Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 3-4. szám - A házasságtörés definiciójának nehézségei. Iró és bíró

A HÁZASSÁGTÖRÉS DEFINÍCIÓJÁNAK NEHÉZSÉGEI. 127 erőmtől telően a kérdést némileg exponálnom. Már maga ez •az expozíció érthetővé teszi a megválaszolás leküzdhetetlen nehézségét. * * * Kissé hanyag kérdésfeltevési mód az hogy: „mi az a házasságtörés?" Helyesen a kérdést így kell feltenni: „mi a tényállása annak, hogy házasságtörés ?" avagy még pontosabban így: „miféle tényállást minősítsünk házasságfelbontásjogi szempontból házasságtörésnek?" — ítélni ugyanis nem lehet másként, mint tényállások alapulvételével. Nem lehet elég sokszor és elég nyomatékosan hangoztatni: „Da mihi factum, dabo tibi jus". A bírónak ez a különben magában bízó, önérzetes felhívása azonban — hogy-hogy nem — de valahogy ingoványossá, habozóvá, bizonytalanná válik, amikor a bíró azt ígéri, hogy házasságtörés fenn- vagy fenn nem forgásának kérdésében „dabo tibi jus". Hogyan is lehetne ez másként, mikor sem az élet, sem a tudomány nem tanította meg a bírót arra, hogy — tényálladékilag — mi a házasságtörés. Az élet nagy tanítómester ugyan, néha a tudomány is behódol neki,1) de a házasságtörés definíciójához ő sem ért. Szorosan összefügg ezzel a nemértéssel az a jelenség, hogy az életben nem is igen használatos ez a szó, hogy „házasságtörés". Inkább csak színpadon, törvényekben és szent könyvekben mondják. A közönséges életben egyszerűen hűtlenségről és csalásról beszélnek, még pedig műveltségre és szókincsre való tekintet nélkül. „ Te csaltál meg, nem én Téged, délibáb volt a hűséged", mondja a nép egyszerű gyermeke, amikor az akarja mondani, hogy házasságtörés van jelen. És nagyon bölcsen mondja! Sokkal bölcsebben, mintha azt mondaná: Te törted a házasságunkat, nem én törtem. Hogy miért bölcsebb az előbbi verzió, azt minden elméleti magyarázatnál jobban szemlélteti az a tényállás, amely mellett a csalási és hütlenségi szemrehányás elhangozhatik: A nem csaló és nem hütelen házastárs ismételten azon éri csaló és hütelen párját, hogy esténkint, — minekutána otthon azt hazudta, hogy beteg anyja látogatására megy> — a magányos szénaboglya tövében csókolódzik idegen másnemű személlyel és leendő házasságukról beszél vele, meg arról, hogy ebből a leendő házasságból mennyivel szebb gyermekek fognak születni, mint a mostaniból születtek, mert az a majdani gyermeknemzési aktus sokkal nagyszerűbb valami lesz, mint a mostani. Méltóztatott ugyebár megfigyelni, hogy a fenti esetünkben az erotikum szerény csókolódzásban és incselkedésben élte ki J) Példa e behódolásra a M. T. J. 438. §-a, amely nagynehezen meghatározván azt, hogy mi az a tartozék, az utolsó bekezdésben elköveti a harakirit, mondván : „nem tartozék, amit a közfelfogás nem tarí annak". (Lásd dr. Kauser Lipót, Definitió a magánjogban, 69 old.) 9*