Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 9-10. szám - A látszólagos tényállításról

352 DR. KARTAL IGNÁC ségét, vagy miként Werbőczy mondja (Triparr. II. 26.5): „Enélküf a rendes bíró a felek közt igazságosan s illően nem ítélhet". Téves a felperesnek az a nézete is, hogy a íanúbizonyííási indítvány előterjesztése pótolja a tényelőadást. „Majd a tanuk megmondják." — Ez teljes félreismerése az állítás és bizonyítás közti viszonynak. — A tanú nem arra való, hogy előterjessze a fél által előterjeszteni elmulasztott tényállítást, hanem arra, hogy — ha tudja, — bizonyítsa az előterjesztett és vitássá vált tényállítást. Vagy ismét Werbőczyhez folyamodva : „Főképen, ha az ügyet a felek szóváltásaihoz képest tanuvaltatásra kell bocsátani, mind az időnek kitételére, mind a helynek és vármegyének megjelölésére, valamint a véghezvitt dolognak felsorolására mindig felette nagy szükség van és lesz". (Tripartitum, ugyanott.) Ugy gondolom, hogy az elmondott gyakorlati példák erőteljesen kifejezésre juttatják azt, hogy mi az a látszólagos tényállítás. A példák a további magyarázást fölöslegesé teszik. Legfélelmetesebb tulajdonsága a látszólagos tényállításoknak azonban nem az, hogy a fenti A) —D) alatti helyzetekben és más hasonlatos esetekben zavarokat és nehézségeket okoznak, hanem az az ő legfélelmetesebb tulajdonságuk, hogy nagyon gyakran, sőt az esetek túlnyomó többségében nem okoznak közvetlen bajt. Ugyanis: Évtizedek óta a bíróságokhoz évenkint sok ezer olyan kereset adatik be, amelyekben a valóságos tényállítás helyét a látszólagos tényállítás foglalja el — és az esetek túlnyomóan nagy részében ebből semmiféle közvetlen baj nem keletkezik: örökérvényű mulasztási ítélet, egyezség fakad az ily keresetből, vagy érdemben letárgyalíaíik az időelőttiségi vagy fizetési védekezés, stb., stb., — és mindez anélkül, hogy legtávolabbról is szóba kerülne a kereseti követelés alapját képező konkrét tényállás. Ettől aztán széles körökben megcsoníosodottá leit az a balvélemény, hogy mindazok a látszólagos tényállítások, amelyeket a fenti A)—D) alatti esetekben példálódzva felsoroltam és a hozzájuk hasonló egyéb ilyen — kimeríthetetlen számú és minőségű, — látszólagos tényállítások: mind valóságos tényállítások és hogy mindenki, aki ezt kétségbe vonja, az — a bevezetésben emliíeít és idézett cikk szerint — annyit sem ért a dologhoz, mint a legegyszerűbb földműves. Ismételten tapasztaltam, hogy tiszteletre méltó ügyvédek a perfelvételi tárgyaláson hozzájuk intézett arra a kérdésre, hogy „az alperes tartozik nekem árúk vételára címén "-féle perben a véíelügylet létrejöttének mi a tényállása, bizonyos ingerültséggel a hangjukban azt felelték: „A tényállás az, hogy alperes vett, vagyis másszóval vásárolt a felperestől árút." Az a mentalitás, amely ebből a válaszból kihangzik, igen súlyos következményekkel jár. A látszólagos tényállítás maga