Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 8-9. szám - Film és hangosfilm a szerzői jogban

FILM ÉS HANGOSFILM 349 azt vitatják, hogy mivel a hangfelvétel mechanikai előadás céljára szolgáló készülékre, lemezre töirténik, épp úgy, mint a grammoí'onnál (v. ö. Szjt. 6. §. 9. pont), a hangosfilmnek akusztikai részére, tehát szövegére és zenéjére a grammofonjog szabályai alkalmazandók, míg az optikai részre a filmekre vonatkozó jogszabályokat kell alkalmazni. Ez különös gyakorlati fontossággal bír például Németországban, ahol a grammofon'emezek előállítására kényszerengedély rendszer van (Literatururhebergesetz vom 19. .luni szabad és nincs a szerzők engedélyéhez kötve. (22. a. §.) Ha tehát Német1901., 22. §.) és ahol a grammofonlemezek nyilvános előadása teljesen országban a hangosfilmre a grammofonjog volna irányadó, akkor bármely sikert aratott hangosfilm zeneszerzőjétől bármely filmgyár a kényszerengedély rendszer alapján követelhetné, hogy a zenét egy új hangosfilm céljára bocsássa rendelkezésre, azonkívül pedig a mozik a hangosfilm zenéjét a zeneszerzői egyesület engedélye nélkül ingyen játszhatnák. A mi jogunkban a grammofonjognak a hangosfilmre való alkalmazása ezzel az eredménnyel nem járna, mert nálunk nincs kényszerengedély és a mechanikai zene nyilvános előadása sincs szabaddá téve. De azért a hangosfilm zenei részének a grammofonjog alá vonása a mi jogunkban is jelentőséggel birna. A grammofonjog szerint u. i. az előadó művész is szerzőnek tekintendő, mert őt tekinti a törvény a zenemű feldolgozójának. (Szjt. 8. §.) Ez esetben tehát a hangosfilm zenéjén a zeneszerző mellett az énekes színészeknek is, mint feldolgozóknak a Szjt. 8. §-a alapján szerzői joguk volna, ami semmie-setre sem volna kívánatos megoldás. Nézetem szerint az a szemlélet, mely a hangosfilmre alkalmazandó jogtételeket a hangosfilm szabadalmazott előadási módjai szerint kívánja megállapítani, teljesen elhibázott, mert abban az esetben más jogszabályok állnának a hangra és más jogszabályok a képre, holott a hangosfilm lényege éppen képnek és hangnak az egysége és a hangosfilm művészi hatást éppen azzal akar elérni és korszakalkotó jelentőségét annak köszönheti, hogy képet és hangot egységbe olvadva tud visszaadni. Képet és zenét már a némafilm korában is rendszerint együtt hallhattunk, mert minden moziban volt zenekíséret a filmhez. Ez lehetett grammofonzenekíséret is, de ez esetben még külön volt megalkotva kép és a zene, mely művészileg még nem alkotott egységet. Hangosfilmről csak azóta lehet szó, amióta kép és hang synchronizálva készülnek azon célból, hogy művészileg egységesen hassanak a nézőre. A hangosfilm művészi céljával és jelentőségével ellentétben állna tehát, ha képre és hangra más-más jogot alkalmaznánk. De ez a dualisztikus álláspont azért is tarthatatlan, mert csakis az ú. n. Stille-féle szabadalomra áll, mikor a hang lemezre, a kép filmszallagra van felvéve. De vannak egyéb szabadalmak is, amelyeknél a hang rögtön a filmszallagra van felvéve és al bán az esetben hangra és képre csakis egységes jogi elbírálás képzelhető. Tehát ha a lemezes eljárással felvett hangosfilmeknél a dualisztikus elbírálás is érvényesülne, ez nem érvényesü hetne az egyéb módszerrel felvett hangosfilmeknél, úgy hogy az egyik hangosfilmre más jogszabályok volnának alkalmazandók, mint a másik hangosfilmre, ami pedig elképzelhetetlen. A Szjt. akkor, amikor mechanikai előadás cé'jára szolgáló készülékekre való alkalmazásról szólt, kizárólag a grammofonra és fonográfra gondolt, hangosfilm akkor még nem is létezett. A hangosfilmet filmgyárak állítják elő, filmszínházak adják elő és művészi szempontból is a némafilm helyébe lépett, úgyhogy a hangosfilmre nem lehet grammofonjogot. hanem csakis filmjogot alkalmazni. Ezt a felfogást alátámasztja a római egyezmény (1931. évi XXIV. te.) 14. cikke is, mely a filmjog szabályait a mozgófényképezéshez hasonló eljárással előállított művekre is alkalmazza és én azt hiszem, hogy a hangosfilm is ilyen, a filmesítéshez hasonló eljárással készült műnek tekinthető. Az 1930. évi budapesti nemzetközi kongresszus is úgy határozott, hogy a hangosfilmre a filmjogot (római egyezmény 14. cikk) és nem a grammofonjogot (13. cikk) alkalmazza.