Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 10. szám - DR. Juhász Andor a m. kir. Kúria elnöke a m kir. Kúriának 1934. évi jan. hó 8-án tartott évnyitó teljes ülésén a következő beszédet mondotta

380 DR. JUHASZ ANDOR ket szerencsétlen kezekkel tönkretenni önnyü dolog, de régi fényébe és tisztaságába visszaállítani azután alig lehet. Meg vagyok győzőtíive arról, hogy vannak erőslelkű bíráink, akik a legnagyobb veszély és a legfenyegetőbb kényszer közepette, ha kell, életük árán is, rendületlenül kitartanának ítélkezésükben lelkiösmeretük parancsa mellett; méigis olyan korszakban, amikor a bírói foglalkozás élethivatássá vált s amikor az ítélőbírák és ügyészek létszáma másfélezer körül mozog — a bírói hagyományok csodálatos hatásának számbavételével — sem lehel mindenik bíróban ilyen vértanúi elszántságot feltételezni s épen azért az államnak a bíró anyagi és lelki függetlenségét átbörhetlen védőbástyákkal kell körülvennie. Itt emlékezem inog összes minősítési törvényeinknek arról a hiányosságáról, hogy még kísérletet sem tesznek annak a biztosítására, hogy a kinevező hatóságok a folyamodók iskolai végzettségén, tudományos és gyakorlati felkészültségén felül a főminősítési kellék, a jellemszilárdság, bírónál e/enfehil meg a bölcsesség meglétéről is valami módon meggyőződhessenek. A bírói függetlenségnek minél szilárdabb megalapozására s állandó gondozására azért is szükség van, mert bíróságellenes elméletekkel és hangulatokkal lépten nyomon találkozhatunk, különösen ha megfigyelésünkkel nem maradunk országunk határai között. x Ismeretes bizonyára az az elméleti felfogás, hogy a független igazságszolgáltatás eletkezésének oka: a népnek az uralkodó önkénye- ellen való védelme volt. Ott tehát, ahol erre már szükség nincsen s főleg ott, ahol a főhatalom a nép kezébe került, a független bíróság létjogosultsága is megszűnt. Ezzel a szélsőséges felfogással nem szükséges komolyan perbe szállanom, mert az teljesen szem elől téveszti, hogy számos régi intézmény megváltozott feladatkörben él tovább, hogy a legdemokratikusabb államban is van egymással szembenálló többség és kisebbség és hogy a polgároknak egy másközti jogviszonyai is állandóan pártatlan elbírálást igényelnek. Van olyan nézet is, hogy a bírói függetlenség megvalósíthatlan ábránd, különösen akkor, ha a kinevezések és előléptetések a végrehajtó hatalom kezében vannak. Egy hírneves francia egyetemi tanár közjogi munkájában a bírónak az előléptetés elmaradásától való félelmében (la crainte de ne pas monter) véli a függetlenség akadályát felismerhetni. Habár a magyar igazságszolgáltatás körében szerzett tapasztalatok, hála bírói karunk önzetlenségének és a mindenkori igazságügyi kormányok tárgyilagosságának, semmiképen sem igazolják az előléptetés elmaradásától való félelemre alapított túlzott aggodalmakat, mégis kétségtelen, hogy a bírói függetlenséget az ajánlási kinevezési rendszer célszerűbb berendezéssel s a bírói autonómia továbbfejlesztésével fokozni lehet, úgy, hogy ennek a szervezeti kérdésnek tárgyilagos megvitatása elől elzárkózni nem szabad. A bírói státustörvénnyel megvalósított ú. n. automatikus előlépés épen a kinevezési jogban rejlő efajta veszélyeket kívánta csökkenteni. Új állameszmók és ppolitikai átalakulások, valamint az ezekkel gyakran együttjáró szertelenségek is veszélyeztethetik a bírói függetlenséget. Ilyen aggodalmak örvendetes eloszlását vélem kiolvashatni a német birodalmi legfelsőbb törvényszéknek, a nagyhírű lipcsei Reichsgerichtnek