Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 7-8. szám - A könyvkövetelés elzálogosítása

A KuiN i vKuv ETELÉS ELZÁLOGOSÍTÁSA. 295 kozott, akkor már fennállott ker. szokással együtt is, még mindig „csak cessio által ruházható át". Tehát az nem „papir", azaz értékpapír. A vita nem is erről folyt, hanem csak arról, hogy tekintettel erre a természetére, alkalmas-é a könyvkövetelés arra, hogy speciális kereskedelmi zálog tárgya lehessen4), továbbá hogy ez esetben milyen formák Írassanak elő. Ez az, amit Rudolf nem lát. Viszont azt állítja Rudolf, hogy az előadó a könyvkövetelést nem tartotta alkalmasnak „zálogjog" megalapítására. Ez az, amit az értekezleten nem csak az előadó, hanem soha senki sem mondott. Senki sem tette vitássá, hogy ugy, mint bármely más követelés, az elkönyvelt követelés is lehet zálogjog tárgya, csupán az volt a vitás, lehet e speciális ker. zálogjog tárgya. Hiszen legalább az Optk. 298, 427 és 452. §§-ait, melyek ezt szabályozzák, mind ismerték. Afeletti buzgalmában, hogy a KT. 304. §-t, mint „különös jogintézményt" állítsa elénk, melynek „sajátos tulajdonságai" vannak, Rudolf az előadó szavaiban emiftett „ker. zálogjogot" egyenlőnek veszi a , • zálogjoggal általában és amit az előadó csakis és egyedül a ker. zálogjogra vonatkoztatott, úgy állítja be, mintha azt a zálogjogra általában vonatkoztatta volna. Soha az értekezleten nem volt vitás, hogy a könyvkövetelés elzálogitható, csupán arról volt szó, alkalmas-e különleges (KT. 305—306. § szerinti) zálogeljárásra. Rudolf hivatkozik arra is, hogy az értekezlet csak fennálló jogot szentesített és már ennél fogva helyesli az eredményt. Hogy a tényleges állapot legalizálása mindig helyes-e és, hogy a törvényeknek nevelniök kell-e a polgárokat vagy a törvények fejet bólintsanak, az túlhaladja ez az írásom kereteit.6) Csak utalok dr. Sárkány Lajos ü. urnák a M. jogászegyleti ért. 1938. (VI.) évf. 2. sz. 233. és köv. oldalakon a „Veszélyes szerződésekről" írt értekezésére. Nem hiszem, hogy az ott emiitett, elhasználható dolgokra vonatkozó tulajdonfenntartási, uzsora és az áruellátás különféle formáiba bujtatott „Knebelungsvertrag"-ok pusztán azért, mert kereskedelmi tényleges szokások, mind törvényileg sanctionálandók volnának. De ha már avval bizonyítunk, hogy a törvény csak egy meglevő állapotot szentesitett, ugy ismét kérdeznünk kell, mi volt tartalmilag az a ker. szokás? Rudolf érvelésének itt is, mint végig, az a hibája, hogy soha sem a tartalmat kutatja, hanem kiragadott mondat fordulatokkal operál. Ha behatóbban vizsgálta volna az akkori jogállapotot és az ért. jegyzőkönyveit, rájött volna, hogy az értekezlet éppen a fennálló törv. szokás alapján állítja, hogy a könyvkövetelések csak cissio utján ruházhatók át és a terv. 324. §-nak minden formaságot mellőző rendelkezésével szemben fogadta el a német KT. álláspontját, mely az írásbeli formát megkövetelte s amely megegyezett az akkori ker. szokással is, ami egyáltalán nem is csoda, hiszen kereskedelmünk a szabadságharc után, tehát az Optk uralma idején indult rohamos fejlődésnek, az Optk pedig már emiitett 427. és 452. §§-ban előírja a jelek általi átadást. Kereskedőink az Optk hivatalos hatályonkivül helyezése után is elsősorban osztrák kereskedőkkel álltak összeköttetésben, tehát ezek szokásait is vették át. Ha Rudolf azt állítja, hogy a KT. csak már megvolt szokást szentesitett, de egyben azt is állítja, hogy a KT. szerint a könyvkivonat értékpapír, ugy bizonyítania kellett volna, hogy ez értékpapír volt már a KT. előtt is, a „szokás" uralma idején. Minderről azonban az értekezlet semmit sem tud, sőt Apáthy szerint6), azok, akik a terv. 324. § módosítása mellett voltak, tehát a KT. 304. §-t kiharcolták, azzal érveltek, hogy „nem materiális jogról van szó, hanem azon eljárási formáról, melyben a hitelező követelését kielégítheti." Jogtörténetileg tehát úgy áll a dolog, hogy elsősorban bizonyára az Optk. 427. és 452. §§, de ettől eltekintve más béfolyások alatt is kialakult az a gyakorlat, hogy a csak cessio utján átruházható követeléseknél a cessio jelképéül átadták az adóslevelet, ahol pedig ilyen nem volt, mint a könyvköveteléseknél, ott a jelkép pótlásául, ugyancsak mint a cessio jelképét, a könyvkivonatot, mint amely az adóslevélhez hasonlóan szintén (ha nem is teljes) perrendszerű bizonyítékot képez. Ezt a jogálla-