Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 7. szám - Az árrontás elleni küzdelem és a kényszerkartel

AZ ÁRRONTÁS ELLENI KÜZDELEM 293 heket nem fizetik, árutartozásaikat pedig folyton növelik s ez az évről-évre növekvő tartozás az a rezervoár, amelyből veszteségeiket finanszírozzák A piac mai állasa mellett majdnem minden szakma kalkulálni nem tudó vagy nem akaró desperádók nehéz uszályát vonszolja maga után és ezek azok, akik az árakat lerontják és az egész szakmát a pusztulás örvényébe vonják Ezen a gazdasági válsággal közvetlenül összefüggő jelenségeken kívül a piaci árak lerontására vezethet még számos jelenség, így: egyes vállalatok jogoj> vagy jogellenes kivételes megtakarításai anyagárakban avagy munkabérkben (így pl. csempészett nyersanyag felhasználása, éhbérért szerződtetett munkások); — továbbá egyes vállalatok racionalizálása, vagy üzemeik kiterjesztése a következő termelési fokozat produktumainak előállítására, stb. Mindezek alkalmasak arra, hogy valamely szakmában a rendes kereseti viszonyokat és ezzel a megélhetés feltételeit megrontsák. Kérdés azoban az, hegy a felsorolt esettípusok mikor és milyen körülmények között minősülnek a törvény értelmében vett tisztességtelen verseny-cselekménynek? Árrontásnak eddig a versenygyakorlatban a speciális tényálladékú eseteken kívül csupán az önköltségi áron alul való eladást minősítették, ezt is csak akkor, ha az önköltségi áron alul való eladást elfogadható indokok nem tették menthetővé. Ha tehát valamely iparvállalat termékeit azért adja olcsóbban, mert azokat olcsóbban tudja előállítani, úgy cselekménye a ma még európaszerte uralkodó felfogás szerint árrontás lehet gazdasági szempontból, de nem a versenytisztesség és a fennálló jogszabályok szempontjából. Ezt az elvet a legújabb időben Németországban és az Egyesült Államokban áttörni próbálták. IgV a forradalmi Németországban egyes közgazdák és jogászok a „Gcmeinnutz geht vor Eigennutz" elvének felhasználásával azt az álláspontot foglalták el, hogy a vállalatoknak áraik megszabásánál nemcsak a saját termelési költségeiket kell szem előtt tartani, hanem figyelemmel kell lenniök versenytársaik termelési költségeire is. Ez alapon számos vidéki német bíróság" megállapította a tisztességtelen versenyt oly vállalatokkal szemben is, amelyek árai oly alacsonyak voltak, hogy azok mellett a szakma zöme nem boldogulhat, bárha igazolták is, hogy saját egyéni termelési költségeik szempontjából megfelelő árakat szabtak. Ennek a gyakorlatnak azonban véget vetett a Reichsgericht, kimondván, hogy a verseny célja és értelme arra irányul, hogy a versenytárs vevőkörébe behatoljunk és kedvezőbb árak és jobb minőség szolgáltatása által magunknak szerezzük meg a vevőkört. Csak tisztességtelen eszközöket nem szabad a vevők elvételénél alkalmazni. Majd pedijj a köl^i Oberlandsgericht mondotta ki, hogy nemzeti szocialista elvek szerint is árrontásról csak akkor lehet szó, ha a követelt ár az eladó saját üzemének különleges viszonyaihoz mérten sem okolható meg. Ily módon a német judikatura némi elkalandozás után visszahajózott a régi mederbe. Az Északamerikai Egyesült Államokban a Roosewelt által inaugurált „NIRA" törvényhozás teremtett új helyzetet; amely szerint az ipari szervezetek által alkotott codes-ok — feltéve, hogy az elnök jóváhagyását elnyerték. — kötelező erővei bírnak a szakma minden tagjára. Ezek a codes-ok pedig rendszerint azt a rendelkezést is tartalmazták, hogy a szakmabelieknek nem szabad cikkeiket saját önköltségi áron alul árusítani. A gyakorlatban azonban a codes-ok bizonyos általános kalkulációs elveket is felállítottak, amelyekben pl. a nyersanyag beszerzési árát, munkabéreket, fuvarozási költségeket bizonyos átlagárak alapján állapították meg és ezáltal az egyéni önköltségeket bizonyos mértékig a szakmabeli átlag önköltségekkel pótolták. A reakció azonban itt sem maradt el és a végrehajtási szervek vagy a bíróság számos ilyen codes-határozr* érvényét megtagadta. (Azóta a NIRA törvényhozáson alapuló codes-okat a legfelső bíróság általában érvényteleneknek mondotta ki.) Vizsgáljuk már most a kérdés állását a magyar viszonyok szempontjából. Az árrontás kérdése, mint a tisztsségtelen verseny egyik esete, a magyar bíróságok előtt rendszerint oly kísérő jelenségekkel kombinált forrná-