Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 5-6. szám - Törekvések a hűtlen elhagyásos perek megszüntetésére

214 DR. GYULAI ERNŐ Ha azonban a törvényhozás behozná a hathónapos visszahívási határidőt, vagy ami gyakorlati hatásában egyre megy a bírói vissza­hívást csak az elhagyás bejelentésétől hat hónapnál nem rövidebb idő eltelte után lehetne kérni, akkor a H. T. 77. §. a. pontja alapján házas­sági pereket csak azokban a ritka esetekben indítanának, amikor annak összes előfeltételei íenforognak, tehát elenyészően kevés számban. Ugyanis ebben az esetben a H. T. 77. §-ára alapított per közel annyi ideig tartana, mint a H. T. 80. §. a. pontjának alapul vételével folya­matba tett per. A H. T. 77. §-os pernek azonban az a hátránya, hogy azt a megelőző visszahívás — a Kúria elvi jelentőségű határozata szerint — megbocsájtást foglal magában, így az alperes megállapodás ellenére védekezik (ami majdnem mindig a kereset elutasítását eredményezi), a felperes nem hivatkozhatik a visszahívási kérvény előtt megtudott al­peresi vétkes magatartásra, mint bontó okra. Ha a kétféle per közel egy ideig fog tartani, akkor az ügyvédek sima megoldásként egy egyszerű tényállású pert fognak indítani a H. T. 80. §. alapján, pld. amiatt, hogy a nőt (többnyire nő a felperes) nem tartotta a férje és ezt a körülményt néhány tanúval igazolják. Aminthogy ma is már gyakoriak az ilyen perek. Látnivaló, hogy a H. T. 77. §-ára alapított pereket lehet ritkává tenni, de ennek semmi gyakorlati haszna nem volna a házasság meg­szilárdítására. Feltétlenül áll ez a tétel, hogy ameddig a házasság fel­bontását teljesen lehetetlenné nem teszik, a felek mindig meg fogják találni a módját annak, hogy közös megegyezés esetén — amelyre pedig törekszenek — simán folytassák le a házassági pert. A hat hónapi visszahívási idő esetén természetesen nem kellene igazolni a visszahívási eljárás megindításához a hat hónapi különélés elteltét, így tehát az eljárás nem volna hosszabb hat hónapi különélés elrendelése esetén sem. A hat hónapi különélésnek azonban volnának hátrányai a jóhiszemű pereskedőre is. Nevezetesen a bírói gyakorlat megkívánja, hogy aki a házastársát visszahívja, a visszahívási idő egész folyama alatt olyan körülmények közt éljen, hogy házastársa bármikor visszatérhessen. Tehát ha azelőtt, mint egyedülálló ember, albérlő, vagy ágyrajáró volt, több mint egy féléven át főbérleti konyhával stb. ellátott lakást kénytelen tartani. (Féléven túl, mert a félévi visszahívási idő a vissza­hívási végzés kézbesítése napjától kezdődik.) Ebből az egy okból is a hat havi különélést elvetendőnek tartom. Tizenöt nap alatt dönthet va­laki, hogy vissza akar-e térni, tehát a hat havi különélés nem szükséges az akaratelhatározás komolyságának kimutatásához. A 77. §-os per lehetetlenné tevésének illetve a hat havi különélés elrendelésének azonban volnának erkölcsi szempontból hátrányos kö­vetkezményei. • Nem ritka eset, hogy olyanok alapítanak családot, kiknek régebbi házassági együttélése régen megszűnt. Most ha vagy a nő előrehaladot­tan terhes állapotban van vagy ha az egyik fél súlyos beteg, az együtt­élők törvényes házasságot kívánnak kötni. Lehet, hogy utóbbi esetben sok gyermekük van, akik súlyos hátrányokat szenvednek el, ha apjuk a házasságkötésével a családba s a vagyonba nem juttatja őket. Lehet

Next

/
Thumbnails
Contents