Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 5-6. szám - Személyiségi jogvédelem és nyilvánosság

236 IFJ. DR. SZIGETI LÁSZLÓ. vagy darabos, hogy a költőnek van-e az óda íráshoz szükséges lendülete. Hogy hova vezet, ha a jogi eszközöket vesszünk igénybe az igazságtalan kritikával szemben, mutatja a francia jogban ismeretes válaszadási jog. Ugyanis, akiről a sajtó megemlékezik annak joga van válaszolni nemcsak a tényekre kiterjedőleg, mint a mi helyreigazítási jogunkban, hanem mintegy vitába bocsátkozva a cikkíróval. Ennek folytán minden fűzfapoétának, tehetségtelen regényírónak joga van ugyanabban a lapban védeni müvének irodalmi értékét. Az államügyészség vitatta, hogy a vélemény helyességének eldöntésére való objektív végleges ítélet hiánya miatt a válaszjog irodalmi, vagy tudományos bírálatot tartalmazó közleménnyel szemben nem gyakorolható, de a francia bíróságok ezt az érvelést tételes rendelkezés hiányában nem fogadták el.17) Természetesen sokszor a kedvezőtlen bírálat félreismert tehetségek elkedvetlenítésére is vezethet, de ez annak a következménye, hogy nincs objektív mérték, valakinek tehetsége megméréséhez. Nagy szólamokkal ünnepelt kiválóságokat, irodalmi nagyságokat hamar ér el a feledés sokszor és igazságtalanul lecsepült tehetségeknek az utókor szolgáltat fényes elégtételt. Ez a mentesség kiterjed a bírálat kifejezéseire és azokra a tényállításokra, ítéletekre, melyek szakvélemény jellegével bírnak és tényleges mértékkel ellen nem őrizhetők De másként áll a helyzet olyan tényállításokkal melyek a bírálattal nincsenek összefüggésben, vagy ha összefüggésben vannak is, de a sértett személyes magatartására vonatkoznak és mert külsőleg érzékelhető tényállítások, ellenőrizhetők. így a politikus nem köteles tűrni, hogy alaptalanul azt állítsák, hogy megvesztegették, külhatalmakkal összeesküszik, az író nem köteles tűrni azt az állítást, hogy szórólszóra ellopta más író művének egyes részeit. Viszont azt köteles tűrni az író, hogy más hatása alatt áll, hogy epigon, nem eredeti. A határok igen elmosódottak, csak általános, rugalmas tételt lehet felállítani, melynek tartalommal való kitöltése a bíróságok bölcsességének, művészetének, tapintatának feladata. A büntető bíróságok tételes rendelkezés hiányában úgy igyekeznek a bírálat jogát méltányolni hogy a felmentést azzal indokolják, hogy a sértés a műre, a politikai ténykedésre és nem személyre vonatkozik. A magánjogban ilyen tételes rendelkezések nem kötnek bennünket és ezért ezt a megkülönböztetést, mely gyakorlatilag keresztül nem vihető, elejthetjük. Helyesen utal erre egy említett ítélet is, hogy a bírálat éle mindig a személy ellen is irányul. Nem tagadhatjuk, hogyha az íróról azt mondják, hogy tehetségtelen utánzó, a politikusról, hogy rövidlátó, szűk látókörű, káros politikát folytat, ez személyére társadalmi megbecsülésére is kedvezőtlen. A tehetség, az értelem, az ítélőképesség a személyiségnek része, ettől el nem választható. A határt ott kell megtalálnunk, ahol a sértés a bírálattal összefüggésben nincs, csak alkalom a személyes sértésre, vagy ahol a műre vonatkozik ugyan, de nyilvánvaló, hogy a biráló minden meggyőződés nélkül, tisztán ártási szándékból használja a sértő kifejezéseket. 17) idézve Bálás i. m.