Jogállam, 1934 (33. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 9-10. szám - Verbőczy [István] és Tripartituma

SZEMLE 399 rüleg kerültek összeütközésbe a törvényekkel. Amíg amazoknál indokolt a törvény teljes szigorával lesújtani, addig emezeknek módot kell nyújtani a megtérésre s arra, hogy ismét becsületes tagjai lehessenek a (társadalomnak. Újabb jogalkotásaink is ily irányban szabnak utat a bírónak. Elég e tekintetben rámutatnom egyrészről a II. Bn.-nak a megrögzött bűnösökre vonatkozó igen helyes intézkedéseire, másrészről pedig az I. Bn. és az ezt kiegészítő 1930. novellának a büntetés felfüggesztésére vonatkozó intézke, dicseire. Bíróságaink körében eleinte bizonyos idegenkedés vo't észlelhető ezen új intézménnyel szemben, amely pedig úgy az angol-amerikai jogterületen, mint a kontinens nyugati államaiban tökéletesen bevált, amennyiben a bűnözés csökkentésére és a fogházak számának apadására veze ett. Az 1930-as novellának a felfüggesztés lehetőségét tágító intézkedései nálunk is azt mutatják, hogy ez az intézmény nemcsak hogy helyesnek bizonyult, hanem annak még intenzívebb alkalmazása kívánatos, természetesen az indokolt esetekben. Ezt értettem, midőn azt a kijelentést tettem, hogy új állásomban is a törvénynek ugyanolyan szempontok szerint való alkalmazására fogok törekedni, amely szempontokat képviseltem tizenhárom évei meghaladói kúriai bíráskodásom ideje alatt. Törekedni fogok továbbá arra, hogy nagyérdemű elődöm szelleméiben továbbra is ápoljam a kir. törvényszék és a melléje rendelt kir. ügyészség közötti jó kartársi viszonyt és hogy az igazságszolgáltatásnak harmadik egyenrangú tényezője az ügyvédségnek jogos kívánságait és érdekeit szerény hatáskörömben a legmesszebbimenő módon támogassam. Ennek kapcsán szükségesnek tartom hansúlyozni azt, hogy a legnagyobb súlyt helyezem arra, hogy ezen három faktor közöt i kollégiális szellem ne csak frázis legyen, hanem valójában s így különösen a tárgyalások atmoszférájában is nyugodt, méltóságteljes legyen, mindhárom tényező részéről jó idegek, nagy önfegyelem és az egymás hivatása iránti igaz e ismerés szükséges. Utolsó szavam szól pedig az ifjabb jogász-generációhoz, ennek a kir. törviényzéknek és a területén működő kir. járásbíróságoknak fogalmazó személyzetéhez, akik pályájukat hasonlíthatatlanul nehezebb körülmények között kezdték meg, mint mi annakidején a boldog nagy Magyarország területén s kérem őket, hogy az o'y nehéz előmeneteli viszonyok dacára munkazanak, a mielőbbi jobb jövő reményében. 1 A menekült magyar tisztviselők nyugdíjügye. A Pesti Hírlap 1934. évi szeptember 14-i számának „Nemzetközi Jog — Nemzetközi Igazság" című vezércikkében az foglaltatott, hogy a trianoni békeszerződésben az utódállamok kötelezték magukat arra, hogy a területükön talált magyar állami alkalmazottak nyugdíját fizetni fogják, de nem fizették és hogy az 1929. évi hágai konferencián, mely a keleti jóvátételek ügyét rendezte, politikai nyomással arra kényszerítették a magyar kormányt, hogy az optánskérdésben hátrányos egyezséget kössön s hogy ugyanakkor lemondjon az utódállamok helyett teljesített nyugdíjfizetésekből származó igényéről. Az említett vezércikk ezen á lításai, nézetem szerint, ellenkeznek a trianoni békeszerződéssel, s az 193il:XI. [c.-be iktatott 1930 április 2'8-án kelt párisi egyezményekkel. Érdemes lesz megvizsgálni, mi a helyes tényállás. 1) A vezércikk szerint a trianoni békeszerződésben az utódállamok kötelezték magukat arra, hogy a területükön talált magyar állami alkalmazottak nyugdíjait fizetni fogják, de nem fizették. A, trianoni békeszerződés nem tartalmaz ilyen kötelezettséget, mert a kis en tente nevű konsor[rumnak volt annyi esze, hogy ilyen kötelezettséget ne vállaljon, a szövetséges és társu t hatalmaknak pedig kisebb-nagyobb gondjuk is volt, mint az elszakított magyar területek volt tisztviselőinek nyugidíjügye, mert nagykegyesen csak azt tartották szükségesnek kimondani a trianoni békeszerződés 19®. cikké-