Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)
1938 / 3-4. szám - Az orvosi titoktartás
152 SZEMLE. erélyesen tiltakoztam; ezen tiltakozásom folytán igen sértő módon, azar tettleges úton és brutálisan lettem a teremből eltávolítva. Ezt (az angol szerint meg nem engedett) személyes támadásnak vettem és (jogos önvédelemből) a teremőrt öklömmel megütöttem. Több semmi." A bíróság által beszerzett rendőri jelentés szerint vádlott megelőzőleg büntetve nem volt, priorálva nincs. A bíró, a közlemény elején közölt Ítéletének kihirdetése után a következő szavakat intézte a vádlotthoz: „Ön, amint látom, igen fegyelmezetlen természetű fiatalember. A b .. i bíróság teremőre ellen elkövetett testisértés annál súlyosabb elbírálás alá esik, mert tudnia kellett, hogy a teremőr bírói alkalmazott, amit már hivatalos öltözetérő! is látnia kellett. — De az itteni bíróság előtt is nagyon különös magatartást tanúsított. Jelentések szerint itt is két alkalmazottal szemben követett el tettlegességet. Erről azonban, feljelentés nem tétetvén, nem veszek hivatalos tudomást. Mert ha erről hivatalos tudomást vennék, a következmény az lenne, hogy Önt újabb szabadságvesztésre kellene Ítélnem, de legalább az, hogy az .. i Police-Curí előtt elkövetett cselekményeért általam kiszabott büntetés végrehajtását nem függeszthetném fel. Ha pedig börtönbe kerül, tönkre van téve. De figyelmeztetem, ne kövessen el többé ilyenféle meggondolatlanságot, különben a legnagyobb bajba kerülhet!" Közli: Dr. Picker Ernő, hit. tvsz. tolmács. * Pályázati hirdetmény. A Magyar Jogászegylet „Sichermann Bernát Alap"-ja pályadíjat tűz ki oly műre, melynek tárgya: Jelzálogjogunk fontusabb vitás kérdései (egyetemlegesség, keretbiztosítéki jelzálogjog átruházása, sorozás, stb.) — és az ingatlanhitelre vonatkozó jogszabályaink fejlesztésének problémái általában. A géppel írt, fűzött, vagy kötött, lapszámozott pályamunkát — a szerző nevét tartalmazó jeligés levéllel együtt — 1959. január 15-ig kell benyújtani a Magyar Jogászegylet ügyvezető titkáránál. A pályázat titkos. A bírálóbizottságot az Alap kuratoriuma alakítja meg. Pályadíjban csak abszolút szakirodalmi értékű munkák részesülhetnek. A legjobb ily munka egyezer pengő, — második legjobb mű ötszáz pengő pályadíjban részesül. Egyenlő értékű munkák között a pályadíjak megoszthatók. A pályadíjnyertes művek kiadói joga a Magyar Jogászegyletet illeti anélkül, hogy ezért a szerző külön díjazást igényelhetne. Ha azonban a Magyar Jogászegylet a pályázat eredményének kihirdetésétől számított három hónapon belül a munkát ki nem adja, úgy kiadói joga megszűnik s a szerző a művével szabadon rendelkezhetik. A mű kinyomatása esetén fel kell rajta tüntetni, hogy a Magyar Jogászegylet Sichermann Bernát Alapjának pályadíját nyerte. Kelt Budapesten, 1858. január 51. A Magyar Jogászegylet Sichermann Bernát Alapjának kuratoiiuma. Dr. Juhász Andor s. k. kuratóriumi elnök.