Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)
1935 / 9-10. szám - A korlátolt felelősségű társaság szervezeti változásai
376 DR. LŐW TIBOR bizonyos körülmények bekövetkezésének esetében meg kell adni a kötelezettnek a szerződésfelbontás jogát. Ez a gazdasági lehetetlenülés érvényesítésének megengedése. Az üzletrésznek oly átruházása, amelyhez a társaság hozzájárulása szükséges, az ügylet létrejöttének módjából folyóan a társasággal szemben is joghatályos a társaság 'beleegyezését kijelentő taggyűlési határozatnak meghozatalával. Ha a társaság beleegyezése az átruházáshoz nem szükséges, az átruházás a társasággal szemben csak abban az időpontban lesz hatályossá, amelyben a szerződő felek egyike bejelentette s bebizonyította az átruházást (23.). Az árverési vevő a tanúsítványnak bemutatásával válik a társaság tagjává (22.). Az üzletrész átruházásával az átruházónak a társasági viszonyból eredő jogai és kötelességei átszállanak az új tagra (24.). A jogoknak és kötelességeknek ily átszállása áll be örökösödés esetében is, mert a tagnak halálával üzletrésze, ha a társasági szerződés nem intézkedik máskép, átszáll örököseire. Ellenben, ha a társasági szerződés kizárja az üzletrésznek örökösödés útján átszállását és az elhalt tag üzletrészének sorsáról különben sem intézkedett, a társaság az üzletrészt a törzstőkeleszállítás szabályainak megfelelő alkalmazásával s az érték megtérítésével bevonja (25.). Az üzletrész bevonásának van értékmegtérítéssel helye akkor is, ha a bevonást a társasági szerződés megengedi és ha vagy a tag a bevonáshoz önként hozzájárul, vagy a bevonás feltétéleit és módozatait a társasági szerződés már akkor tartalmazta, amidőn a tag megszerezte az üzletrészt. Helye van továbbá a bevonásnak bírói ítélet alapján azzal a taggal szemben, akinek ,,a társaságban maradása a társaság célját meghiúsítaná". Ezekben az esetekben is a bevonást csak a törzstőkének megfelelő leszállításával kapcsolatban lehet foganatosítani, ha az értékmegtérítést a társaságnak oly vagyonából kell teljesíteni, amely a törzstőke és a tartalékok fedezésére szükséges. (36.) Az üzletrész felosztásának csak részleges átruházás, vagy örökségmegoszlás esetében van helye, ehhez mindenkor szükséges azonban a társaságnak beleegyezése s a megoszlás nem sértheti a törvénynek azt a szabályát, hogy minden tag törzsbetétének legalább 1.000. P-t kell kitenni. (26.) A tagjegyzékbe, amelyet az ügyvezetők a tagokról és üzletrészeikről vezetni tartoznak, a tagok személyében és üzletrészeiben beállott minden változást be kell jegyezni, így: az üzletrészek átruházását, felosztását, a társaság rendelkezése alá jutását, bevonását. A tagjegyzéknek aláírt, a tagokat és üzletrészeiket feltüntető kivonatát az ügyvezetők minden év januárius havában a cégbíróságnak bemutatni tartoznak. (55.)