Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 9-10. szám - A német ügyvédi rendtartás

358 DR. ZEHERY LAJOS közelebbről a jogi pályára áramlás folyamatának. Erre nézve tájékoztatást ad az, hogy 1912/1915-ban 10.265 joghallgató volt beiratkozva a német egyetemeken, 1928/1929-ben 22.055, tehát több mint kétszerese a háború előtti jogászlétszámnak. 1929 után csökkenni kezdett a joghallgatók száma, de 1935-ben még mindig 70%-os az emelkedés, tehát még nagyobb, mint az ügyvédek számának növekedése. A korlátozó javaslatok körében felmerült az a gondolat, hogy a felvételt teljesen be kell szüntetni, míg az ügyvédek száma le nem csökken az 1915-as létszámra. Kapcsolatba hozatott ezzel a javaslattal az a további rendszabály, hogy az életük 65. évét betöltött ügyvédeknek, valamint a 40 évesnél idősebb nőtlen ügyvédeknek ki kell lépniök a működő ügyvédek sorából. A korlátozást jelentő javaslatok közül felemlítem azt, amely szerint törölni kellene az ügyvédek közül azokat, akik nem folytatnak ügyvédi működést, vagy akiknek elenyésző csekély számban vannak ügyfeleik (ez a javaslat a foglalkoztatás csekély mérvét az utolsó évek ügyforgalmi adatainak átlaga alapján állapítaná meg). Figyelmet érdemel az a javaslat, amely szerint meghatározott időre meg kellene szüntetni a felvételt a 25.000-nél nagyobb lakosú városokban. Felmerült az a javaslat is, amely a korlátozást a német birodalmi ügyvédeknek a bírósági fokozatok szerint alakuló tagozódásával kapcsolatban akként vélné megoldani, hogy 5 éven belül csak az Amtsgericht, továbbá öt éven belül a Langdericht, további öt éven belül pedig az Oberlandesgericht mellé lehessen ügyvédet felvenni. Ugyancsak nyomatékos súlyú volt az a javaslat, amely a fegyelmi bíráskodás számottevő szigorítását tartotta szükségesnek. Ezeket a javaslatokat, — amelyek a német irodalomban alapos megvitatásban részesültek,— annak tanúsítása végett említettem fel, hogy hasonló tényelemekből álló életviszonyokból származó kérdések megoldása hasonló síkban halad. Az egyetemes emberi fogalmából származó ennek az életrendező elvnek az érvényesülése a német ügyédi rendtartásra irányuló összehasonlítójogi érdeklődésnek első általános jelentőségű tanulsága. Ebben a körben ugyanis közismerteknek tekintem már a mi ügyvédi rendtartásunk rendelkezéseit, azért nem térek ki a felvételre vonatkozó rendelkezések ismertetésére. Csupán annak megállapítására szorítkozom, hogy nálunk is felmerültek, — még pedig az ügyvédség szempontjából nagy súlyú és nagy tekintélyű helyekről — a felvétel korlátozására, a zárt létszám megvalósítására irányuló javaslatok. A rendtartás azonban nem a zárt létszám elvi álláspontján szabályozza a felvétel kérdését, aminthogy ezt a nagyjelentőségű kérdést nem tekinti elvi küzdelmek színterének. Amint a kérdés felmerülése gyakorlati okok alapján vált nyomasztóan időszerűvé, a megoldást is a gyakorlati élet világában kell keresni. S ugyanerre az ered-