Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 9-10. szám - A jogi szakoktatás reformja

Dr. KARTAL IGNÁC . .. .félórával az előírt idő eltelte után fogott csak bele a tanár a jogi szakoktatásba. Azt, hogy a jogi szakoktatásban az óra csak 30 percből áll, azontúi is maradandó jelenségnek ismerte lel az ifjú. Egyebekben azonban •<• külső kép csakhamar megváltozott." Az ifjak százai ugyanis kezdtek ráeszmélni arra, hogy a Jogi Szakoktatás azért tereli össze őket számbeli tömegük­nek meg nem felelő termekbe, mert ellenszenves volna neki az, ha a beiratkozott rendes hallgatók valóságos rendes hall­gatók lennének, és * így aztán a lelkes ifjú november elején már csak ötvenedmagával hallgatta a jogot, és december elején ez a szám is húszra olvadt le. Majd pedig, — kihagyva a kihagyandókat —: december hó közepén hirtelen vége szakadt a félévnek. A kará­csonyi szünet egy héttel karácsony előtt kezdődött, és 10 nappal újév után végződött. Januárius hó hátralévő részére a Jogi Szakoktatás ismét átalakult beírató, vizsgáztató, lármára, meg ögyelgésre szokató intézménnyé. És a lel­kes ifjú beírta számtani élményei közé: „A Jogi Szakoktatásban a: első félév két és fél hónapból áll." Ugyanekkor megkezdte az alapvizsgára való készülést. Ennek során az eddiginél jobban ismerkedve meg a tan­könyvekkel, rájött arra. hogy tanárai addig egyebet sem tettek, csak többé-kevésbé rendszeres kihagyásokkal elmon­dották a tankönyvek egyes helyeit. Ettől aztán az a bűnös, de hasznos gondolata támadt, hogy az előadásra járni valóságos komoly idővesztegetés. Elkezdte bújni a könyvtárakat, és néhány Einleitung és Anleitung és Leitfaden figyelmes áttanulmányozása után az a meggyőződés kezdett benne derengeni, hogy hogyha komolyan jogtudo­mányt akar tanulni, akkor kerülnie kell a Jogi Szakokatást." Az első alapvizsga abban állott, hogy negyedmagával beült a vizsgapadba, majd bejött az ismeretlen ta­nár úr, és mindnégyöket összesen körülbelül egy negyed óráig, egvet-egyet tehát nem teljes 5 pereié római jogból kérdezgette, majd ugyanezt cselekedte egy másik tanár úr, végül pedig egy harmadik. Elnök nevű úr, aki addig nem volt jelen, kihirdette, hogy kit szótöbbséggel képesítettek, kit meg ugyanúgy nem képesítettek. És az ifjú feljegyezte számtani élménvei közé: „A Jogi Szakoktatásban a kettes nem páros, hanem páratlan szám: Két cenzor szó­többséggel cenzál." Egyáltalán nagy hajlama volt a Jogi Szakoktatás körétbe vágó számtani műveletek iránt és a vakációban kiszámította, hogy a tanév a papiroson 10 hónapból áll ugyan, ebből azonban való­ságban le kell ütni: 1. a tanév elején beiratkozások, jelentkezések és vizsgák címén 1 hó­napot; 2. az év végén ismét vizsgák címén 1 hónapot; 3. karácsonyi és húsvéti szünet, januári beiratkozások és vizsgák címén 2 hónapot;

Next

/
Thumbnails
Contents