Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)
1938 / 3-4. szám - Az orvosi titoktartás
AZ ORVOSI TITOKTARTÁS. 123 megy. Mégis a nemzés mellőzése benne van a személyiségi jogsphérában, a fogamzás megszakítása ki van abból zárva. E példák nemcsak azt mutatják, hogy a személyiség jogsphérája nagyon bizonytalan határvonalú, hanem azt is, — és pedig főleg azt is — hogy bár a személyiségi jogsphérában olyan, szinte lemérhetetlen értékű szuverénitás is foglaltatik, mint a saját élet és az utódszolgáltatás feletti absolut rendelkezés, mégis ez a határ nyomban visszahúzódik, mihelyt olyan érdekekkel érintkezik, amelyek mások erkölcsi és anyagi jólétét, tehát boldogságát befolyásolják. A többek boldogsága, mint az erkölcsös magatartás egyedüli irányítója, megállást parancsol a legnagyobb súlyú személyiségi jognak is. Ezek szerint, ha elméletileg igaz is az, hogy az képez titkot, amit az egyén akár érdek, akár érdek nélkül ilyenné kíván nyilvánítani a maga élettüneményeiből, a titoktartás szempontjából csak azt lehet titoknak elfogadni és tekinteni, ami a töbekknek és a nagyobb boldogságnak biztosításával, mint a legfőbb és legáltalánosabb erkölcsi szabálylyal nem áll ellentétben. Világossá válik ez a tétel egy-két alkalmazott példa útján. Az orvos megvizsgált egy egyént, akinél kezdő paralizist állapít meg. A beteg arra kéri az orvost, hogy a diagnózist tartsa titokban családja előtt, mert nem akar azoknak időelőtti szomorúságot és anyagi zavarokat okozni. Az orvos természetesen ezt kötelességszerűen megígéri. Megkérdezi azonban a betegtől, hogy mi a foglalkozása, mire a beteg kijelenti, hogy vasúti váltóőr. Ebben a pillanatban a maga ijesztő mivoltában megjelenik az orvos előtt a titoktartási kötelezettség problémája. A vasúti váltóőr kifogástalan működésétől ezrek és ezreknek az élete függhet. Ha a váltóőr tovább is folytatja a szolgálatát, kiszámíthatatlan katasztrófák keletkezhetnek. Én a magam részéről visszautasítom a franciáknak azt az álláspontját, hogy az orvost ilyen esetben erkölcsi alapon megilletné a titoktartás joga. Ugyanezen tétel alkalmazásával kell eldönteni a gyakorlati életben leggyakrabban előforduló azokat az eseteket is, amelyek a házasságkötések és háztartási alkalmazottak e nemű titkaiból adódnak és amelyekről legutóbb a napi sajtóban annyi különféle és zavaros nyilatkozat jelent meg. A kérdés ebben az esetekben az( hogy az egyik házasulandó felet kezelő orvos adhat-e felvilágosítást a másik házasulandó félnek páciense egészségi állapotáról, vagy adhat-e felvilágosítást a munkaadónak a háztartási alkalmazott ,különösképen a szoptató dajkák, e minőségű alkalmasságukról. És fordítva is. A tudományban ezt a kérdést a kötelesség összeütközés (Pfichtchollision) címén tárgyalják és ma már diadalmaskodni készül az az álláspont, hogy ilyen esetekben a magasabbrendű kötelesség irányában kell eldönteni a problémát. Természetes, hogy a magasabbrendű kötelesség az, amit az álíalános erkölcsi szabályok írnak elő és ez az, hogy a titoktartási kötelezettségnek vissza kell vonulnia akkor, amikor a többek boldogsága függ az orvos magatartásától. Még a szigorú francia jogi és etikai álláspont mellett is hangzottak el már olyan birói döntések, amelyek ezekben az esetekben az orvosi titoktartás kötelezettségét mellőzik. Egy házasság, vagy egy szoptatós dajka esetében nemcsak azoknak az egyéneknek a sorsáról van szó, akik közvetlenül egymással kerülnek fizikai érintkezésbe és jogviszonyba, hanem esetleg generációkról, a felek közvetlen érdekén kivül álló családok testi és lelki nyugalmáról, szóval többekre kiható következményekről, akiknek boldogsága er-