Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 2. szám - Jogtudomány és - szépirodalom

72 ZSOLDOS BENŐ molytalan" szépirodalommal gyakorlatilag is foglalkozzék. Nem aféle bántó modorban nyivánuló lenézés akar ez lenni (bár akárhányszor elég közel jár ehhez is), hanem bizonyosfokú, leplezni mégsem kísérlett idegenkedés a belletrisztikával szemben olyanok részéről, akiknek úgyszólván egész élete a természetszerűleg száraz és merev jogszabályok analizálásában morzsolódik le. Még mindig elég távol állunk mindezek dolgában az angol felfogástól. Aki a magasabb angol bírói fórumoknak az egyes perekben hozott döntéseiről kiadott kimerítő „report"-okat s ezek keretében az Ítélkező tanács elnökének és többi tagjainak az illető jogi kérdésben külön-külön nyilvánított jogi véleményeit olvassa, nagyon sokszor találkozhatik azokban az angol nemzet nagy költőinek müveiből vett idézetekkel, — nem hiányozván belőlük sok esetben a bibliai citátumok sem. Ott a bíró, aki nem ritkán maga is aktív müvelője a szépirodalomnak s akinek egyébként is a való élet ütőerén kell a kezét tartania, — érveinek segítőtársául felidézi egy-egy odavágó mondását azoknak az íróknak és költőknek, kiknek szellemi termékei szintén magából az életből bányásszák ki a kimeríthetetlen örök anyagot... Gondoljunk csak most hamarjában például arra, hogy mekkora veszteség érte volna az egész világirodalmat akkor, ha Johann Wolfgang Goethe, a jogi tudományok doktora s Justinianus tanainak alapos ismerője, a későbbi hatalmas államférfiú, véletlenül komolytalan időfecsérlésnek tartja vala a szépirodalom aktív müvelését és soha meg nem írja a Faust-ot és anynyi más lángeszű költői alkotását. ... Hogy egyelőre az angol szépirodalom nagyságainál maradjak: ott van mindjártakét évtizeddel ezelőtt meghalt WattsDunton, a kiváló angol regényíró, költő és kritikus, aki Londonba való költözése előtt nagyon kiterjedt ügyvédi gyakorlatot folytatott szülővárosában St. ívesben. Ott vannak továbbá az angol szépirodalom jogi képzettségű ismert művelői közt: a könnyed és megkapó költeményeivel őszinte nagy sikereket aratott Alexander Brome, aztán Róbert Paltock, kinek „Péter Hilkins kalandjai" című regényét nem kisebb irodalmi nagyságok részesítették a legnagyobb elismerésben, mint Walter Scott és Charles Lamb; jeles ügyvéd volt annakidején Lewis Theobald, Shakespare-nak híres magyarázója, majd Sir John Hawkins, a legelső angol publicistának, Sámuel Johnson-nak életírója és zenetörténeti író, — William Roscoe, aki liverpooli ügyvéd korában írta „Lorenzo de Medici" c. nagy munkáját; aztán Barry Cornwall, a költő és drámaíró, — C. J. Wels, a „József és bátyjai" szerzője, akiről a nagy kritikus, Svinburne úgy nyilatkozott, hogy „egykor költészetünk második nagy korszakának legkimagaslóbb alakjai közt fogják emlegetni", Charles Shirley Brooks, a nagy angol költő és regényíró, jeles parlamenti tudósító és a híres „Punch" volt szerkesztője, — Sir Theodore Martin, a „Bon Gaultier Ballads" társszerkesztője. Ide sorolom még az angol