Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 5. szám - Az 1792. évi Codex de delictis eorumque poenis néhány érdekesebb rendelkezéséről

AZ 1792. ÉVI CODEX. 169 van-e büntetésnek helye ? stb. — A dilictum consummatum et non consummatumra vonatkozó rendelkezéseket erős subjektivista szellem lengi át. Mai jogunkkal ellentétben, mely az előkészületet csak a törvény különös részében meghatározott esetekben engedi büntetni, az előkészület, de ezenkivül az indagatio, szóval kinyomozás, értvén ezalatt a végrehajthatóság előfeltétel kipuhatolását (terepszemlét) is mindig büntetni rendeli. — Corpus Jurisunk elvi alapon nem foglalkozik a részesség tanaival. A javaslat megjelentéig ez hát de lege lata szüzjogterület. A javaslat behatóan bonckés alá vonja. A halálbüntetés súlyosbítását csak a büntetés végrehajtása után engedi meg; ellentétben a 18. századeleji törvényhozással, mely a súlyosbítás módját és fokát teljesen a bíró bölcs belátásától tette függővé, mihez képest p. o. Bodó részletezi a combustio (tűzhalál) vagy kerékbetörés módját, a tárnoki jog pedig kegyetlennél kegyetlenebb rendelkezéseket tartalmaz. — Egyben arra inti a bírót, hogy halálbüntetést csak akkor rójjon ki, ha a társadalom biztonsága érdekében szükséges. Ezenkivül végrehajtásának egyedüli eszközeként — és pedig tekintet nélkül az elítéltnek a rendiségére — a gladiust, bárdot, szóval lefejezést határozza meg, arra tekintettel, hogy ez a büntetés jár legkisebbfokú szenvedéssel. Börtönügyi rendelkezéseit is a haladás szelleme lengi át, amenynyiben ezen, régi jogszabályaink által körül nem írt, ehhezképest a mindenkori törvényhatóságok és úriszékek fölfogásához képest eltérő büntetésnem tekintetében bifurkál, illetve a bün súlyához képest kétféle súlyú börtön létesítését rendeli; de az infamis columnat, szóval pellengért és nyilván a tárnoki jog hatása alatt — a palinódiát (nyilvános bocsánatkérés), a relegatiot és a pénzbüntetést is fenntartja -azzal, hogy ebből — és pedig ellentétben a hármaskönyvvel — a bíró nem fog kapni semmit. Tán kissé túlságosan bőven foglalkoztam az anyagjogi rendelkezésekkel. De enélkül a javaslatnak igazán modern szelleme kellőleg nem volna értékelhető. Az eljárási rész első fejezetének címe: „De iis, quae capturam praecedunt" e szerint hát — a kor uralgó fölfogásának megfelelően, a bűnvádi eljárás megindításának rendszerinti következménye a letartóztatás. — Innét, hogy p. o. Kolos, a Hajdúkerület, a Háromszék és Pest levéltáraiban talált adalékok tanúságaként p. o. a harmincas, negyvenes években is „Rabokat ítélő Törvényszékek" Ítélkeztek; persze akkor is, ha a cselekményeknek rendkívül enyhe voltára tekintettel az incattust, akit a pöriratokban egyszerűen I-nek neveznek, véletlenül szabadlábon hagyták. Még inkább jellemző az annakidején uralgó fölfogásra az I. fejezet 1. §-a, mely szerint a „bonus civis" első kötelessége, hogy „cujuscunque stalus aut conditionis ille bonus vir fuerit, delictum debite sibi cogniium seu jam perpetratum seu perpetrandum superioritati indicare." Ezen általános följelentési kötelezettség a nyomozó hatóságok munkáját lett volna hivatva megkönnyíteni. Elmulasztása a föl nem jelentett bűncselekmény súlyával arányos büntetéssel suj-