Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)
1933 / 8-9. szám - A büntető és a polgári ítélet viszonya
A BÜNTETŐ ÉS A POLGÁRI [TÉLÉT 335 diadala cz a felismerés, mely valósággal geometriai ebben a körben s sztereometriai szemléletem alapul: a jogerős ítélet mellett ugyanarra a tényállásra vonatkozóan más test nem foglalhat helyet, egyik a másikat kiszorítja; a büntető ítélet ténymegállapítása oly mennyiség, amely mindig és mindenütt ugyanaz, vele szemben semmit sem lehet felhozni, mint ahogy a tízes számrendszerben kétszer kettő mindig négy. Ezt a francia elvet még Binding is, aki kü'önben a polgári bíró kötöttségének elvét hirdeti a büntető ítélethez, egyneesen „brutálisnak" jellemzi és elviselhetetlennek a német jogi gondolkozás számára (Straf'rechtliche und strafprozessuale Abhandlungen II. 301. s köv. L: Das rechtskráftige Strafurteil). A francia szemlélettel diametrálisan ellenkezik a német uralkodó felfogás, mely nem ilyen tetszetős ugyan, de mélyebben markolja meg a problémát: nem a kész ítéletből indul ki, hanem a bírói funkcióból. Azt kutatja, hogyan keletkezik az ítélet és mi az, ami az ítéletben létrejön. A német szemléletet a bírói ítélet ismeretelméleti értékének szempontja determinálja. A bírói ténymegállapítás emberek meggyőződése arról, hogy valamely tény valósággal megtörtént vagy — ellenkező esetben — ennek a meggyőződésnek hiánya. A történeti valóság tekintetében pedig a kevésbbé szkeptikus ismeretelméleti felfogás is az, hogy megállapítása általában bizonytalan, kétségektől nem mentes. Az ítélet jogereje még abban a körben is, amelyre kiterjed — tehát a ténymegállapítás körén kivül — csak le nem rontható vélelmet szül a tárgyi jog erejénél fogva aziránt, hogy a jogerőre emelkedett ítélet döntése helyes. Még szabatosabban: az ítéleti jogerő csak azt jelenti, hogy a jogerőről rendelkező jogszabályhoz képest, tehát az állam akaratából minden olyan bíró, vagyis minden olyan állami szerv, amely ugyanazt a kérdést van hivatva eldönteni, köteles a jogerős ítéletet erre a jogviszonyra nézve irányadóul tekinteni és saját döntésének alapjává tenni, illetőleg az újabb döntést elhárítani. Enné! többet a jogerő intézménye még a jogkérdés tekintetében sem jelent, pedig itt valóban megvan az a fix mennyiség-értéke, amit a francia felfogás a büntető ítéletről általában, tehát a ténymegállapítás tekinteteben is hirdet. Még kevésbbé lehet szó az ítélet alaki jogerejének abszolút érvényesüléséről a ténymegállapítás tekintetében, amely nem is tárgya a jogerőnek, mondja a német rendszer. Kétségtelen, hogy a francia rendszerben elhárul a veszélye, a büntető és a polgári ítélet ellentétbe jutásának. Ellenben a német rendszerben, amely a bíró függetlenségét ímegóvja a büntető ítélettel szemben is, ellentétes ténymegállapítások lehetősége természetszerűen nincs kizárva. Ez azonban nem egyedülálló jelenség ott, ahol van perorvoslat, a jogerős ítéletre nézve pedig ott, ahol' van perújítás. A német felfogás szerint azonban a bírónak minden irányban függetlennek kell lennie meggyőződésének kialakításakor, függetlennek kell lennie a ténykérdésben is mindenkitől, tehát ugvp.nazzal a ténykérdéssel foglalkozó minden más bírótól is. Célszerűségi, nem elvi kérdés: mi a fontosabb? Az-e, hogy ne legyen ellenmondás, vagy az-e, hogy minden bíró, aki a tényállással foglalkozik, a maga személyiségének egészével vehessen részt ebben, a maga — erkölcsi és értelmi — lelkiismeretével dönthesse el, mi a ténybeli igazság. Az osztrák polgári perrendtartási törvény 268. §-hoz fűzött miniszteri indokolás is kifejezetten