Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 7-8. szám - Vádirat a tanú ellen

IRODALOM. 331 a tartalom lényegének — legalább nagyvonalú — ismertetése útján lehet kifejezésre juttatni. A mü ismertetésére vonatkozó erkölcsi kötelességét a bíráló csak a bírált mü tartalmának és értékeinek feltárásával teljesítheti s a szerzőétől eltérő álláspontját is csak úgy tárhatja fel termékenyítőén, ha ezt — akármily röviden is — megindokolja. Bár amü értéke sohasem azon fordul meg, megegyezik-e a szerző felfogása a bírálóéval, ebben a tekintetben is örömünkre szolgál, hogy csak kevés kérdésben nem tudjuk magunkévá tenni Schultheisz Emil álláspontját. HÁROM MAGYAR EGYHÁZJOGI MUNKA 1936-BÓL. A legújabb magyar egyházjogi irodalom bőségéről túlzás volna beszélni, ami éppen nem jelenti azt, hogy értékes munkák nem látnának napvilágot. A folyóiratokban való közlés nehézsége nem mozdítja elő a cikkírók tevékenységét, mégis, kisebb-nagyobb tanulmányok megjelenéséről majd minden évben be lehet számolni. Nem érdektelen, ha egy esztendő — mondjuk az 1936-os év — magyar kanonistáinak termését ismertetni próbáljuk. Nem adunk folyóiratszemlét, hanem csak az önálló munkákat vesszük számításba. Két katolikus és egy protestáns auktor művéről kell beszámolni. A magyar kánonisztika kitűnője, Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás munkájával kell kezdenünk a sort: Codicis Iurís Canonici Fontes (Róma, 1935. 1060 lap.) 7. kötetével, amelynek előszava ugyan 1935. június 29-én kelt, mégis forgalomba a következő év elején került. Serédi Jusztinián hercegprímás első nagyobb munkája, A Ne temere dekrétum magyarázata, 1909-ben jelent meg. Nagy tudásának legjavát az új egyházi törvénykönyv római redakcionalis munkálatainál érvényesítette, amelynek hatalmas méreteiről a magyar jogászok oly plasztikus képet kaptak, hercegprímásunknak 1933. március havában a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi- és államtudományi karán megtartott előadásaiból. A következő évben, 1934-ben a római jog és egyházjog kodifikációjának emlékére Rómában összehívott nemzetközi jogászkongresszus résztvevői győződhetlek meg a tudós bíbomoknak az Örök Város tudományos köreiben elfoglalt vezetőszerepéről és viiághíréről. A IX. Gergely dekretálisainak és a Codex Iuris Canonici-nak összefüggéseit feltáró, összehasonlító jogdogmatikai és kodextechnikai előadása, valamint az ünnepélyes záróülésen a Szentatya jelenlétében megtartott beszámolója1) kifejezésre juttatta, menynyire indokolt a „tudós kodifikátor" jelző. Húsz évvel ezelőtt publikálta XV. Benedek pápa a nem egészen 13 évi redakciós tevékenység eredményét, az új egyházi törvénykönyi et, a XX. század legátfogóbb koaifikációs munkáját. Az új egyházi törvénykönyv kerettörvény, amely az újabb törvénykönyvek mintájára közel két és félezer tömör kánonba sűríti a vigens disciplinát. A klasszikus kánonjog idején divatozó narratív szerkezetű ügylevél stílushoz hasonlítva alakilaa ízig-vérig modern konstrukció, amely az újabb törvénykönyvek mintájára készült. Anyagilag azonban nem reformálás volt a cél, hanem az élő jog összefoglalása; hogy emellett, különösen a büntető és a perjogban újít is vagy legalább összefoglalja az utóbbi félszázad újításait, alig csodálható. Konzervatív alkotás, ami megmagyarázza a megelőző kor joganyagához viszonyló szorosabb kapcsolatát. A törvénykönyv hangsúlyozza ugyan minden kódexhez hasonlóan a kizárólagos jellegét, az összes előző törvényeket hatályon kívül helyezi, de nem csinál titkot abból, hogy a régi joggal való kapcsolatát megőrizte. A Codex Iuris Canonici megbecsüli a régi jogot, így például nem elentéktelen részét a jog értelmezésénél irányadónak tekinti, (6. c.) ennélv. ö. Apollinaris Í934. évf. 399. I.