Jogászegyleti szemle, 1947 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1947 / 4. szám - A jogalkalmazás feladatai a demokráciában. [Előadás a Magyar Jogászegylet vándorgyűlésén, Szeged, 1947. május 24.]

12 mondása nélkül, egyebekben azonban a H. T. 90. és 92.—97. §-ainak megfelelő alkalmazásával a házasfeleknek mind a házassági életközösség alatt, mind annak megszűnése után tanúsított magatartása alapján, az összes körülmények mérlegelésével — különös figyelemmel a nöt a per megindításakor megegyezés vagy bírói határozat alapján már megillető tartásra —, a méltányosság szerint határoz. Ezeknek a kérdéseknek tisztázása azonban már nem olyan egyszerű és lényegileg ugyannak a bizonyításnak lefolytatását teszi szükségessé, mint amelyet a H. T.-re alapított perekben a vétkesség kérdésében kellett évekre, sőt évtizedekre visszamenően lefolytatni, amihez járul a tartásdíj összeg=_ szerűsége tárgyában foganatosítandó és főleg a szabadfoglalkozásúak esetében rendszerint igen bonyolult bizonyítás. Viszont a Pp. 695. §-a — amelyet a rendelet nem helyezett hatályon kívül — parancsolóan rendeli, hogy az érintett kérdéseket a felbontó ítéletben kell elintézni. Ennek a §-nak betartása a rendelet célkitűzését, az ily, gyakorlatilag már régen megszűnt házassági viszonyoknak gyors jogi rendezését meghiúsította volna, mert az utóbb érintett bizonyítási és jogorvoslati eljárás még jóhiszemű perlés esetében is a döntést évekre kitolta volna. Ezért a Kúria a cél elérése érdekében a Pp. 695. §-ának megfelelő alkalmazásaként arra az álláspontra helyezkedett, hogy a rendelet 4. §-a alapján indított bontóperekben ily esetekben a. kötelék kérdése az egyéb kérdésektől elválasztható és elkülönített végítélettel dönthető el. A Pp. 387. §-ának 2. bekezdése ugyan elkülönített végítéletet akkor enged, ha az egy^eljárásban egyesített több per közül csupán egy alkalmas a végeldöntésre, itt pedig több per nincs, mert az érintett igények a bontóperben viszontkereset nélkül érvényesíthetők, a Kúria azonban ezeket az igényeket mégis önálló kérelemként, mintegy viszontkeresetként fogta fel>. amely a vétkességi elv elejtése folytán a kötelék kérdésétől teljesen független, eldöntése tehát akadálytalanul utalható a végítéletre. Vagyis a Kúria állásfoglalása a Pp. 695. §-ávai és illetve 387. §-ának második bekezdéséve] szemben két irányiban is contra legem gyakorlat. TovábbmenŐen ez a gyakorlat a nő jogainak biztosítása végett új jogszabályok alkotását tette szükségessé. A kötelék tárgyában hozott elkülönített végítélet jogerőre emelkedésével ugyanis a H. T. 73. §-ának b) pontja értelmében a házasság megszűnik, elvileg tehát a megítélt ideiglenes nőtartás nem járna többé a feleségnek s ezt követően a férje nevét a H. T. 94. §-a értelmében csak akkor viselhetné, ha ezt a jogát a bíró a felbontó ítéletben kimondotta volna. Az ezekből a jogszabályokból származó joghátrány kiküszöbölése végett a Kúria kimondotta, hogy a kötelék tárgyálban hozott elkülönített végítélet jogerőre emelkedése, vagyis a 'házasság megszűnése dacára a végleges nőtartás és névviselés tárgyában hozandó végítélet jogerőre emelkedéséig a nő vonatkozó szerzett jogai érintetlenek maradnak. A volt feleség tehát a házasság megszűnése dacára az érintett időpontig a megítélt ideiglenes nőtartásdíjat követelheti és férje nevét viselheti, bár a felbontó' ítélet erre nem -jogosította fel. Ezzel lehetővé vált a rendelet célkitűzésének beteljesedése anélkül, hogy ebből a házastársak bármelyikére jogsérelem hárult volna. Viszont, hogy a jogelveken se essék nagyobb csorba, kimondotta a Kúria azt is, hogy a nőtartás és névvisélé kérdésében a bíróság az eljárást az elkülönített végítélet jogerőre emelkedése után — ellentétben a