog magáénak mondhatni és rendelkezni fog azon mérséklet fölött is, melyet az egyes könnyebben elveszíthet midőn a pillanatnyi előnyös helyzetnek telje kiaknázását tartja szem előtt. De ettől eltekintve is, természetes határok vannak szabva minden áremelési törekvésnek, mert a kartell nem képes magát kikapcsolni a gazdasági élet egészéből és számtalan összefüggő szálaiból. Bizonyos az, hogy az ár még kartell mellett sem emelkedhetik azon a színvonalon fölül, melyet a hasonló külföldi gyártmány ára a védyám és fuvarköltség hozzászámitásával elér. És így megállapítható az, hogy a midőn valamely gondos kormány és törvényhozás saját országa iparának védelmére vámokat állit fel, nem szabad szem elől tévesztenie, hogy ezeknek csakis oly magasságot szabad elérniök, mely még lehetővé teszi a hazai ipar egészséges fejlődését, de már kizárja a fogyasztónak vagy a tovább feldolgozó iparnak kiszipolyozását. Kétségtelen, hogy már ezzel is a vevő sok esetben a külföldi árakkal szemben többet fizet, de ez a többlet nem szolgálhat panasz okául, ha ellenértékét megadja az általa lehetővé váló nemzeti ipar keletkezése és erősbödése, mely az őstermelés kincseinek a belföldön való feldolgozásával és a munkáskezek százezreinek foglalkoztatásával busásan visszatéríti millió koronákban a köznek azt, amit az egyesek fillérekben áldoztak. Nem ugy áll tehát a dolog, hogy az állam, mint többen javasolják, egyes kartellek mértéktelen áremelésével szemben az illető czikkekre nézve függessze fel a védvámok érvényét annyi időre, amíg sikerül a kartellnek méltányosabb árszabással szemben tanúsított ellenszegülését megtörnie : hanem már az egész védvámos politikának oly elvekből kell kiindulnia, hogy ily rendkívüli fegyverek alkalmazására szükség se legyen és már a vámok mértékében legyen megadva annak biztositéka, hogy sem kartellek, sem egyesek a vámvédelmet aránytalan és indokolatlan előnyök szerzésére ki ne zsákmányolhassák. Számos oly kartell van, melyeknek ármegállapítása szorosan összefügg más, akár kartellirozott, akár szabad versenyben levő czikkek árképződésével és melyek ennélfogva az utóbbihoz alkalmazkodni kénytelenek. Ily kölcsönös függőségi viszonyban vannak a nyerstermékeket, a félgyártmányt és a kész gyártmányt előállító vállalatok, melyeknél az árszabályozásnál követett óvatosság már annak bonyolódottabb voltából folyó követelmény. Nagykereskedők kartelljeire nézve szinte ki van zárva a túlságba menő árszabások lehetősége, mert mihelyt eladási áraikat bizonyos, a közvetítési tevékenység és koczkázat megfelelő ellenértékével arányban álló mértéken felül fokozzák, önmaguk idézik elő azt a veszélyt, hogy a gyárak az ő fejük fölött közvetlenül a tőlük vásárló továbbeladókkal keresik az összeköttetést és ilykép nemcsak a közvetítőnek adott engedményt megtakarítják, de