Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)
1933 / 10. szám - Hatáskör kérdése a váltóperekben
406 MEGJEGYZÉSEK megnyíljék. Where is a will, is a way. Ez a „will" megvan az igazságszolgáltatáshoz kötött milliókban. Bizonyára megvan és meg kell, hogy legyen azokban a kiválasztottakban, akik a milliók óhajtásának tiszteletében intézik az ország ügyeit. Az évnyitó beszéd váltotta ki belőlünk e megjegyzéseket, jóllehet az egész kérdés a m. kir. Kúria elnökének megkapóan és meghatóan érzelmes pár szaván túl most aktuálitással nem bír. Mert hisz Dr. Juhász Andor csak őszkor fogja betölteni 70. életévét. Elhárítandó tehát addig, mint korai és elhamarkodott minden feltevés és kombináció. —ai * Á bírói függetlenség eszméjének áldozott igazságszolgáltatásunk pontifexe, a kir. Kúria elnöke, évnyitó beszédében. A bírói függetlenségért való kiállás, mint mondotta, vonult végig vörös fonálként mindenik eddigi megnyilatkozásán, épp úgy, „mint az istenség eszméje a templomi szertartásokon, mint a stílus egysége az építészet alkotásain és mint a vezérmotivumok a zenemüveken." A lelki és szellemi élet legmagasabb szféráiból vette hasonlatait a Kúria elnöke és méltán, mert az emberi közösség életnyilvánulásainak legmagasabb rendű eszméje a bírói függetlenség. Egységes volt az érzés és a megriadás, midőn ehhez az eszméhez — legalább úgy látszott — a közelmúltban hozzá akartak nyúlni, ha csak közvetve is. Érdekesen jegyezte meg a Kúria elnöke évnyitójában, hogy a bürokrácia körében időnként jelentkezik bíróellenes hajlandóság. De a köztudat lelkiismerete mindig erősebb lesz a bürokrácia hajlandóságánál és a mi bürokráciánk — mégis csak bölcsen — eddig a benne felkerekedő hajlandóságot műdig önmaga tudta lebírni. Ezt megelégedéssel kell konstatálnunk, most annál inkább, mert a közeli hetekben a főrendiházban a Kúria elnökének és még néhány lelkes főrendnek kiállása meg tudta menteni a bírói függetlenséget a nyugdíjjavaslat tárgyalása alkalmával az újalbb támadási kísérlettől. Ugyancsak a bírói függetlenség világába vezet Dr. Degré Miklósnak, a budapesti kir. ítélőtábla elnökének évnyitó beszéde is, — a maga szomorú, sőt megrendítő adattárával és komor következtetéseivel. Mikor az ítélőtábla elnöke a bírói kar előléptetési viszonyait tárta fél és különösen a fiataloknak helyzetét a bírói státusban, a képzett jogászokét a fogalmazási státusban és — igen! — a kezelői státusban is! —; amikor hallottuk a megdöbbentő adatokat, arról, hogy kitűnő jogásznemzedéknek meglétté vált férfiai nem tudnak előrehaladni, elüttetnek hivatásuk gyakorlásától, önállóságuktól, szellemi fejlődésüktől és — a családalapítástól: akkor azok, akiknek szentség a bírói függetlenség gondolata, elkomolyodnak és elszomorodnak. Mert azt kérdik: elnyomottakból mikép váljanak független bírák? És az a lelkivilág, amelyet teljes férfikoráig az elnyomatás és az előre nem haladhatás érzete terhelt meg, vájjon nem hat-e a bírói pályára hivatottnak lelkére olykép, hogy soha többé igazán nem fogja tudni érezni a függetlenséget? Vájjon nem alakul-e ki az ilyen ifjú leiekében az esztendőkig tartó letörtség folytán dacossági érzés, elégedetlenségi érzés, mely a bírónál nélkülözhetetlen szorénus fölényességét elhomályosítja — s nem támad-e az ilyen ifjú lélek-