Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 7-8. szám

A MUNKAVISZONY UJABB SZABÁLYAI. 263 képviseleteinek, illetőleg gazdasági egyesületeinek meghallgatása után állapítja meg, még pedig az 1. §. alá eső üzletek, üzemek, vagy foglalkozások egész körére, vagy csak egyes részeire, esetleg csak az otthon végzett munkára, még pedig vagy az ország egész területére, vagy annak csak meghatározott részére kiterjedő hatállyal. Meghatározza a törvény, hogy az illetékes miniszter a legkisebb munkabérek megállapítása céljából megfelelő szervezetet létesít, amelyben az érdekelt munkaadóknak és munkavállalóknak egyenlő számban és az egyenjogúság alapján kell résztvenniök. Ehhez a rendelkezéshez a törvény 9. §-a azt a jogszabályt fűzi, hogy „a munkavállalók a munkaadótól követelhetik a valóban fizetett és a törvény alapján megállapított legkisebb munkabér közötti különbözet megfizetését." Ennek a követelésnek érvényesítésére és elévülésére ugyancsak az 5. §. 2. és 3. bekezdését rendeli alkalmazni. A törvény tehát ugyanazt a megkülönböztetést teszi a követelés érvényesítése és elévülése között, mint a túlórázásnál. Az érvényesítést itt is a megkárosításról szerzett tudomásvételtől, az elévülést az alacsonyabb munkabér felvételétől számítja. Itt esetleg még lehetne szólni arról, hogy a munkavállaló talán csak később értesült a miniszteri rendelet vagy a kormány által létesített szervezet által megállapított legkisebb munkabérekről és hogy megkárosításáról csak ezzel az értesüléssel szerez tudomást. De itt is nehéz jogászilag elképzelni, hogy a hivatalosan megállapított és megfelelően közzétett munkabérekről a munkavállaló csak később szerezzen értesülést. Ezt annál nehezebb elképzelni, mert az 1932. XIX. t.-c.-be iktatott genfi egyezmény 4. cikke kötelezi a szerződő államokat a szükséges intézkedések megtételére avégből, hogy felügyelet útján és büntető rendelkezések segélyével biztosítsák azt, hogy az érdekelt munkaadók és munkavállalók az érvényes legkisebb munkabérekről tudomást nyerjenek. Mindenesetre rendkivül nehézségekkel járna a bizonyítás, és nagyon félő, hogy végeredményben a bíróságok a 3 éves elévülést mindenkor egy évesre lesznek kénytelenek lecsökkenteni. Ez pedig kétségtelenül nem lehetett a törvényhozó akarata. VIII. A 10. §. túlterjeszkedik a szolgálati viszony keretein, és áthatol a vállalkozási szerződés terére. „A 6—9. §-ok rendelkezéseit megfelelően kell alkalmazni olyan ipari munka teljesítéséért járó munkadíjra is, amelynek az elvégzésére az iparos (háziiparos) iparossal, (kereskedővel), vagy más forgalombahozóval szemben vállalkozási szerződéssel kötelezte magát." A miniszteri indokolás szerint ez a rendelkezés azt a visszaélést kívánta megakadályozni, hogy az iparos vagy kereskedő ahelyett, hogy az üzletéhez szükséges ipari munkát szolgálati szerződés alapján végeztetné alkalmazottjával, a munkással vagy kisiparossal vállalkozási szerződést köt és az alacsonyan kikötött vállalati összeggel akarja a legkisebb munkabérre vonatkozó szabályokat kijátszani.