Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 5-6. szám - Az ingatlan vételi szerződés bírói gyakorlatából

AZ INGATLAN VÉTELI SZERZŐDÉS 215 nek mindenáron szabadulni s így ennek a gyakorlatnak az ismertetése lényegében nem egyéb, mint beszámoló arról, hogy ez a törekvés hol és mennyiben jár sikerrel. Természetes, hogy a bajbajutott vevők mindazokat a lehetőségeket kimerítik, amelyek alkalmasak a szerződések hatálytalanítására. Formahibás, vagy egyébként defektusos kötés természetes, hogy mainapság nem élhet meg. Ezekről általában nem kívánok szólni, hiszen itt nagyrészt kitaposott útokan járunk. Inkább azokról az esetekről szólok, amelyek korábban, hogy úgy mondjam, nem voltak divatban. Tudjuk, hogy a magas ingatlanvételáraknál a parcellázás nem volt rossz üzlet. Egyrészt a parcellázó pénzintézet munkájának megfelelő ellenértékét kapta meg, másrészt módja és alkalma nyílott arra, hogy a parcellavevőket rövidés hosszúlejáratú kölcsönökkel lássa el, ez pedig ugyancsak jövedelmet jelentett. A parcelláztatok is szívesen fordultak az arra jogosított intézetekhez már csak azért is, mert rajtuk keresztül történő parcellázás illetékszempontból előny ösebb megoldást ad. Ebből a helyzetből egész bizarr következtetésre jutott néhány parcellavevő. Támadást indít a szerződés ellen azon a címen, hogy a tuljadonképpeni eladó nem a közbeiktatott intézet, hanem a háta mögött álló. Már pedig a vevőre nem közömbös, hogy kivel áll szemben s az error in persona jogosítást ad a szerződés megtámadására. Bár, amint mondom, a gondolat bizarr, mégis nem lehet kitérni az elől a megállapítás elől, hogy vannak bizonyos esetek, ahol nem személyhez fűződő szolgáltatásról van szó s mégsem hanyagolható el a szembenálló fél személyisége. A tisztára személyi jellegű szolgáltatásoknál kétségtelen, hogy az ügylet súlya épen a személyes szolgáltatáson van, Portréfestés, épülettervezés, esetleg ügyvédi munka tartóz hátik ide. De vannak szolgáltatások, melyek lényegben tárgyiak, tehát a szolgáltató fél személyisége magára a szolgáltatásra vonatkoztatva közömbös, mégis az ügylet termé szet^ személyi vonatkozásokat élesíthet ki. Például nem közömbös a bérlőre, haszonbérlőre, hogy kicsoda a bérbeadó. A bérlemény nyújtása ugyan nem személyes szolgáltatás, s lényegileg az fontos, hogy mi a bérlemény tárgya s mi a bér. De mégis feltehető, hogy a bérlő nem kötötte volna meg a bérleti szerződést, ha tudja, hogy a 'bérbeadó alantasa, haragosa, volt házastársa stb. Ott tehát, ahol az ügylet hosszabb szükségszerű összeköttetést, érintkezést hoz magával természetszerűleg, bár tárgyi szolgál-