Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6. szám - Dr. Sándorfy Kamill: Törvényalkotásunk hőskora

236 IRODALOM. az analógiának — ha polgári szabadságjogokról van szó — lehetőleg in melius érvényesülését írja elő. Hasonlóan a kártalanítás. Alig képzelhető, hogy igazságossági megfontolás alátámaszthatja a fiatalkoruaknak a kártalanítási eljárásból való kirekesztését. Ha a fiatalkorú ártatlanul volt fegyházi őrizetben, ez nála nemcsak éppannyira, de lényegesen nagyobb nyomokat hagyhat és sokszorta súlyosabb consequentiákat okozhat, mint a felnőtt által elszenvedett előleges szabadságelvonás, — sőt a gyermeklélek rendkívüli érzékenységének ismeretében számolni lehet azzal a lehetőségget is, hogy az ártatlanul töltött fogházi őrizet, mint bár formailag jogszerű, de érdemben az igazság sérelmével elszenvedett joghátrány ingerenciával bírhat a fiatalkorú egész életalakulására és elégtétel hiányában benne olyan téves bosszúérzetet is ébreszthet, mely őt később talán bűncselekmények elkövetésére ragadtathatja. Úgy vélem hát, hogy ilyen kriminálpolitikai szempontok is követelik a fiatalkorúak fogházi őrizetének az előzetes letartóztatással és a vizsgálati fogsággal való lényegi kongruentiája elismerését, vagyis végeredményében olyasmit, ami előtt dogmatikai megfontolások amúgy is megnyitják a jogéletbe való bevonulás kapuját. Igaz, nem vitatható, hogy a fiatalkorúak fogházi őrizetének elrendelésére a Fb. módot nyújt oly esetben is, amikor pusztán gyermekvédelmi-, óvó- és gondozó-szempontokból s egyéb elbánás lehetősége hijján látja a bíróság szükségesnek, illetve kényszerül alkalmazni a Fb. 21. §-át. Ilyen esetekben magam sem látom indokoltnak akár a beszámítást, akár a kártalanítást, bár nem nehezményezhető eléggé, hogy egyszerű gondozóintézkedésként a fiatalkorú fogházbüntetésszerü elbánásban részesüljön. IRODALOM. X DR. SÁNDORIT KAMILL: TÖRVÉNYALKOTÁSUNK HŐSKORA. Budapest. 1935. Szerző kiadása. 359 oldal. Szerző müvével a jövendő történetíráshoz kiván anyagot szolgáltatni, amidőn az 1825 — 1848. évi reformkorszak törvényalkotásának történetét feltárja. Az előszóban vázolt elgondoláshoz híven a szerző minél kevesebbet beszél, azonban saját szavukkal minél többet beszélnek azok, akik „száz évvel ezelőtt oly keveset beszéltek és oly sokat cselekedtek." Evvel, a saját szerepét a háttérbe rejtő módszerrel el is érte Sándorfy azt, hogy munkája a magyar jogtörténet egyik legszemléltetőbb és legélvezetesebb dolgozatává vált. Mert a könyv nem szorítkozik egy 30 esztendő jogi eseményeinek vázolására, hanem visszanyúlik Werbőczy idejére és ettől kezdve ismerteti és jellemzi igazságszolgáltatásunk fejlődését. Szerencsés gondolat volt, hogy épen a szerző vállalkozott erre a feladatra, akiben megtaláljuk •— munkájából kitűnően — azokat az általános történelmi, kultúrtörténeti és szépirodalmi ismereteket, amelyek a jogtörténetnek, mint az általános művelődéstörténet egy ágának helyes megítéléséhez szükségesek. Szerencsés gondolat volt az is, hogy a szerző azt a hatalmas munkát, amelyet az anyag leglelkiismeretesebb felkutatására és megismerésére fordított, hasznosíthatóvá tette azok számára is, akik kevesebb fáradozással ki-