Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 7. szám - Fejezetek a nemzetközi magánjog köréből. [2. r.]

NEMZETKÖZI MAGÁNJOG 299 közi hitbizományi jog", Jogtudományi Közlöny könyvtára 21. sz., Budapest, 1933). Azon általános elvvel, hogy az öröklési viszonyokra az örökhagyó hazájának vagy utolsó rendes lakhelyének joga legyen mérvadó, koránt sincsenek a nemzetközi öröklési jognak összes vitás kérdései megoldva. Ezen vitás kérdéseket akarjuk közelebbi vizsgálat tárgyává tenni. I. Mely jog szerint kell az örökös vagy hagyományos öröklési képességét megítélni9 Ferenczy minden indokolás nélkül azt állítja (A nemzetközi magánjog kézikönyve, Budapest, 1911, p. 275), hogy az öröklési képesség nem az örökhagyó, hanem az örökös személyes joga után igazodván, a végrendeletnek hatálya e tekintetben nem az örökhagyó hazai jogától függ. Noha ezen véleményt tekintélyes külföldi írók is vallják (v. ö.: Walker, Tnternationales Privatrecht, 5. kiad. Wien, 1934. p. 898, 23. jegyzet) és a harmadik hágai nemzetközi magánjogi államkonferenciának f 1900) öröklési jogi tervezete is elfogadta (5. cikk: La capacité des succesibles, des légataires et des donataires est régié par leur loi nationale), mégis az ellenkező véleményhez kell csatlakoznunk, melyet nem kevésbbé tekintélyes külföldi írók képviselnek (v. ö.: Walker, 1. c. 22. jegyzetet), annál is inkább, mert azon véleményt, hogy az örökös vagy hagyományos öröklési képessége hazájuk joga szerint ítélendő meg, a hágai negyedik nemzetközi magánjogi államkonferencia (1904) is mellőzte, mert öröklési jogi tervezetébe a harmadik konferencia öröklési jogi tervezetének idézett 5. cikkét fel nem vette (ezen álláspont jutott kifejezésre a limai szerződéstervezet 20. cikkében és a montevideoi szerződés 45 b. cikkében; ezen két délamerikai nemzetközi egyezményről 1. Walker, 1. c. p. 68). Mi tehát azt a nézetet valljuk, hogy az örökös vagy hagyományos öröklési képessége nem hazájának törvényei szerint ítélendő meg, hanem a hagyatékra egyéb tekintetben mérvadó jog szerint (az úgynevezett lex causae vagy a német jogi terminológia szerint: das Erbstatut). Helyesen jegyzi meg Gebhard, a német polgári törvénykönyv nemzetközi magánjogi részének első szerkesztője: „die Frage, wem etwas zugewandt wird und zugewandt werden kann, gehöre zu dem Inhaltc des Testaments und über diesen könne nur das für das Testament massgebende Recht, mithin das Recht des Staates, dem der Erblasser angehört, entscheiden" (Niemeyer: Die Gebhardschen Materialien, 1915. p. 249). A legdöntőbb érv az általunk vallott vélemény mellett azon tény, hogy az örökhagyó az esetben, ha az örökös vagy hagyományos öröklési képessége hazájuknak joga szerint volna megítélendő, csak akkor végrendelkezhetnék teljes biztonsággal, ha az örökös vagy hagyományos honosságát minden kétséget kizárólag ismerné és ismerné ezek honossági jogának az öröklési képességre, illetve képtelenségre vonatkozó szabályait. Ilyen ismeretek követelése konkrét esetben a végrendelkezési lehetőséget illuzórikussá tehetné és az örökhagyó akaratának megnomfelélő örökösödési rendet létesítene, de ellentétben állana azon a nemzetközi magánjog tudományában általánosan elismert elvvel is, hogy nemzetközi vonatkozású hagyatékokkal minden tekintetben egységes jog szerint