Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)
1935 / 9-10. szám - Blanketta és törvény a biztosítási jogban
BLANKETTA ÉS TÖRVÉNY 403 Az Art. 84 pedig ehhez hozzáteszi, hogy ..la clause contraire serait nulle": ellenkező kötvényi kikötés semmis! A mi bíróságaink az ilyen kötvényben" kikötést nem tekintik semmisnek, hanem abban az esetben, ha a kötvény a Biztosító Magánvállalatok Állami Felügyelő Hatósága által jóváhagyott tartalmú űrlapra van nyomtatva, a jogutódlást az ilyen kikötés alapján fennállónak mondják ki. Ez nem „állandó felsőbírósági joggyakorlat'1, de több, különösen az értékre tekintettel a Kúria felülvizsgálata alá nem került kir. ítélőtáblai ítélet fogadta ezt el. Annak a vizsgálatánál, hogy ez az álláspont helyes-e, figyelemmel kell lenni az 1923:VIII.2. §-ára, az ennek alapján kibocsátott 196/1923. M. E. sz. rendelet 2., 4., 19. és 22. §-ai, továbbá arra, hogy milyen vonatkozásban állanak ezek a jogszabályok a K. T.-nek a biztosítási ügyletet szabályozó VII. címével. A K. T. mindjárt 1. §-ában mondja ki, hogy kereskedelmi ügyekben (a biztosítási ügylet kereskedelmi ügy), ha azok iránt a K. T.-ben intézkedés nem foglaltatik, az általános magánjog az irányadó. Ámde a K. T. VII. címe és az ezt kiegészítő és némileg módosító 1927 :X. te, mely utóbbit csak a teljességért említem, olyan kimerítően szabályozzák a biztosítási ügyletet, hogy általános magánjogi szabályokhoz nem kell folyamodni. Az 1927:X tcikk által érintetteken kívül még csak az 1923:VIII:11. §-a és egyedül a K. T. VII. címének első fejezetét helyezte hatályon kívül. Ebből, különösen, ha figyelemmel vagyunk az utóbb idézett törvény miniszteri indokolására is, kétséget kizáróan az következik, hogy az utóbb idézett törvényben és az ebben adott felhatalmazás alapján kiadott kormányrendeletben foglalt szabályozás csak azt a tárgykört öleli fel, amelyet eddig a hatályon kívül helyezett VII. cím 1. fejezet szabályozott. Az 1923:VIII.2. §-a pontosan felsorolja, hogy a kiadandó rendelet mit szabályozzon, de ebben a felsorolásban szóval sem hatalmazza fel a kormányt arra, hogy rendeletében a biztosítási szerződést kötő feleknek egymás közti jogviszonyát szabályozza. Amennyiben tehát a 196/1923. M. E. sz. rendeletnek valamely intézkedése mégis az anyagi jogba belenyúló szabályt állít fel, úgy az ilyen intézkedés az 1896:IV.19. §. szerint sem vehető érvényes jogszabáÍvként figyelembe. A rendeletet alaposabban szemügyre véve, nyomban meg lehet állapítani, hogy csak a 4. §. 3. bekezdése olyan, amely a szerződő felek egymásközti jogviszonyát szabályozza. De nincs nyoma a rendeletben olyan általános szabályozásnak, amely a jogutódlási kikötést ennek az Állami Felügyelő Hatóság által jóváhagyott tartalmú kötvényüllapba foglalása esetében érvényessé óhajtaná tenni. A 4. §. 3. bekezdése azt írja elő, hogy: ..az általános biztosítási feltételektől a biztosított hátrányára eltérő biztosítási feltételek csak akkor köthetők ki. ha biztosított ezekre az eltérésekre kifejezetten figyelmeztetve lett és ennek megtörténte után ezekhez írásban is hozzájárult". Ez tulajdonképpen nem is új jogszabály, hanem egy az anyagi jogban amúgy is élő jogszabálynak ismételt kifejezése, értelme pedig az általam tárgyalt kérdés körében ez: Életbiztosításnál a jogutódlás nem tartozik az általános biztosítási feltételek szükségképeni kikötései közé. sőt a törvényben ki van zárva. Hogy tehát ez mégis helyt foghasson, annak a rendelet szerint érvényességi kelléke a külön figyelmeztetés. Világos, hogy ennek megtörténte írásban kell, hogy igazoltassék; ez fogalmilag elválaszthatatlan az írásbeli hozzájárulástól. Nem elég az ajánlat aláírása, hanem külön írásra, de legalább is az ajánlat egy külön szövegezett és külön aláírt záradékára van szükség. Ama hazai bíróságaink, amelyek az általuk elbírált esetekben a biztosító jogutódlását kikötés alapján fennállónak mondták ki, nem bocsátkoztak annak a vizsgálatába, vájjon ez a kikötés külön írásbeli megállapodással létesült-e, hanem megelégedtek avval, hogy a kikötés a Felügyelő Hatóság által jóváhagyott tartalmú űrlap szövegében foglaltatik. Ez azonban