Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 5-6. szám - A jogalkotás és jogalkalmazás viszonyának új alakulása

JOGALKOTÁS ÉS JOGALKALMAZÁS. 247 fogalmának kereteit. Az egész történeti magyar jogrendszer — és azon belül eddig nem tételezett magánjogi joganyagunk — kialakulása nem egyéb azonban, mint „ténylegesítése a népben élő jogi értékképzeteknek." Ezért végtelenül jellemző egész jogfejlődésünkre az a szerep, amit bíróságaink a polgári törvénykönyv tervezetében összegyűjtött magánjogi szabályok tekintetében betöltenek és amelyre a külföldi jogásznyilvánosság előtt legutóbb Lázár Andor igazságügyminiszter ut?.lt egy aktualitás kapcsán: hogy t. i. a Tervezet elvi elgondolásaiból a királyi bíróságok gyakorlatán keresztül fog kijegecesedni az az anyag, amelyet a törvényhozás később teljes nyugalommal önthet tételes jogszabály alakjába. Ez a törvény azonban a szó legteljesebb — és legnemesebb — értelmében vett declarativ jellegű jogéleti jelenség lesz, az a tevékenység pedig, amit ezen elvi declaratio tárgyának kialakításában a királyi bíróságok kifejtenek — a német szóhasználat jellegzetességének felhasználásával — „die Rechtsverwirklichung/' A magyar jogfejlődés természetes menete — nagyrészt a történeti jogrendszer soha eléggé nem értékelhető előnyeként — megkímélte a magyar jogéletet az orosz — vagy akár csak a német—eseményekhez hasonló megrázkódtatásoktól. Szinte azt mondhatnók, hogy a legnagyobb jelentőséggel biró változásokat maguk után vonó jelenségek is a történeti fejlődés következményei. Ez pedig a jogalkalmazás minden vonatkozásában az egész alkotmányszemlélet hajlékony voltának visszatükrözését teszi szükségessé, ami maga a szabad jogalkalmazás. S hogy a királyi bíróságok által gyakorolt jogalkalmazás szabadabbá tétele nem téves egyéni meglátásunk, hanem részben tételezett jogrendszerünk adottságából, mint negatív alapból vont szükségesség, atekintetben csak legutóbb is Finkey és Tury irodalmi állásfoglalására hivatkozunk. A szabad — vagy helyesebben szabadabb — jogalkalmazás gondolatával szemben két szempontból merülhet fel aggály. Az egyik ellenvetés személyi jellegű: a bírói önkény már hivatkozott kételye: ha a jogalkotó „nem fogalmilag bölcs és hibátlan", miért lenne az a jogalkalmazó bíró? Ezért céloz a német irodalomban legutóbb Schmitt bizonyos éllel a „Richterkönigtum" sokat hangoztatott eszméjére, amely szerinte igen könnyen „Kadijustiz"-cá alacsonyodhatik. Ugy gondoljuk azonban, hogy a bírói jogfejlesztés többszázados magyar történelmében mindezideig soha sem mutatkozkoztak hasonló természetű aggályra alkalmat szolgáltató jelenségek, sőt: az „önkényre" utalt bírói kognició a magyar nemzeti jogfejlődés kimagasló értékeit termelte ki. Elméleti szempontból pedig az jelenthet egyesek számára nehézséget, hogy ilyen körülmények között elmosódnak a jogalkotás és jogalkalmazás elvi éllel megvont határai. Eltekintve azonban attól, hogy korábbi óvásunk szerint is igenlő esetben sem lehetne arról szó, hogy a jogalkalmazás mintegy detronizálja a jogalkotást és annak helyét, mint olyan maga foglalja el, hiszen ez egyértelmű volna