Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 3-4. szám - A részvényjogi reform és az ultra vires-elv

A RÉSZVÉNYJOGI REFORM. kapcsolódó magángazdasági érdekek eró'sebb oltalmát is. És különösen megragadta a figyelmemet a Nizsalovszky által kihangsúlyozott az a társadalompolitikai érdek, mely a kistőkék közgazdasági koncentrációjának azért is tulajdonít nagy fontosságot, mert anélkül az ily tőkekoncentrációk feladatainak megvalósitására ma hazánkban szinte kizárólag az államnál volna meg a lehetőség, és így a részvénytársasági intézmény elsorvadása az államszocializmus számára tágítaná a kapukat. Azt hiszem, hogy nemcsak az egyének gazdasági jólétének, nemcsak a közgazdaság erősödésének, de az államgazdaságnak is az az érdeke, hogy a nagytőkévé koncentrált kistőkék inkább a részvénytársaságok vállalataiban, mint az államkassza által finanszírozott közüzemekben szolgálják a közgazdaság céljait. Mert amikor egy vállalkozást, pl. egy vasgyárat, nem valamely speciális közérdekből, hanem pusztán azért tart fönn az állam, mert az ahhoz szükséges nagytőkét a magángazdaságoktól csak adózási kényszer, nem pedig részvényjegyzés útján lehet összegyűjteni, akkor ez rendszerint nem a nemzetvagyonosodásnak, hanem éppen ellenkezőleg, a nemzeti vagyon sorvadásának tünete és tényezője. A nemzeti vagyon és az államgazdaság szempontjából csupán csak látszólag mindegy, hogy az adózóknak az állam tulajdonába átment vagyonrészeiből alakul-e a vállalati tőke, vagy pedig a vállalati tőkék akárcsak részvények alakjában is megmaradnak-e a magángazdasági alanyok tulajdonában. A magángazdasági alany egyszersmind adóalany, az állami vállalat ellenben rendszerint nem gyarapítja, hanem megterheli az államkasszát. Ugyanakkor tehát, mikor azok a kistőkék, melyek részvényjegyzés vagy -vásárlás formájában egyesülnek közgazdasági célokra, egészséges részvényjog és közgazdasági viszonyok mellett a nemzetvagyonosodás céljait szolgálják, az olyan adóztatás, különösen a túladóztatás, mely vállalati deficitek fedezésére szükséges, nem a vagyonosodásnak, hanem a szegényedésnek, a nemzeti gazdasági erő csökkenésének előmozdítója. Széchenyi arra tanítja a nemzetet, hogy ha meg akarja valósítani nagy ideáljait, gazdasági erejének gyarapítási lehetőségeit soha sem szabad elhanyagolnia. A Magyar Jogászegylet mintha Széchenyi gondolatvilágának hatása alatt járt volna el akkor, midőn Nizsalovszky tanulmányával tulajdonképen azt a kérdést vetette fel: mily az élő jogot továbbfejlesztő részleges intézkedésekkel s a bírói gyakorlatnak a Zweck im Recht eszméjét szem előtt tartó mily továbbfejlesztésével lehetne közgazdaságunk egészségének helyreállását és erősödését részvényjogunk terén is elősegíteni, mégpedig függetlenül annak vizsgálatától, hogy nem volna-e esetleg már egy átfogó részvényjogi reform is szükséges, célszerű, vagy időszerű. Sorra veszem a Nizsalovszky által ilyen keretben felvetett egyes gondolatokat. Hogy melyik volna az az alaptőkeminimum, amelyik mai helyzetünknek s a részvénytársasági intézmény közgazdasági céljának legjobban felelne meg? Ez, azt hiszem, ténykérdés. Olyan szegények vagyunk, hogy gyakran már az olyan vállalkozás — legyen bár közgaz-