Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)
1938 / 3-4. szám - Az orvosi titoktartás
132 DR. BALOG N. IMRE mindarra nézve, amit e minőségben hivatásának gyakorlása közben megtud, a Csemegi-féle szűkítő korlát nélkül a végtelenség lehetőségeit nyitja meg az orvos zaklatása szempontjából. Igaz ugyan, hogy a rendtartás hivatkozik a btkv. 328. és 329. §-ára, ez azonban nem azt jelenti, hogy ezáltal az orvosi titoktartási kötelezettség azon határok között maradt, amelyeket a btkv. megtart, hanem azt, hogy büntetendő cselekményt az orvosi titoktartás megszegésének csak azon esetei képeznek, amelyek valamely család, vagy személy jó hírnevét veszélyeztetik. Másnemű megszegése az orvosi titoktartási kötelezettségnek tiltott ugyan, de nem von maga után büntetőjogi következményeket. Hogy milyen konsekvenciái legyenek a titoktartás azon megszegéseinek, amelyek nem esnek a btkv, 328. §-a alá, erről a rendtartás nem szól, mert a 37. §-ban foglalt tilalom megszegésének sanctiot nem ad. Minthogy azonban ugyancsak a rendtartás szerint az orvosi kötelességek megszegése fegyelmi büntetés alá esik, okszerű magyarázat alapján nem lehet kétség aziránt, hogy az a többlet titoktartási kötelezettség, amelyet a 37. §. a büntetőtörvénykönyvvel szemben megállapít, fegyelmi megtorlás alá esik. Ennek az új és immár két oldalról fenyegető helyzetnek igen furcsa jogi következményei is vannak. Az egyik az, hogy a titoktartás megszegésének büntetőjogilag megtorlandó eseteiben büntetlenséget élvez az orvos, ha alapos okból felfedi a titkot, a fegyelmileg megtorlandó esetekben azonban ilyen mentesítő körülmény nem állapítható meg, mert a rendtartás 37. §-a a titok felfedésének csak azt az egyetlen esetét ismeri, amikor az orvos hatósági megbízásból teljesített vizs^ gálatának eredményeit a megbízó hatósággal közli. Más alapos okból ezekben az esetekben a titok nem fedhető fel. Röviden kifejezve, ez azt jelenti, hogy a súlyosabb beszámítás alá eső cselekményre nézve van büntethetőséget kizáró ok, az enyhébbre vonatkozólag azonban a törvény elfelejtett ilyet statuálni. A másik jogi konsekvencia az, hogy az orvos segédszemélyzete mentes a megtorlástól azokban az esetekben, amikor a felfedett titok nem érinti valamely család, vagy személy jó hírnevét. Ez két irányú zavarnak lehet a forrása. Egyrészt visszaélésre adhat alkalmat, mert ha az orvos rosszhiszemű és ártani akar valakinek, akkor ezt a tevékenységet rábízhatja a megtorlás alá nem eső segédeire, másrészt a segédek által saját elhatározásukból elkövetett ilyen visszaélések esetén a zaklatásra amúgy is hajlamos közönség mindig az orvos ellen fog fordulni abban a tudatban, hogy az orvosnak kellemetlen lesz az, ha védekeznie kell és maga van rászorítva arra, hogy kikutassa az ő személyétől távol álló titokfelfedő segédeit. Olyan nehéz helyzetekbe kerülhet ezen a réven az orvos, hogy sokszor inkább fog engedni a zsarolásnak, sem minthogy a büntetlenség örve alatt rejtőzködő titok felfedő segédek után kutasson. Nem szenvedhet kétséget ezek után, hogy a rendtartás által teremtett helyzet komplikálta és súlyosította az orvos felelősségét. Az én álláspontomból kifolyólag azonban van ennek az új helyzetnek egy előnye is. Ha ugyanis elfogadjuk azt az álláspontot, hogy a titoktartás nem fekszik az igazmondás erkölcsi parancsának és a társadalom hygiéniai és eugénikai érdekeinek vonalán és emellett a törvényi szabályozásra sem alkalmas, — kivévén a ma már teljesen elfogadhatatlan francia absolut álláspont mellett, — akkor nyilvánvalóan nem marad más hát-