Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 2. szám - A francia igazságszolgáltatás bírói szervei

58 DR. PÉTERY ALADÁR. hiszemü adóssal szemben — és a jóhiszemű adós érdekeit — az állammal mint hitelezővel szemben. Az eljárást pedig egyszerűsíteni kell. De nem úgy mint a Te. tette. Amikor a gyakorlati élet a leírási munka elkerülése végett azt az egyszerű és világos intézkedést javasolta, hogy a végrehajtási kérvényt ne kelljen külön végzéssel elintézni, hanem csak rájegyezni a kérvényre, hogy „elrendelve a kére­lem szerint" — ami valóban egyszerűsítés, a Te. az egyszerű­sítés jegyében a következő komplikátiókat hozta be: 1. Különbséget csinált a „kérvény" és a „végrehajtási kiadmány" közt. 2. Komplikált casuistikát hozott be arra, hogy mikor kell az egyiket beadni, mikor a másikat és ezzel a vitás kérdések tömegét vette fel. 3. Különbséget csinált a telekkönyvi hatóság megkere­sési módján. Ugy, hogy az egyszerűsítés helyett, aminek a célja pusz­tán az volt, hogy a bíróság felesleges leírási munkától szaba­duljon — az eredmény az lett, hogy újabb fogalmak és in­tézmények kerültek felszínre ami a gyakorlatban annyi kicsinyes és felesleges vitás kérdést vetett fel, hogy annak ma már való­ságos külön irodalma fejlődött ki a szaksajtóban, mintha a tör­vény szerkesztője megijedt volna attól, hogy a túlságos egy­szerűség talán a törvény tekintélyén ütött volna csorbát. Amint tehát a végrehajtási kérdés helyes megoldása nem csak az igazságügyet, hanem az egész gazdasági életet érinti — így a reform is meghaladja az igazságügy kereteit. — Alap­vető, a gazdasági élet, a pénzügyi jog, az igazságügy és a szo­ciális közigazgatás egységes érdekeit figyelembe vevő gyöke­res munkára vár ennek a kérdésnek a megoldása, amelynek a gyakorlati jelentőségét csak az látja, akinek a mindennapi élet bajaival kell küzdenie, azokkal az apró bajokkal, amelyeknek az összetétele eredményezi a hitel pangását, a vállalkozói bátor­talanságot, a gazdasági kishitüséget. Ezeket a bajokat pedig csak az szünteti meg, ha a papiros-igazságszolgáltatás élő va­lósággá válik. A FRANCIA IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BÍRÓI SZERVEI. írta: P. ÁBRAHÁM DEZSŐ ügyvéd. A fancia anyagi és processualis jogalkotás egészen külö­nös egybekapcsolása a tradícióknak és a modern élet követel­ményeinek. Ezt különösen a processualis jogtéren tapasztalhatjuk. Tudjuk, hogy a francia jogszabályalkotásnak öt főpillére, illetve eredménye van: Code Civile (Code Napóleon), a Code de procudere Civile,

Next

/
Thumbnails
Contents