Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)
1936 / 7. szám - A TISZTESSÉGTELEN VERSENY ELLENI NEMZETKÖZI LIGA OKTÓBERI KONGRESSZUSA
A TISZTESSÉGTELEN VERSENY. 283. terén és ezért kell örömmel üdvözölnünk a Tisztességtelen Verseny Elleni Nemzetközi Liga kezdeményezését, amely október 19—21-én a Liga magyar csoportjának rendezésében Budapesten kongresszust rendez. A kongresszus foglalkozik a tisztességtelen verseny elleni küzdelem minden aktuális kérdésével (ajándékozás, szolgai utánzás, mintaoltalom, kiárusítás, alkalmi eladás, fix árak, alkalmazottak csábitása, kisteigerolás, árrontás, perlési joggal való visszaélések, megtévesztések a származási hely tekintetében, bevásárlási visszatérítések, hitelezések védett árral biró márka cikkeknél, áru hibás voltának elhallgatása, utánzás, házalás, megrendelés gyűjtés, vevő fogdosás, földrajzi nevek védelme szabad jelzővé való átalakulás ellen stb. stb.) Főcélja azonban a kongresszusnak a tisztességtelen verseny elleni nemzetközi együttműködés megszervezése a jury szervezetek kiépitése által. Magyarország azon államok egyike, amelyekben a versenytörvény az elsősorban érdekelt kereskedő és iparos elemet bekapcsolta a tisztességtelen verseny elleni küzdelembe, megszervezte a kereskedelmi és iparkamarák mellett működő választott bíróságot és juryt, amelyekben a kereskedők vannak hivatva véleményt nyilvánítani arról, hogy a tisztes kereskedővilág felfogása szerint valamely üzleti magatartás az üzleti tisztességbe ütközik-e. Ezt a gondolatot a Nemzetközi Liga melegen felkarolta és nemzetközileg is meg akarja valósítani oly módon, hogy minden országban felállítja ezeket a juryket, amelyek fölé később mintegy csúcsszervezetként egy nemzetközi jury kerülne, amely szervezet lehetővé tenné nemcsak a tapasztalatok államközi kicserélését, hanem az együttes és egységes küzdelmet a tisztességtelen verseny ellen. Ezeket a kérdéseket fogja tárgyalni az októberi budapesti kongresszus és ez alkalommal említésre méltó, hogy a Nemzetközi Liga azért tárgyalja ezeket a fontos kérdéseket Budapesten, mert a magyar jury intézményét akarja szem előtt tartani és mert meggyőződött arról, hogy Magyarország első helyen áll a tisztességtelen verseny ellen a tisztesség és a jó erkölcs jegyében folytatott küzdelem terén. Kívánatos volna, ha a magyar közvélemény teljes mértékben értékelné kis országunkat ért ezt a megtiszteltetést és minél nagyobb számban való részvételével támogatná a kongresszus munkáját. A kongresszus alkalmával német, angol, olasz és francia nyelvű kiadvány is készül, amely a kongresszus külföldi vendégeivel a tisztességtelen verseny elleni oltalom tekintetében fennálló magyar jogi helyzetet fogja ismertetni. Sz. A.