Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 5-6. szám - A psychoanalysis és a büntetőjog

180 DR. ANGYAL PÁL konklúzió: a büntetés néven ismert jogkövetkezményekkel való fenyegetésnek s ezek alkalmazásának, valamint az ezekre vonakozó összes anyagi és alaki természetű szabályoknak, tehát a büntetőjognak mindenestől való törlése. VII. Messze vezetne, de feladatom körén is kívül esik a psychoanalizis tanaival való részletes kritikai foglalkozás, — viszont nem mellőzhetem egyes tételeinek s következtetéseinek a büntetőjog szempontjából egyfelől tarthatatlanságára figyelmeztetni, — másfelől reámutatni oly — nézetem szerint — értékes gondolatokra, melyek az igazságos büntetéskiszabás s a társadalom nyugalmi érdekeit szolgáló hatályosabb védekezés munkájának során hasznosíthatóknak mutatkoznak. Kezdhetem a büntetés és büntetőjog törlését sürgető követeléssel. Talán nem vagyok túlzó konzervatizmussal, a mult intézményeit túlságosan értékelő elfogultsággal vagy éppen szentimentalizmussal vádolható, ha nem tudok rokonszenvezni azzal a tannal, mely nem akar büntetést, nem akar büntetőjogot látni. Figyelemmel arra, hogy büntetőjogi emlékeink Kr. e. 5.500-ra: Hammurabi törvényeire nyúlnak vissza, s figyelemmel arra, hogy attól fogva — tehát közel nyolcezer éven keresztül nem akadt állam, sőt kisebb társadalmi közület, mely a büntetésről lemondott volna: feltehető, hogy a büntetés s a büntetőjog — mint az emberiség legnagyobb hazugsága — ennyi ideig fennmaradhatott s egy Freud nak s Reik-nek kellett jönnie, kik végre a tisztánlátást akadályozó hályogot a világ szeméről leoperálták. De ettől eltekintve — midőn a psychoanalizis kizárólag a megelőzés s a profilaxis területére sodorja a bűnözés problémáját — e tan adós marad a felelettel arra a kérdésre: mily álláspontra helyezkedjék az állam az elkövetett bűncselekmények tetteseivel szemben ? Legyen szabad végül arra is reáutalnom, hogy a büntetőjog — mint Mezger müncheni profeszszor helyesen kihangsúlyozza — küzdelmi jog, „das Strafrecht aber ist Kampfrecht", melynek egyebeken kívül ép az a célja, hogy, a lélektanilag bármily finom gyökérzettel bíró bűnöző tendenciákkal szemben felvegye a harcot. A büntetőjog „itélő" tevékenysége mélyebb értelmében s végső alapjában egyben „iránytszabó" tevékenység is: iránytszabó az emberiség kulturális fejlődésvonalának helyes kijelölése tárgyában. Nézetem szerint büntetőjogra akkor is szükség lenne, ha az emberek nem követnének el bűncselekményeket, mert amikor a büntetőjogszabály mögött rejlő normák tilalmakat intéznek hozzánk, közvetve azt is meghatározzák, ami szabad s általános kulturális szempontból jó. A psychoanalizis tanításának az a tétele, mely szerint a bűntudat s büntetés utáni vágy nem követője, hanem megelőzője az elkövetett bűncselekménynek, mert a mindenkit terhelő Ödipuskomplexumból fakad, nyilván ennek valóságával áll vagy bukik. Ám idevágólag különösen az újabb irodalom részéről