Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 7. szám - Az istenítéletek igazságszolgáltatása

AZ ISTENÍTÉLETEK IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSA 283 Tönk és Legény bihari vámépségbeliek Gyánfaluból. Lukács hadnagynak és Mátyás századosnak támogatása mellett a törvény előtt közéjük tartozóknak vitatták Farkasnak és Kelemennek hat szabadosát, fiaikkal együtt. Míg Kelemen és Farkas azt erősítették, hogy azok az ő szabadosaik és nem tartoznak a bihari várnépségbeliek közé. András király Smaragd ispánt jelölte ki bíróul, aki tanúként beidézte Mika ispánt. A király meghagyásából a bíró Mikának ítélte az esküt, hogy ha t. i. ő Szent László király sírja felett megesküszik, akkor a nevezett szabadosok adassanak vissza Kelemennek és Farkasnak. Mikor pedig Mika már a sír mellett állott esküvésre készen, az említett várnépségbeliek megbékélének Kelemennel és Farkassal akként, hogy ők visszaadják a szabadosokat, de a most nevezetteknek meg kellett ígérniök, hogy a visszakapott szabadosokat alacsonyabb helyzetbe nem taszítják, hanem szabadosi állapotukban meghagyják és a várnépbeliektől semminemű kárpótlást nem kívánnak. Az egyik biharmegyei faluban való Hugolin rontással vádolta az ő falubelijét, a Cséka feleségét. Az ügyben eljáró pataki ispán, Gergely kihallgatta őket. majd mindkettőt Váradra küldte az istenítéleti törvényre. Ámde az asszony a Regestrum szerint már nagyon is élemedett korú volt ahoz, hogy tíízpróbára lehetett volna bocsátani, mért is a bíró magát az aszszonyt felmentette a tűzpróba alól, hanem ennek Mada nevű fiát kötelezte arra, hogy anyja helyett kiállja a tüzes vas próbáját. A fiú csakugyan ki is állott a próbára, melynek eredményeképen a fiú „hordozván a vasat, felmentődött." Végezetül egy-két feljegyzés a régi magyar büntető jogszolgáltatás későbbi idjéből, a XVIII. század első feléből, amikor még javában divatoztak, — Kálmán királyunk tilalma dacára is, — a boszorkány perek. Ezekben a perekben maradtak ugyanis legtovább fenn az istenítéletek, mignem végre Mária Terézia bölcsesége a iboszorkány-pereket is végérvényesen eltörölte, íme pár adat e boszorkány-perek eseteiből. ! 745-ben az udvarhelyvármegyebeli Kőrispatakon lakó Szabó Ferencné Vizi Boibára, egy istenfélő asztalosmester felesége boszorkányság hírébe keveredett, viselt dolgai a jó község gyengébb idegzetű lakosait állandó rettegésben tartották. Minek folytán nagygalambfalvai Sándor Pál uram, Udvarhelyszék az időbeli vicekirálybírája. a bűbájos asszony ellen nagy érdeklődéssel kísért boszorkánypert folyamatba is tette. E bűnpernek aztán az lett a vége, hogy a bűnügyi tárgyalást megtartó Udvarhelyszék szigorú urai Vizi Borbárát a kihallgatások eredménye szerint, habozás nélkül boszorkánynak deklarálták és a halálos ítélet akképen rendelkezett, hogy a bűnben fogantatott asszony — az ősrégi vízpróbának megfelelően, a víz alá meríttessék. Az ilyen büntetésnek pedig abban az időben az volt a veleje, hogy ha az elítélt a vízbedobás után annak rendje és módja szerint szépen belefúlt a vízbe, a végrehajtó bizottság őt ünnepélyesen ártatlannak nyilvánította, ki pedig felbukott a víz színére és úszott. — a boszorkánynak eme újabb nyilvánvaló (bizonysága után, szintén ünnepélyesen, megégették. Szegény Vizi Borbára asszony az utóbbit választotta. Miután úszni is tudott egy keveset, meg erősen kapálódzott is a hideg vízben, bizony csak a felszínen maradt, mire aztán kifogták s mint