Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 8-9. szám - A büntető és a polgári ítélet viszonya

332 BÁLÁS P. ELEMÉR u történeti tényállásra alapítja. így a hatályos jog szempontjából) kutatni kell, melyek azok az esetek, amikor a polgári bíró ítéletének alapja büntető bírósági ítélet. Ilyen jogszabály kétségtelenül volt már a Pp. megalkotásakor is. az ipari és kereskedelmi alkalmazottak betegség és baleset esetére való biztosításáról szóló 1907: XIX. tc. 82. §-a. Ilyen és hasonló esetekre nem tekintve azonban nem rendelkezik az 536. §. 9. pontja arról, hogy a büntető ítélet figyelembevétele kötelező volna. Csak az tűnik ki belőle, hogy vannak olyan esetek, amikor a polgári bíró ítéletének alapjául büntető ítéletet tekintett s ha ez az eset, a büntetőbíróságnak újabb ellenkező állásfoglalása alap arra, hogy a polgári bíró újra tárgyalja az ügyet, perújítás keretében. De még a perújítási bíróra sem teszi kötelezővé a Pp. 563. §. 9. pontja, hogy most már az újabb büntető ítéletet vegye döntésének alapjául s nyitva hagyja a kérdést, eltérhet-e a polgári perújítás bírája az újabb büntető ítélettől a maga ténymegállapítása alapján. A Pp. javaslalának miniszteri indokolása sem említi a büntető ítéletet, mint a szabad bírói mérlegelés korlátját. Hatályos jogunk szerint ugyanis általában, ha törvény mást nem rendel (mint p. o. az 1871: VIII. itc. 68. §-a, az 1894: XXXI. tc. 79. §-a, az 1927: XXI. tc. 96. §-a), a polgári bíró saját meggyőződése szerint ítéli meg az ügyet minden vonatkozásában, elsősorban természetesen a tényállás tekintetében. Ezt juttatja világos kifejezésre a polgári perrendartásról szóló 19M: I. tc. 270. és 271. §-a s a polgári perrendtartási törvények sehol sem tartalmaznak olyan szabályt, mintha a büntetőbíróisági ténymegállapítás a polgári bírót kötné. Nem hozható fel ilyen értelemben a Bp. 5. §-a sem, de a Bp-nek semmiféle más §-a sem. Csak a Bp. indokolása az, amely a büntetőbírói ítélet tényállását akarja a res judicata oltalmában részesíteni, magában a bűnvádi peri endtartási törvényben azonban erről szó sincs. A Bp. 5. §-ához fűzött indokolás többet mond, mint amit akar. Azt kellene csak megvilágítania, hogy miért célszerű megengedni a büntetőbírónak, hogy a magánjogi Igény tárgyában is dönthessen, ehhez azonban semmi szükség sincs afelől nyilatkozni, mennyiben köti a polgári bírót a büntetőbírósági ítélet, még hozzá a ténykérdésben! Különben, hogy mennyire szorosan kapcsolódik az adlhaesionáüs per megengedhetősége ahhoz, hogy a büntetőbíró meggyőződésének kialakulásakor azon melegében könnyen átélhet a maigánjogi igény felől is, igen élesen kidomborítja az a rendszere a Bp-nek, amely szerint a magánjogi igény felől k.'iárólag a büntető igénnyel együttesen szabad ítélkezni a büntetőperben. Erre ugyan azit lehetne megjegyezni, hogy a törvény nem akarja a büntető ítélet hozatalát elodázni, de ki nem mondottan mindenesetre az is fontos indoka ennek a törvényhozási rendezésnek, amire voltam bátor rámutatni. Bármint áll is a dolog, a Bp. indokolásának a res judicaturára vonatkozó lésze nem tartozik szervesen a javaslatban megszabott keretbe és ezért még annyi ereje sincs, mint a törvényhozási előzményeknek általában, amelyek ugyan figyelemreméltók a törvényhozó akaratának megvilágítása szempontjából, de nem egyenlő erejűek a törvénnyel 'és csak a törvényben kifejezett vagy a törvény egészéből avagy a jogrendszer szelleméből megállapítható jogszabályok megvilágítására használhatók fel. Ám a törvény a szóbanlevő irányban nem rendelkezik. így a Bp. indokolásának a büntetőbírói ténymeg-