Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 7. szám - Dr. Rácz György: Az analógia alkalmazásának problémája a büntetőjogban

IRODALOM. 285 A szerző — igen helyesen — behatóan foglalkozik az olasz, orosz és német legújabb jogfejlődésnek a „nulla poena sine lege" elvhez való viszonyával. Meggyőzően mutat arra rá, hogy az erejénk öntudatában, tekintélyre törekvő állam szempontjából kívánatos a törvény felsőbbségét biztosító analógiatilalom megtartása, mint azt az 1930. évi olasz kódex meg is teszi. Tanulságosan fejtegeti, hogy sem az orosz, sem a német jogi helyzetet nem lehet egyszerűen az analógiatilalom elejtésével jellemezni. Az orosz bírót a „közveszélyes cselekmény" üldözésében nem kötik a különös résznek, kifejezetten csak tájékoztató jellegű bűncselekmény-típusai, — a német bíró valamely büntetőtörvény alapeszméjének és az egészséges népfelfogásnak egybevetéséből alakíthat büncselekmény-tényálladékot. Helyeselni kell a szerzőnek azt a megállapítását, hogy mindez nem analógia-alkalmazás. Hozzá lehetne tenni: ez a két, egymástól annyira különböző forradalmi politikai rendszer nem azért löki-e vissza a büntetőjogot a formátlanságba, mert ösztönösen érzi, hogy céljait és útjait még nem tudja pontos szavakkal megrögzíteni s ez okból azzal sincs még tisztában, hogy honnan eredő, minő támadás ellen, hogyan kell majd a büntetőjog eszközeivel védekeznie ? Részletes ismertetéseket olvashattunk: miként forgatták ki a szovjetbíróságok az orosz Btk. ellenforradalmi, szabotázs stb. szakaszait, hogy mindenkor fedjék a szovjet változó irányokba csapó agrárpolitikáját. Ha pedig ez így van, akkor a büntetőtörvény e téren való kizárólagos jogforrási erejének letűnése előreláthatóan ott is csak átmeneti jelenség lesz. Az újabb német irodalmi irányzat a „népfelfogást" tenné meg a büntető jogalkotás és jogalkalmazás legfőbb irányítójának. A népfelfogásnak e szerepre hivatottságát a szerző igen sikerült bírálatban részesíti. (60—64. old.) Idevágó fejtegetései, közvetlen tárgyán túlmenően is, nagy figyelmet érdemelnek. Az analógia alkalmazásának alkotmány-közjogi jelentőségéről szólva, helyesen emeli ki a szerző, hogy elégtelen az analógiát kizárólag abból az okból elutasítani, mivel megszünteti az egyén biztonságérzetét (73. oldal). Miután a törvénynél gyengébb jogforrás jogalkotó ereje és a kiforrott jogtételeknek analógiás alkalmazása a büntetőjogon kívül álló jogágakban általánosan el van ismerve, fel lehet vetni a kérdést : miért éppen csak az állam büntető hatalmával összeütköző egyén élvezzen fokozott jogbiztonságot ? Ezen az alapon azt kell mondanunk, hogy a szerző helyenkint túlsókat látszik bizonyítani. Amit a bírói és jogalkotó funkcióknak az államhatalmi ágak egyensúlyának és elválasztottságának megzavarásával járó egybefűzéséről, — az analógia útján való jogkeletkeztetéssel szemben a törvényes szabályozásról, mint a jogbiztonság maximumáról — a törvényen felülemelkedő bíró fokozott felelősségéről és bírálatnak kitett voltáról lendületesen kifejt, — az analógiának, sőt minden, a törvénytől különböző jogforrásnak minden jogágra és minden tárgykörre kiterjedő eltörlését látszik indokolni. Viszont ha a büntetőtörvény szankcionáló szabályának kiterjesztése olyan cselekményre történik, amelynek jogellenessége egyébként nyilvánvaló, — és ez lesz a rendes eset, lásd pl. a fentebbi esetben a távbeszélő titoksértést — akkor nem lehet szó arról, hogy az analógia „határozatlan mértékű területelvonás az ember jogilag megengedett cselekvőségi köréből" (76. oldal). Az analógia alkalmazásának büntetőjog-rendszerbeli és szerkezeti következményei tekintetében egyet kell érteni a szerzővel, az újabb — főleg német — irodalmi irodalmi irányzattal szemben abban, hogy a tényálladékszerűség követelményének felbontása, vagy csak meglazítása is, nem lenne más, mint a büntetőjognak kevésbbé tökéletes állapotba való visszavetése. A büntetőjog hivatásos művelője jól tudja, miiyen szellemi munkát, milyen eredménnyel végzett a büntető jogtudomány az egyes tényálladékok beható elemzésével, milyen világosságot derített az egyes rendelkezések immanens alapgondolatára s minő ösztönzést adott ezáltal a jövő jogfejlődésének. Ezzel szemben szerintem is naiv és