Kereskedelmi jog, 1904 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1904 / 1. szám - Igazságügyi teendők

1. sz. számos oly rendelkezést tartalmazván, amelyek sajátképpen a magánjogi kötelmi jognak képe­zik tárgyát, ezeknek megoldása a polgári tör­vénykönyv keretébe tartozik s igy a kereske­delmi törvénybe csak azok az eltérő intézkedé­sek veendők fel, amelyeket a kereskedelmi ügy­letek különböző jogi természete indokol, azt azonban ki kell már ezúttal emelnünk, hogy vannak a kereskedelmi törvénynek oly hiányai, amelyeknek szanálása olyannyira sürgős, hogy az e részbeni törvényhozási rendezés semmi­féle, bármilyen indokolt törvénytechnikai szem­pont miatt el nem odázható. Ennek a felfogás­nak helyességét különben kormányunk is de­monstrálja azáltal, hogy számos, a kereskedelmi törvény keretében megoldást igénylő kérdés te­kintetében novelláris uton kiván intézkedni, amint ezt a kormány megbízásából készült egyes tervezetek és törvényjavaslatok, amilyenek a biztosítási magánvállalatokról, az árurészletügy szabályozásáról, az üzletek csalárd átruházásá­ról, a szövetkezetekről, a tisztességtelen ver­senynek megakadályozásáról, a kartellekről stb_ szólók mutatják. Az érdekelt körök és a jogélet minden tényezője egyetért abban, hogy a ke­reskedelmi jog terén számos halaszthatlan teendő vár a törvényhozásra. Nem lehet feladatunk mindazokra az egyes jogviszonyokra reámutatni, amelyek sürgős törvényhozási szabályozást igé­nyelnek, sem nem lehet e czikk keretében tü­zetesebben kiterjeszkodnünk arra, hogy az egyes kérdések mily irányban oldandók meg, amiért is csupán arra szorítkozunk, hogy nagyjában reámutassunk törvénykönyvünk ama hibáira és hiányaira, amelyeket módosítani és kiegészíteni kell. A kereskedői minőség meghatározásánál a joggyakorlat csődjogi szempontból már régen túltette magát azon a megszorításon, hogy ingó dolog fel- vagy átdolgozásának elvállálása csak abban az esetben tekinthető kereskedelmi ügy­letnek, ha az a kisipar körét meghaladja; a törvény ebbeli rendelkezése tehát mindenesetre módosítást igényel és pedig az érdekelt szak­körök nézetének megfelelően, azon kiterjesztő magyarázatban, amelyben azt a joggyakorlat al­kalmazza. Hasonlóan a czégvalódiság elvének keresztülvitele kérdésében is módosítást igényel kereskedelmi törvényünk. Az üzleti átruházások kérdéseivel, a már a képviselőházhoz beterjesz­tett javaslat tüzetesen foglalkozik ugyan, azon­ban, amint ezt már más helyen tüzetesen kifej­tettük, mi nem tudunk a javaslatnak azzal az alapgondolatával egyetérteni, hogy az átvevőt az átruházó üzlet kötelezettségei ex lege ter­helik s a magunk részéről inkább hajlunk az uj német kereskedelmi törvényben kifejezésre jutott felfogáshoz, amely szerint az átvétel foly­tán az üzleti kötelezettségek az átvevőt csak abban az esetben terhelik, ha ö záros határidő alatt ki nem jelenti, hogy azokat a terheket át nem veszi. Részben módosítást, részben pedig kiegészítést igényelnek a kereskedelmi meg­hatalmazottakra vonatkozó intézkedések is. így jelesül a czégvezető jogkörét illetőleg helyes volna minden esetre az uj német kereskedelmi törvénybe is felvett azt az intézkedést meg­honosítani, amely a fióktelepre nézve külön czégvezetönek és pedig megszorított jogkörrel való kirendelését megengedi. De sürgős szük­ség különösen a kereskedelmi ügynökök jog­körének szabályozása is, me'y minden törvényes intézkedés hiányában a joggyakorlatban a leg­különbözőbb megítélés alá esik nemcsak, hanem az úgynevezett helyi ügynök (platzagent) sze­mélyében egy oly vegyes képét nyújtja a keres­kedelmi meghatalmazottnak egyrészt, és az önálló ipart üző kereskedőnek másrészt, hogy ebben a törvényileg semmiképen sem szabályozott állásában a legbonyodalmasabb jogi helyzeteket teremti meg azok számára, akik között a vételi ügyleteket közvetíti. A kereskedelmi társaságokról szóló rész­ben elsőbben is annak a joggyakorlatbani kont­roverz kérdésnek a megoldása vár elintézést, hogy részvénytársaság és esetleg szövetkezet lehet-e valamely közkereseti társaságnak tagja. A csupán két tagból álló közkereseti társaság egyik tagjának pedig, az uj német kereskedelmi tör­vény 142. §-a rendelkezésének megfelelően, lehe­tővé kell tenni azt, hogy a másik tag kizárását és az üzletnek átvételét felszámolás nélkül eszközöl­hesse, amint hogy a felszámolás mellőzhetését oly esetben is kellene az e részben kifejlődött joggyakorlatnak megfelelően megengedni, a melyben magok az érdekelt felek egyeznek meg másképen. A rendes társaság és a korlátolt felelősségű társaság, amely utóbbit a német törvény „Com­manditgesellschaft auf Aktién" elnevezés alatt ismer, mindkettő oly intézmény, amely meg­honosítást érdemel. Továbbá a részvénytársaságnak kifelé és befelé való jogviszonyait szabályozó intézke-

Next

/
Thumbnails
Contents