Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 10. szám - Dr. Degré Miklós, a budapesti kir. itélőtábla elnöke az itélőtáblának 1934. január 8-án tartott évnyitó teljes ülésén a következő beszédet mondotta

ÉVNYITÓ BESZÉD 387 állott rendkívüli stagnálás. A bírák előmeneteli viszonyai az utóbbi észten dőkben nagyon megrosszabodtak. Erre nézve szomorúan jellemző, hogy az elmúlt év folyamán a kir. ítélőtáblához egyetlen bírói kinevezés nem történt. Az ítélőtáblának rangban legfiatalabb bírája ugyanaz a kartársunk, aki volt ezelőtt egy esztendővel. És hasonló a helyzet az alsóbíróságoknál is. Ott is csak egészen elszórtan és kis számban voltak kinevezések. Büszke vagyok arra, hogy a mostoha siralmas előmeneteli viszonyok a bírák ambícióját, munkakedvét a legtávolabbról sem érintették. Az Isten különös kegyelmét látom abban, hogy a bírák ma is ugyanazzal az ügvszeretettel. lelkesedéssel gyakorolják hivatásukat, mint gyakorolták Akkor, amikor jövőjük, előmenetelük biztosítva volt. Amíg a bírákban megvan ez a magas etikai érzés, ez a nemes lelkesedés, törhetetlen kötelességtudás, addig nincsen okunk arra, hogy a magyar jogszolgáltatás jövője tekintetében aggódjunk. De ha nehéz a bírák helyzete, ugyanez áll a fogalmazókra nézve is. Sőt a fiatal generáció, ha lehetséges, még nehezebb helyzetben van, mint a bírói kar. Nem a lehetetlen elhelyezkedési viszonyokra célzok. Ez mindenesetre kimondhatatlanul szomorú, valóságos tragédia, amint mindenáron segíteni kellene. Ezúttal azonban azoknak a nehéz helyzetére, siralmas jövőjére kívánok reámutatni, kiknek nagynehezen már sikerült az igazságszolgáltatás terén elhelyezkedniök. Amikor mint kinevezett ítélőtáblai elnök ezelőtt hét esztendővel, első évnyitóbeszédemet megtartottam, beszédem tárgyául azoknak az elveknek ismertetését választottam, amiket a joggyakornoki kinevezéseknél követek. Az ezt követő esztendőkben sokszor örvendettem, hogy ebben a beszédemben leszögeztem magamat bizonyos elvek mellett, miket azután a joggyakornoki kinevezéseknél követni reám nézve erkölcsi kötelességé vált. Erre több éven át volt is bőséges alkalom. Évente kétszer-háromszor volt joggyakornoki kinevezés és minden ilyen alkalommal 25—30—35, sőt ennél is több joggyakornokot neveztem ki. Ez így ment az 1929. év októberéig. Akkor egyszerre megakadt a joggyakornoki kinevezés. Másfél éven át nem voltak kinevezések. Az 1931. év tavaszán ismét neveztünk ki joggyakornokot, akkor azonban a kinevezések hosszú időre megszűntek. Az azóta eltelt két és fél év alatt egyetlen joggyakornokot kinevezni alkalmam nem volt. Pedig a fiatalemberek egész tömege várja a kinevezést. És közöttük sokan vannak, kiknek jogos igényük van arra, hogy a bírósági, fogalmazói szakban helyezkedjenek el. Itt vannak elsősorban a kiválóságok, akik tanulmányaikat kiváló sikerrel végezték el. Akik alapvizsgáikat, szigorlataikat kitüntetéssel tették le. A jogszolgáltatásnak volna érdeke, hogy ezek a kiválóságok a mi pályánkon helyezkedjenek el. Itt vannak a bírák fiai. Ezeknek a jelentkezése is honorálandó volna, nem az apákra való tekintettel, de mert ezek a fhik az anyatejjel szívták magukba azt a nemes gondolkozást, azt a szigorú etikai érzéket, mely a 26*